Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Összevesztem a párommal,...

Összevesztem a párommal, nagyon megbántott. Ti mit tennétek?

Figyelt kérdés

Ma délután felhívtam, hogy munka után hozzon a gyerekeknek kekszet, mert este mindig esznek és elfogyott a kedvencük.

Mikor hazajött nem hozott semmit, de az unokaöccsével jött. Mondta elmegy mindjárt a boltba. Oké. Mikor indultak a két gyerkőc is ment volna velük (3 és 2 évesek), de az már nem tetszett neki. Pedig mondtam elvihette volna kicsit őket, mert 8 hetes terhes vagyok, egy kis pihenés jól jött volna, ha csak fél óra is.

De nem akarta, végül csak az egyiket vitte volna, pedig 2 unokatesója is ott volt segítségnek. Én mondtam, akkor ne vigye egyiket sem. Erre nem ment el ő se. Amúgy arra ment ki az egész, hogy a kocsmába is be tudjon menni, azért nem akarta elvinni a gyerekeket. Vigyem le én ha akarom, miért nem viszem le. Egyszerűen nem érti meg, hogy fáradt vagyok, kimerültnek érzem magam. Úgy irigylem azokat a nőket, akiknek a párjuk segít, vagy tegnap is a játszótéren a gyerekek vagy az apjukkal voltak lent, vagy mind a két szülőjük lent volt.

Erre megkaptam, hogy csinálom pi...t, meg k...a vagyok, még k...nak sem lennék jó. Nem csinálok itthon semmit. Most is már begörcsölt a hasam, pedig saját felelősségre megyek vissza dolgozni, mert már most magas a vérnyomásom, mind a két terhességem alatt toxémiám volt, de a tgyás kezdetéig szeretnék dolgozni, hogy jó gyedem legyen. Így nem is tudom, megtartsam-e a babát egyáltalán?


2013. júl. 31. 20:16
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
100%
És akkor 3 gyereket szülsz neki? MIÉRT?
2013. júl. 31. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
56%
Nem értem minek a harmadik gyerek, ha mar kettő is lefaraszt.....
2013. júl. 31. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
89%
Áruld már el mi a francért szülsz még neki egy 3. gyereket is???
2013. júl. 31. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 A kérdező kommentje:

Valaha szerettem, de már nem hiszem. Már többször is megfordult a fejemben, hogy elhagyom. Szerencsére nem vagyunk házasok, a házasságot ő mindig is feleslegesnek tartotta, csak egy papír. Ja, most is hogy írtam nektek, megmondta, hogy böszme vagyok. Ennyi.

Jövőhéten visszamegyek szerintem az orvoshoz, hogy mégse tartom meg a babát:( Aztán megpróbálok helyet keresni magamnak és a gyerekeimnek. Csak az a baj, hogy a lányomra az anyja vigyázott volna, mert nem vették be a bölcsibe és mivel teljes munkaidőben dolgozok, az anyja igényli a gyest. De inkább lemondok a gyesről is.

2013. júl. 31. 20:27
 5/23 A kérdező kommentje:
Kedves 2-dik. Nem fáraszt le a 2 gyerek, de terhesen 1 hónapban egyszer, fél óra pihenés jól jött volna. Ennyi.
2013. júl. 31. 20:30
 6/23 A kérdező kommentje:

Egy kérdés:

Párom keres 74 ezret hivatalosan, feketén kap még heti 10 ezret. Májusig gyeden voltam, kaptam 72-74 ezer gyedet és a családit. Párom mindig leszúrt, hogy szép szavakat írjak, ne akadjak fent, hogy elköltöm a pénzt hülyeségre és nem tudok félretenni neki családi házra, úgy hogy most albérletben élünk, ami havi 70-80 ezer között van rezsivel.

2 gyerekkel mennyit tudnátok ti spórolni ennyi pénzből?

2013. júl. 31. 20:42
 7/23 anonim ***** válasza:
85%
Semennyit se lehet ebből spórolni!!De mondd már meg,hogy még erre akartál te 3. gyereket??Ez a pénz semmi!!!
2013. júl. 31. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
72%

Nem akarlak megbántani, de meg foglak..

Nem értem, hogy lehet ilyen embernek szülni két babát és ilyen kis korkülönsébbegL Még jó, h fáradt vagy és mi az h ilyeneket mnd rád?? Kultur család lehettek, már bocsi. Hogy engedhetsz ilyet? Miért nem válsz el?? És ennyi a babád élete, hogy mégsem tartod meg?? Jesszus... Ilyen életet...

2013. júl. 31. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 A kérdező kommentje:

Igazad van, nem bántottál meg. Én igen, kulturált embernek tartom magam. A babát biztos nem vetetem el egyébként, de egyedül 3 kisgyerekkel nem hiszem, hogy tudnám megoldani, bár állítólag egy anya mindenre képes és én is képes lennék, csak először nehéz.

Azért is dolgozok mert most gyed után visszamentem, megemelték a bérem is, visszamenőleg is megkaptam a béremelést, így közel max. gyedet kapnék, ha dolgozok a tgyás kezdetéig, ami január végén kezdődne.

De a munkahelyem egy hipermarket, ami folyamatos műszaknak számít, tehát hétvégén is menni kellene, nem is tudom mi lenne a gyerekekkel.

2013. júl. 31. 21:14
 10/23 anonim ***** válasza:
70%

A férjed nem piskóta...

Kezet foghat az enyémmel:(


Valahogy állj talpra, és sok sikert. A kezdő rúgást már megkaptad a férjed viselkedése az, csak ne feledd, és kapd össze magad. Sok erőt, kitartást.

2013. júl. 31. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!