Mióta megszületett a pici, a nagyot már nem szeretem. Miért?

most elképzelem, hogy ha megszületne a második gyermekem és és a mostani érezné, hogy nem szeretem többé, abba én belehalnék!! képtelen lennék neki ekkora fájdalmat okozni!

nem érdemel meg téged egyik gyerek sem kérdező

Add nekem a nagyot, örökbe fogadom.

Amúgy meg szakszerű segítségre van szükséged. Nem vicc, nem is piszkálás, maximálisan komoly.

KOMOLY pszihés problémád van! Kérlek, menj orvoshoz, minnél előbb!!! (mindkét gyermeked érdekében!)

A nagy érzi? Látja rajtad? Férjed hogy viszonyul ehhez az "állapothoz"? Mit teszel, és mit nem a naggyal?

Nálunk még csak most jön a második, én is félek tőle, hogy az egyiket nem fogom annyira szeretni. De épp ez az érzés biztosít róla, hogy fogom. A nagyot azért mert nagy és okos, lehetetlenség nem szeretni minden huncutságával, rosszaságával együtt. A kicsit azért mert kicsi, és édes, és védtelen.

És ha a kicsi születéséig szeretted, és utána változtak csak az érzéseid, akkor tényleg szakembert kellene keresned, mert ez valami komolyabb dolgot takarhat.

Szeretem a 4 és a 2 évesemet is. De! Nem szeretem amikor a nagy minden ok nélkül fellöki a kicsit, mikor kitépi a kicdi kezéből a játékot. Mikor ha nem tetszik neki valami buta anyát mond, mikor ordít ha valami nem a kedve szerint van, mikor a reggeli kávé előtt kiveri a balhét miért a kicsi kapott előbb kakaót...

Szeretem mikor átölel és azt mondja szeretlek, mikor csak én kellek esti lefekvésnél, mikor magától virágot szed nekem...

Mikor a nem szeretemből van több akkor jobban élvezem a kicsi társaságát. De nem tudnék élni a nagy nélkül se.

Kedves utolsó!

Te nem a gyereket nem szereted ilyenkor, hanem azt a dolgot, amit csinál. A kettő ég és föld.

Én néha érzek hasonlót, mint Te, de azért ennyire nem sarkítanék, hogy a nagyot nem szeretem. Mert őt is imádom. De valahogy mégis a kicsivel élvezetesebb megélnem az "anyaságot". Valószínüleg (esetemben) ez azért van, mert mindkét porontyomat igyekszem következetesen nevelni, de a nagy mindenben amolyan "prototípus". Szoptatás nehézségei, megtanítani neki átaludi az éjszakát, hozzátáplálás, egyedül evés, szobatisztaság(nemsokára- legnagyobb parám..), stb... Most, a kicsivel már a jól bevált módszereket "használom", de mostmár jön magától, nem kell tanulnom, vagy másokat kérdezgetnem.

A nagylányomnál minden fontos lépés amolyan sikerélmény volt, hogy "na, ezt az akadályt is jól vettük", míg a kisfiamnál már jön magától minden. Ez amolyan "örömzenélés", nem tudom, értitek-e mire gondolok.

Illetve, ami még eszembe jutott, hogy "kisgyerek- kis gond, nagy gyerek- nagy gond", szóval való igaz, hogy a nagyobb gyerekkel kapcsolatosan mindig több feladatunk van a kicsihez képest. Nálunk a 2hónaposomat elég lenne csak kitenni a babakocsiba levegőzni vagy aludni, míg a "nagy" 18hónaposom már azért tartalmasabb programokat igényel kint, pl. játszótérre menni.

De azért tényleg nem hangzik túl jól, amit leírtál. Szerintem is foglalkoznod kéne ezzel a problémáddal, és minél hamarabb, mert ez egyik gyerekednek (és Neked) sem jó.