Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Gyakran érzitek ti is hogy...

Gyakran érzitek ti is hogy mennyire igazságtalan az élet?

Figyelt kérdés

Egyszerűen nem értem hogy lehet ekkora különbség az emberek között, hogy ami valakinek elsőre sikerül az a másiknak vagy soha vagy csak nagyon keservesen. Úgy érzem bármennyire is kepesztünk soha nem jön össze nekünk semmi. Két gyermekem van és nap mint nap azon aggódom hogy fogok-e tudni megadni nekik azt ami szükséges. Gyesen vagyok a tartósan beteg kislányommal és persze nem találok munkát olyat ami mellett el tudnám indítani reggel a gyerekeket. A férjemet lassan egy éve hitegetik egy külföldi munka miatt, mellettünk meg mások egy hónap alatt ki jutnak. Nem egészen értem hogy van ez? Lassan már senkiben sem bízom és néha nagyon elegem van az egész szaros életünkből. Csak a gyerekeim tartják bennem a lelket. Szörnyű mikor azt kell mondanod a gyermekednek hogy sajnálom de ezt nem tudom megvenni most és nem valami játékról van szó.

Bármi amit eddig elértünk, ha elértünk valamit azt nagyon keservesen értük el és gyakran kudarcot vallottunk. Persze valahogy mindig tovább haladtunk és azóta is próbálunk talpra állni, de már úgy érzem nincs erőm tovább harcolni. Nincs kedvem ki menni az utcára emberek közé hagyjon mindenki békén. A gyerekeket sajnálom a legjobban ők nem tehetnek semmiről és mégis ők szenvednek mikor nincs elég türelmem hozzájuk vagy nem akarok játszani velük mert épp élni sincs kedvem.

Gondolom mindenkinek megvan a maga problémája nem is tudom mit várok most tőletek, de talán az is ad erőd hogy most ezt ide leírtam.

Köszönöm mindenkinek aki ezt elolvasta.


2009. aug. 21. 08:12
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
100%
Bizony nem mindig van igazság az életben, de te azért mert nincs meg mindened anyagilag, azért még boldog lehetsz, mert van nekem olyan ismerősöm, akinek bizony anyagilag mindene megvan, de egy valami nem jött még el az életében amire mindig is vágyott, egy gyermek.Nem hinném, hogy csak attól boldog lehet valaki, mert mindene megvan.persze kell azért az anyagi biztonság az biztos, de vannak dolgok amiket pénzen nem lehet megvásárolni.Ilyenek pl: a gyermek, a boldog párkapcsolat, és elsősorban az egészség.Mérlegelj,gondolkozz el, és próbáld megkeresni magadban a boldogságot, mert nem külső dolgokban kell keresni.Van két szép gyermeked, van egy párod, aki kitart melletted,és azért van mit ennetek, hol laknotok.Mi kell ennél több a boldogsághoz?Szerinted akinek többmilliós kocsija van az bolgogabb mint te?Perzse tudom, kell az anyagi biztonság.Meg a gyerekeket is fel kell tisztességben nevelni.Próbálj meg pozitívan gondolkodni.Próbáld megtalálni a hétköznapi kis örömöket.És a gyerekek sem mindig a méregdrága játékoknak örülnek a legjobban.Szóval fel a fejjel.És hidd el, nem csak neked vannak rossz napjaid.
2009. aug. 26. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:
100%

21-ei 11,42-es.

Igen ezt könnyű ám mondani,de mindannyian tudjuk,hogy nem így van,mert pénzből élünk.Szeretetből sajnos nem lehet eltartani egy gyereket sem,sőt az ember szíve szakad meg,hogy nem tudja megadni nekik amire szükségük lenne.

Mi is hasonló rossz helyzetben vagyunk,már ki vagyunk teljesen a férjemmel.Ő tél óta munka nélküli,és nem talál semmit.Pedig jó állása volt,de a válság miatt elküldték.

Három gyerekünk van,egy csomó hitelünk,mert mi voltunk akkora barmok,hogy teljesen hitelre vettünk lakást autót,dolgoztunk és nem segélyekért álltunk sorba.

Most meg majd mindenünket visznek a fejünk fölül,amiért évekig fizettünk becsületesen.Mert hiába keresett jól a férjem nem élvezhettük,a nulláról indultunk és így elment mindig minden pénzünk.És nem talál munkát külföldön sem sajnos.Látod nem csak Ti vagytok ebbe a helyzetbe,én is úgy érzem sokszor már,hogy nincs ebből kiút.

És ilyenkor még jobban bosszant,hogy mi hülyére idegeskedjük a munkanélküliség miatt magunkat,sokaknak meg eszébe nincs egész életükben dolgozni rajtunk másokon élősködnek,még a sok hitelünk mellett is ingyenélőket tartottunk el.Ránk meg most tojik mindenki.

Nem tudom én sem mi lesz,teljesen reménytelennek tűnik most minden.

2009. aug. 26. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
100%
Szerinte is segíthetsz magadon ha inkább a jót látod meg és nem a rosszat. Annak idején anyukám egy bunkerben látta meg a napvilágot, nem volt mit enniük és mégis rendes boldog ember lett belőle. A gyermekeid hidd el csak a te szeretetedre vágynak. Rajtam is az segít, hogy mindig arra gondolok, hogy nálam rosszabul élők is vannak.Attól, hogy nem vagyok miliomos attól még lehetek boldog.
2009. aug. 26. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:
100%
Én is sokszor érzem azt, hogy nagyon kiszúrt velem az élet. Egyedül nevelem a kétéves fiam, mióta megszületett. El lehet képzelni, hogy mennyire nincs pénzem. Bevallom, sokszor vagyok irigy, hogy mások saját lakásban élnek, autójuk van, jobb babakocsijuk van, több szép ruhájuk van, jobb minőségű kajákat esznek, több a segítségük, stb. Néha én is türelmetlen vagyok a fiammal, amikor ilyen dolgokon eszem magam. Pedig nem lenne szabad. De azért utána mindig eszembe jut, hogy azért nem csupa rossz dolog történik velem. Van mire büszkének lennem. Még ha csak apróságok is, de jó érzés, amikor arra gondolok , hogy a kisfiam tud valamit, amire én tanítottam, vagy hogy meglett a nyelvvizsgám, vagy hogy fénykép alapján levágtam barátnőm haját valami bonyolult frizurára. Pici dolgok, de ilyenekre kell gondolni. Meg hát azért én gyakran átgondolom azt is, hogy amit másoktól irigylek, az vajon tényleg kéne-e nekem is. Pl. múltkor irígykedve megnéztem a Tesco parkolóban a nagyon drága, nagyon nagy autóval érkező családot, ahogy anyuci kikapkodta a méregdrága babakocsit a csomagtartóból, hozzá meg egy olyan apuka, akit a hátam közepére sem kívánnék, olyan csúnyán beszélt a feleségével. Na hát ez meg köszi de nem kéne, akkor se, ha ilyen kocsi jár hozzá. Meg van ismerősöm, aki a lányát full márkás cuccokban járatja, meg ő is csak olyanban jár, mert a családja olyan szinten pénzeli, viszont rém közönséges az egész család. Én meg ugyan szegény vagyok, de művelt és intelligens (nem akarok álszerénykedni). Szóval persze, nyilván vannak dolgok mások életében, amiket irígylek, vagy szereném, ha nekem is úgy lenne, de tuti, hogy épp úgy van benne olyan is, amit semmi pénzért nem szeretnék magamnak.
2009. aug. 26. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
Én most vagyok 14hetes babás.Láttam más is van olyan helyzetben mint én.Van lakás,de se fürdő,se mosógép,új tűzhely kell,nincs norm.fűtés,stb...Nekem kell majd terhesruha,télre másik kabi,még jó hogy a babusnak lesz ruha,ágy stb csak babakocsi kell ami nagyobb dolog.Szóval nem tudom hogy lesz,de siralmas.A párom azt mondja,örüljünk hogy van hol lakni,meg legyek boldog,hisz babát várok.Végül is igaza van,de hogy?!Annyi mindenre kell pénz hogy azt se tudom mit hogyan csinálunk meg,fizetünk ki.Anyámékra nem támaszkodhatok,ők amúgy az ország másik végében laknak,segítségem se lesz itt.Nem tudom az ember mivel vidíthatná fel magát.Már úgy vagyok vele hogy lesz ami lesz,én már nem idegeskedek miatta.
2009. aug. 27. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek megnyugtató sorait és kívánom azoknak akik hasonlóan nehéz sorsban élnek hogy teljesüljön minden vágyuk.
2009. aug. 27. 13:28
 17/21 anonim ***** válasza:
szya mi is pont igy vagyunk!!!detto!!csak mi egy tartosan beteg gyrekkel!!én sem találtam melot!!jelentkeztem aktiv ellátásra elutasitották!!egyéb segélyket kértem elutasitották!!!!az is nagyon nehezen intézödik h gyesre menjek!!!peddig asztmás a kislány..de azt mondták ooo ugyanmár kinővi!!szoval ez van velün is...tényleg hiába kérek segitséget nem adnak!!!ilyen olyan indokal elküldenek!!én ebből azt a tnulságot vonom le h azoknak az embereknek akik becsületesen élnek nincsen kilátásuk jo jövöre!!
2009. okt. 9. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 A kérdező kommentje:
utolsónak. Köszi hogy írtál. Nekem is tartósan beteg a gyermekem és gyesen vagyok. Azt tudom neked javasolni hogy próbálj másik orvost keresni aki aláírja neked az orvosi szakvéleményt amivel mehetsz majd gyesre. Gyakran találkozni olyan esettel hogy az egyik orvos nem írja alá a papírt míg a másik igen. Én most a lakásfenntartási támogatási kérelmet próbálom beadni. Ha elfogadják az is egy kis pénz.
2009. okt. 10. 08:21
 19/21 anonim ***** válasza:
kösz a tanácsot megprobálom...az a felháborito h önkormányzatnál mennyre nem segitenek..söt elutasitoak..és még bunkon is válaszolnak..utálok odamenni ezkután..én is többször probáltam beadni segélyre stb....nah mindegy....ezt a gyest akkor még megprobálom másik orvosnál...ha kitölti a papirokat..mit kell tennem utánna?letudnád irni??...köszy...
2009. okt. 10. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 A kérdező kommentje:

Miután aláírja a nyomtatványt ami szerint tartósan beteg a gyermeked, be kell vinned a Mep-hez, ahol a családit is igényelted. 10 éves koráig kaphatod meg a gyest, és ez mellett is dolgozhatsz folyamatosan akár 8 órában is. Az emelt családit sem kapod ezek szerint? Ha tartósan beteg akkor az is megjár azt is ott igényeld majd, ha meg lesz a nyomtatvány. Az emelt családi 23600 forint, plusz a gyes az 25100. Úgyhogy nem mindegy. A sógornőm is így járt ahogy te. A pécsi orvosa nem írta alá a papírt pedig állandó gyógyszert is szed a kislány és Szentlőrincen talált egy orvos akit egyből aláírta. Nem egészen értem ezt a dolgot hogy hogy melyik orvos mi alapján dönt, de meg kell próbálni több helyen.

Sok sikert.

2009. okt. 11. 08:25
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!