Nyaralni megyünk télen januárban férjemmel, volt már aki itthon hagyta 2 hétre gyermekét, ha igen hogy viselte?

Abszolút így van. Az, hogy két hétre elmegy, nem azt jelenti, hogy az év többi részében sem foglalkozik a gyerekkel. Nem a hülye anyósodból kell kiindulni. Ott persze bőven több probléma van annál, minthogy évente elment egy hétre nyaralni. Sosem mondanám azt a gyerekemre, hogy kolonc, de ettől még szerintem teljesen normális minimális időt külön tölteni. Ez nem jelenti azt, hogy nem is hiányzik, és boldogabb vagyok nélküle. Szerintem is befásult gondolkozás ez. Miért kell olyasmit belemagyarázni, amiről szó sem volt?

Talán próbáld ki egyszer te is, nem olyan ördögi dolog az, hogy néhány napot kiszakadsz a mindennapokból.

Nem kellene befásultságnak nevezni azt, amikor valaki képes alkalmazkodni a szülői szerephez. Valóban kevésbé pihentető egy nyaralás, ha ott a gyerek is. Valóban nem lehet vele elmenni mindenhova, valóban nem lehet pl. síelni, valóban nem lehet szexelni fényes nappal a konyhapulton a gyerek előtt.

Aki ezekről nem tud ÁTMENETILEG lemondani, szerintem az elhamarkodta a gyerekvállalást. Senkit nem kényszerítenek arra, hogy gyereket vállaljon, nem kötelező. A gyerek sem kéri, hogy megszülethessen, mi hívjuk életre, mi akartuk őt, és ez bizony néha kisebb áldozatokkal is jár.

Ez nem mártírkodás, én nem sajnáltatom magam, mert én akartam gyereket és tudtam (nagyjából), hogy ez mivel jár. És nem szenvedek attól, hogy most néhány évig nincs romantikus utazgatás kettesben a párommal. Nem lesz ez így örökké, a gyerekek gyorsan felnőnek, és hamar eljön az az idő, amikor ő kéri, hogy kicsit nélkülünk lehessen.

Valamint azt is gondolom, hogy egy igazán harmonikus, szeretetteljes férfi-női kapcsolat nemhogy megsínyli a kisgyerekes éveket, hanem pluszt ad neki.

De visszatérve a kérdésre: a gyerek lehet, hogy nem fog 2 hétig sírni a szülei után, mert megszokta, hogy le van passzolva, de abban mindenki biztos lehet, hogy rányomja a bélyegét ez a dolog a későbbi szülő-gyerek kapcsolatra. Amikor majd kamaszkorban a gyerek az anyja képébe röhög, ha az nem enged valamit, amikor nem lehet neki beszélni, amikor titkolózik, nem mondja el, hogy bajba került, akkor el lehet azon gondolkodni, hogy biztos jó ötlet volt arra trenírozni a gyereket, hogy ő egy kolonc a szülei nyakán, és hogy nekik a normális élethez az kell, hogy időnként hetente megszabaduljanak tőle.