Gyakran érzitek ti is hogy mennyire igazságtalan az élet?

Egyszerűen nem értem hogy lehet ekkora különbség az emberek között, hogy ami valakinek elsőre sikerül az a másiknak vagy soha vagy csak nagyon keservesen. Úgy érzem bármennyire is kepesztünk soha nem jön össze nekünk semmi. Két gyermekem van és nap mint nap azon aggódom hogy fogok-e tudni megadni nekik azt ami szükséges. Gyesen vagyok a tartósan beteg kislányommal és persze nem találok munkát olyat ami mellett el tudnám indítani reggel a gyerekeket. A férjemet lassan egy éve hitegetik egy külföldi munka miatt, mellettünk meg mások egy hónap alatt ki jutnak. Nem egészen értem hogy van ez? Lassan már senkiben sem bízom és néha nagyon elegem van az egész szaros életünkből. Csak a gyerekeim tartják bennem a lelket. Szörnyű mikor azt kell mondanod a gyermekednek hogy sajnálom de ezt nem tudom megvenni most és nem valami játékról van szó.

Bármi amit eddig elértünk, ha elértünk valamit azt nagyon keservesen értük el és gyakran kudarcot vallottunk. Persze valahogy mindig tovább haladtunk és azóta is próbálunk talpra állni, de már úgy érzem nincs erőm tovább harcolni. Nincs kedvem ki menni az utcára emberek közé hagyjon mindenki békén. A gyerekeket sajnálom a legjobban ők nem tehetnek semmiről és mégis ők szenvednek mikor nincs elég türelmem hozzájuk vagy nem akarok játszani velük mert épp élni sincs kedvem.

Gondolom mindenkinek megvan a maga problémája nem is tudom mit várok most tőletek, de talán az is ad erőd hogy most ezt ide leírtam.

Köszönöm mindenkinek aki ezt elolvasta.