Engedjem el a férjemet?

Nem olvastam végig a válaszokat, ezt jutott az eszembe és sajnos nem egyedül álló a Ti helyzetetek.

"Azért mert egy férfinek gyereke születik, még nem válik apává."

Ja és 27 évesen szerintem abszolút nem fiatal az elkötelezettséghez, azt hittem először kb. 21 évet írsz. Gondolom ő is "ott volt" amikor a 2 kisgyerek megfogant, akkor ő nem gondolt bele, hogy mit vállal?

Egyébként én sem tűrném, de ha ilyen, talán nem jönne rá, hogy mit veszít, nem akarlak elkeseríteni.

Viszont a gyerekeket is megvielné, ha elküldenéd, nehéz helyezet ez nagyon, de talán így is, ha szoktatok veszekedni a helyzet miatt.

Én az ilyet kiraknám, akármennyire is szeretem, meg ő is szeret, így nem lehet élni. Nekem nem a szórakozással lenne a bajom, úgy vagyok vele, hogy szórakozni annak is lehet, akinek családja van (de persze csak akkor, ha ez nem azt jelenti, hogy csak az egyik szülő teheti ezt meg, a másik meg ül otthon bezárva egész életében). Nekem ezzel az egésszel két problémám lenne:

1. Természetesnek veszi, hogy ő eljárhat, neki ez JÁR, míg te maximum álmodhatsz arról, hogy kicsit magadra is gondolj, vagy hogy a férjed veletek is foglalkozzon. Más szóval önző.

2. Megbízhatatlan. És ez az, amivel végképp nem lennék képes megbarátkozni. Hogy elmegy valahova, ahonnan normál esetben hazajönne egy óra múlva, de 5-6 óra múlva sem kerül elő, mert "így alakult". Ha ilyen egyszer megesik, azt az ember még lenyeli, mert tényleg megeshet, de hogy folyamatosan ez történik, az több a soknál. Az ilyen ember megbízhatatlan, nem lehet rá számítani, nem való szülőnek. Mert tényleg, nekem például azzal nem is lenne nagyobb bajom, hogy ő eljárkál olykor (mondjuk ez a heti 2-3 még nekem is sok lenne), hanem az, hogy nem tudhatom, hogy mikor lesz egy ártatlan "lementem egy órára" című dologból egész napos/estés kimaradás. Tulajdonképpen már így is olyan, mintha egyedül nevelnéd a gyerekeket, mert hiába van férjed, olyan, mintha ott sem lenne, mert vele nem lehet tervezni.