Merjünk babát vállalni? Nem a korom miatt aggódom, hanem a tényezők miatt.
Lelkileg már fel vagyunk rá készülve, ez nem is kérdés.
Párom 27 én 21, 8 hónapja vagyunk együtt, durván fél éve együtt is élünk.
Én személy szerint a kapcsolatunkat is féltem, mert nem tudom megállapítani, hogy kell e még nekünk kettesben eltöltött idő, vagy sem. Idén tervezünk sok kirándulást, meg esetleg nyaralást is. Házasodni is szeretnénk, de nincs meg a rá való, elkapkodni meg nem szeretnék.
Egy helyen dolgozunk, szinte 24ből 24 órát együtt vagyunk, nagyon jó a kapcsolatunk. Nem igazán találkozunk barátokkal, szinte csak kettesbe vagyunk mindig.
Már rég kinőttük a bulizgatásokból is, egyikőnknek sem lenne probléma, ha a baba mellett nem jutna időnk elmenni szórakozóhelyekre.
Plusz nem vagyok tisztában vele, hogy egy fizetésből ( minimálbér) + ami a baba mellett járna, meg lehet élni hármónknak esetleg albérletben is?
Igen tudom, hogy kevés a 8 hónap, viszont azt is tudom, hogy "nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos", úgy érzem ez tényleg egy nagyon minőségi szép kapcsolat. Félő, hogy ezt egy korán vállalt baba elrontaná úgymond.
Igen mi is úgy terveztük, hogy utazgatunk, meg eljegyzés, házasság, de már beláttam, hogy előreláthatólag nem lesz pénzünk házasságra, mert nem a legegyszerűbbet szeretnénk, hisz egyszer van egy életbe.
21 éves vagy, nem ismerlek. De nagyon úgy gondolom, hogy csak most érzed azt, hogy kinőttél a bulizgatásból. Láttam ilyet, nem is egyet. Nagyon kellett a gyerek 20-22 évesen, most meg, 28 évesen (de egyébként már évek óta), folyton azon jár az anyukák feje,hogy hova lehetne lepasszolni a gyereket, hogy bulizni mehessen.
Nem azt mondom, hogy Te is ilyen leszel, mert mint említettem, nem ismerlek, így véleményt sem mondhatok Rólad.
8 hónapos kapcsolatba, ilyen fiatalon, minimálbérből albérletbe nem szülnék gyereket.
Először is, 8 hónap alatt még annyira kevés tapasztalatotok van egymással és az egymással leélt élettel, hogy lehet hogy az első 8 hónapban minden happy, minden jó, jó a minőség, de ha egyszer belekerültök egy olyan helyzetbe, ami nem feltétlenül pozitív, vajon akkor is megmarad ez a jó minősítés? Kitartotok egymás mellett? Ehhez sok mindent együtt át kell élni. Egy kisbaba rengeteg változást hoz egy kapcsolatban, teljesen átalakul benne minden, az egész élet, 8 hónap alatt még nem biztos, hogy annyi mindent átéltetek és legyőztetek, hogy a babával esetlegesen felmerülő problémákat meg tudjátok oldani.
És hozzáteszem halkan, nem bántásból, de azt írod, hogy házasságra nincs pénzetek. Miért, szerinted egy gyerek felnevelése ingyen van? Nagyon is sokba kerül felnevelni egy gyereket. Az nagyon kevés, amit a baba után adnak, az csak a gyerekre elég. És ha párodat közben kirúgják, akkor csak abból tudtok majd élni, amit a baba után kaptok. De abból nem fogjátok befizetni a számlákat, kifizetni az albérletet és ételt venni a boltba. Kell egy alap. Egy anyagi alap, amihez, ha gond van, hozzá tudtok nyúlni. És ez nagyon úgy néz ki a leírtak alapján, hogy ez nektek nincs meg.
Szerintem igen is korai.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!