A gyerekeitekhez, vagy a férjetekhez ragaszkodtok jobban?
Most tanultam pszichológiából hogy minden nő vagy egyik vagy másik felé húz jobban, nagyon ritka az hogy kiegyensúlyozottan mindkettő.
Én elkezdem a sort, szégyenkezés nélkül leírom, 2 kislányom van, imádom a férjemet is, de ha választani kéne, akkor a gyerekeim! :) Ti?
A kérdező nagyon jól megfogalmazta, hogy akkor van a baj, amikor a baba születése után, a férj még mindig úgy gondolja, hogy annyi a dolga, hogy eljár dolgozni, aztán slussz. Ezek a házasságok vagy borzalmasak lesznek, vagy véget érnek.
A másik véglet, hogy anyuka azt sem tudja merre ugorjon a baba, a háztartás, hogy a férje boldog legyen és ne érezze magát másodlagosnak. Ezt sem lehet sokáig bírni, szerintem.
Szerintem az a normális, ha a férfi elfogadja, hogy miután gyermekük születik, már nem körülötte forog a világ, amíg nem rázódnak össze mint egy család, a baba lesz az első.
Egyébként most megkérdeztem a férjem, hogy szerinte nekünk nőknek ki a fontosabb, a férjünk, vagy a gyerekeink. Azt mondta, hogy egyértelműen a gyerek. Mondtam neki, hogy nem olyan egyértelmű az. :) Azt mondta, hogy Ő nagyon kiakadna, ha én azt mondanám, hogy Ő a fontosabb a fiunk helyett. Férfi létére nem érti, hogy lehet egy anyának másodlagos a gyermeke.
Én nagyon is el tudom :) Annyi ilyen anyukát látok, nemhogy másodlagos, de még sokadlagos sincs a gyereke. Viszont egy kívülálló úgy gondolom, hogy soha nem tudja az okokat, így nem is ítélkezhet a másik felett.
Igen én is azt gondolom, hogy főleg egy nagyon pici baba mellett, mikor az ember azt se tudja mit csináljon hogy mindenhol megfeleljen, nem csak a férfi, de a nő is háttérbe szorul egy ideig (egy ideig!!!) és ez így természetes. Csak a saját esetünkből kiindulva írtam hogy sok férfi ilyen, hogy otthon semmit nem csinál, de ő legyen kiszolgálva, a gyerek legyen jól nevelve, minden imádva legyen mindkettő, ő meg eljár dolgozni és kész. De vannak más viselkedésű férfiak, a saját családomban is látok pozitív példákat, ahol egyenrangúak a felek, mindkettő ugyanannyit tesz hozzá a közöshöz, minden értelemben :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!