Mit gondoltok arról, hogy manapság egy 21-2 éves lány munka, rendes háttér nélkül szül?

Kibánja, örülj hogy nem te szülsz.

Sőt ha én Nő lennék el is köttetném magam :D

20/F

te írtad ki ugyan ezt a kérdést a gyerekvállalás, nevelés kategóriában is?

mindenesetre én ott is megvédtelek, egyetértek veled!

Én azt bírom, amikor panaszkodnak hogy a szemét (nagy)szülők elvárják hogy dolgozanak, takarítsanak, esetleg valami minimális összeggel beszáljanak a költségekbe.

Azt megértem, ha valami 30 felett szül a "semmire", mert gyereket szeretne. De 20 évesen nincs sehonnan elkésve, igenis tehetne azért hogy jobb kürölmények közé vállaljon gyereket. De meg sem próbálják, csak a kifogások vannak :-(

Én egy vagyok azok közül a lányok közül akik fölött ítélkezel. Hát azt mondom ne tedd! Azért ne, mert én is ilyen voltam. Ítélkeztem boldog-boldogtalan felett mert megtehettem, nem tartoztam bele abba a körbe, amely fölött ítéletet mondtam. Én is úgy terveztem, hogy majd 27-28 évesen megszülöm az első gyerekem rendes állás, férj, lakás, biztos anyagi háttér megléte mellett. Hát nem így lett! :)

"Besikerült" Fogalmazzunk ilyen csúnyán. Nem terveztük, nem szerettük volna de így alakult. Majd úgy döntöttünk, hogy megtartjuk 3 év együttjárás után. Mindketten 19 évesek voltunk akkor. Én elsős voltam a főiskolán.

Most végzős vagyok, két hónap múlva államvizsgázom, nem halasztottam egyetlen félévet sem. Mellette lassan egy éve dolgozom, háztartást vezetek, gyereket nevelek...miegymás.

Én úgy érzem amit vállaltam, annak ha nem is mindig 100%-osan de eleget teszek. Mindegy, hogy ki hány évesen szül, ha nem nő fel a feladathoz! Mi amikor úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a lányunkat tudtuk, hogy enélkül nem megy! Így fel kellett, hogy nőjünk hozzá. Nehéz volt, most is nehéz és mindig is az lesz, de csináljuk ahogy tudjuk mert csinálnunk KELL! :)

Hála Istennek viszonylag mindent meg tudunk adni a gyermekünknek amire tényleg szüksége van! (itt nem az ételre és a pelenkára gondolok, ettől azért többet!:)) Szeretjük és maximálisan gondját viseljük, foglalkozunk vele, nem passzoljuk le szinte soha, senkinek. Nem a szülők nyakára vállaltuk!!!

Én soha egy percig nem bántam meg a döntésem, ha visszamehetnék az időben is így döntenék. Szeretem a kislányom, Ő mindig egy csoda marad az életemben, annak ellenére is, hogy nem volt tervezett gyerek. Mindig mindent elfogok követni, hogy megkapjon mindent amit megérdemel!

Azt gondolom,hogy neked semmi közöd ahhoz mit csinálnak a volt osztálytársaid,évfolyamtársaid,legfőképp más idegen emberekhez.

Főiskolásként,rendes védekezés mellett teherbe estem a barátomtól,mégis mit tehettem volna? Öltem volna meg,mert manapság sokan kényelemből inkább azt teszik? Örökbe miért adtam volna,nem kis tini voltam már.Megtartottuk,mellette folytattam az iskolát,párom dolgozott,majd 1,5 évesen Ő ment bölcsibe és én is dolgozni suli mellett.Ráadásul pont azelőtt jegyzett el a barátom mielőtt megtudtam,hogy babát várok.Megjegyzem,mi tartjuk el magunkat és a fiunkat,külön élünk egy örökölt lakásban amit mi újítottunk fel.Bántónak érzem az ítélkezést,úgy,hogy nem látsz bele más életébe,és hogy nem tudhatod mit hoz az élet. Nincs 100%os védelem egy védekezés mellett is,és én nem gyilkolom meg a saját gyerekem,inkább választom a nehezebb utat,és megdolgozom érte,hogy minél jobb körülményeink legyenek.Mellesleg magasabb a kettőnk bevétele mint sok nálunk idősebb szülőnek...

Én azt gondolom, h ha a nagyszülők is partnerek abban, h a nyakukra vigyen valaki nemcsak egy babát, hanem az egész családot, hát legyen.

Én is szülhettem volna már 22 évesen, mert stabil kapcsolatom volt, de nem lett volna szívem a beteg szüleim kevéske nyugdíjára odaköltözni harmadmagammal, mert nem ezt érdemlik öregségükre. Fájt volna vagy sem, bizony elvetettem volna, ha besikerül, mert több ember életét is megnehezítettem volna az én önző döntésemmel. De hát sokakat nem érdekel ez, simán odaszülik a babát a szülők pici 1,5 szobás panellakásába, utána sírnak, h nincs levegő sem, folyamatos a feszültség, a veszekedés de nincs pénz költözni, mit tegyenek.