Mióta megszületett a pici, a nagyot már nem szeretem. Miért?
Valaki esetleg van rajtam kívül, aki ilyesmit érzek?
Ez tudom, nem normális, de nem tudok már mit tenni.
A nagy 4 éves, a kicsi 19 hónapos.
Számomra ez döbbenetes! Én azt sem tudom mit csináljak, hogy érezzék, hogy egyformán szeretem Őket, hogy mindketten ugyanolyan fontosak.
Ha valóban így érzel, én segítséget kérnék pszichológustól, mert ez nagyon nem jó. Elsősorban a kis 4 évesednek lehet szörnyű, ha bármilyen formában szembesül a helyzettel.
Én beszélgettem egyszer egy gyermekpszichológussal, ő tette fel nekem teljesen váratlanul azt a kérdést, hogy az ikreim közül melyiket szeretem jobban. Hirtelen nem tudtam mit válaszolni, de azt mondtam, hogy változó.
Megerősített abban, hogy az teljesen normális, ha egyik nap az egyiket, másik nap a másikat szereti jobban az ember, attól függően, hogy épp rajzolt valami szépet, vagy ilyesmi. Bevallotta, hogy ő is pont így érez a gyerekei iránt, olyan nincs, hogy valaki mindig teljesen egyformán viszonyul az összes gyerekéhez.
Viszont ha valaki huzamosan 19 hónapon keresztül csak az egyiket szereti, ott valamin agy baj lehet, pszichológushoz kellene ezzel a problémával menni.
5-ös vagyok.
Elnézést, nem azt akartam írni, hogy "agy baj", hanem, hogy "nagy baj", bár így is találó volt.
Én meg ettől félek :-(
Biztos szakemberhez fordulnék a helyedben. Már rég meg kellett volna tenned :-(
1-es vagyok. Lehet, hogy nem a kérdező pontozott le, de akkor is vicces, hogy mindig lepontoznak, ha nem kedves hozzászólást írok.
Én is írhattam volna, hogy menjen orvoshoz, de amúgy nem ezt kérdezte. Csak azt kérdezte más is van-e így. Nem jobban szereti az egyiket, ami egyesek szerint úgy látszik normális, hanem azt írta, hogy nem szereti a nagyot. Azt is írta, hogy nem tud mit tenni. Nem kért megoldási javaslatokat. Ha azt kért volna én is azt írnám menjen orvoshoz.
a második válaszoló nagyon találót írt.
kérdező, ez valami döbbenetes, hogy vagy képes nem szeretni a nagyot? rosszalkodik netán? habár, mióta megszületett a kicsi, azóta nem szereted. Te nem vagy anya!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!