Mitől akarnak a nők gyereket?

Azért az elég kemény, hogy egy pszichológus hallgató egy gagyi netes fórumon próbál megoldást találni egy életét igen komolyan érintő kérdésben. Nehezen hihető számomra emiatt, hogy valóban pszichológusnak tanulsz. Ha igen, akkor szerintem neked van szükséged pszichológusra, igencsak rendbe kellene tenni a lelkedet. Nem ajánlom, hogy így más emberek lelkét te próbáld meg "rendbe hozni".

Hogy a többi nő mitől akar gyereket, azt csak sejtem, hogy normális anyai ösztöneik diktálják nekik. Én azért akartam gyereket, mert nem tudtam volna elképzelni az életem gyerek nélkül. Nincs az a karrier, nincs az a pénz, ami kárpótolhatna azért, hogy nincs gyerekem. Szinte leírhatatlan az az érzés, mikor szuszog a karodban, mikor még teljesen tőled függ a baba, Te vagy az egyetlen támasza, mikor csak úgy nézed, és gyönyörködsz benne, hogy mennyire szép, és Ő a Te húsod-véred. Amikor rád mosolyog, mikor kacag csilingelően. Ezek olyan pillanatok az ember életében, amelyek megismételhetetlenek és pótolhatatlanok. A legszebb dolog volt az életemben, amikor anyává váltam.

Én nem ítélkezem senki felett, feletted sem. Te dolgod, ha egyedül, magányosan akarsz megöregedni valami otthonban, esetleg a lakásodban, és arra akarsz majd visszaemlékezni 70-80 évesen, hogy milyen szép karriert is futottál be, mennyi szép helyre elutaztál. Számomra ezek a dolgok fityfenét sem érnének, ha nem lenne gyerekem.

"A párom mindenben az "ideális" nekem, teljes harmónia, le tudnám vele élni az életem, úgy érzem. Ám még vele sem tudnám elképzelni a családalapítást. Ha teherbe esnék, gondolkodás nélkül elvetetném."

Ezek a mondatok pedig kedves kérdező, valóban arról tanúskodnak, hogy jobb, ha felkeresel egy kollégát, mielőtt "gyógyítani" szeretnél, de, ha jól tudom az nektek kötelező is, mielőtt "beteghez" engednek.

Szép napot neked!

én is pszichológiát hallgatok... :)

és csodálkozok, hogy még senki nem írta a legegyszerűbb választ erre (bár a hozzászólások utolsó harmadát már nem olvastam): evolúció, fajfenntartás. ha nem lenne ilyen, hogy anyai ösztön, már rég kihaltunk volna.

egyébként az egyik válaszoló írta, hogy akkor kezdett el benne motoszkálni a gyerek-téma, mikor összejött egy igazán komoly kapcsolata. én ezzel tökéletesen egyet tudok érteni. 20 vagyok, 18 évesen jöttünk össze a barátommal, előtte soha az életben nem jutott eszembe magamat anyaszerepbe képzelni, a gyerekorvosnál meg tudtam őrülni a sok nyávogós-visítós kezelhetetlen gyerektől. emlékszem, 10. osztályban az osztályfőnökünk megkérdezte, hogy ki mikor szeretne megházasodni, gyereket vállalni, és én abba a kategóriába tartoztam, akik 35 fölött akartak legesleghamarabb. aztán megismertem a barátomat, a legfantasztikusabb embert a világon, és még akkor, 18 évesen volt egy kis balesetünk, és volt rá némi esély, hogy terhes lettem. vettünk terhességi tesztet, és mikor kiderült, hogy mégsem igaz, iszonyatos csalódottságot éreztem, és a barátom is azt mondta, hogy persze örül, de azért annyira mégsem. akkor tudatosult bennem, hogy mióta van célja az életemnek, és ennyi érzés vesz körül, mióta el tudom magam képzelni 20 év múlva boldog emberként, azóta fészkelte be az agyamba magát a tudat, hogy egyszer anya akarok lenni. ezzel nem meggyőzni akarlak, meg ugye én csak egy adat vagyok a mintában, hogy mitől akarnak gyereket a nők... :)

Nem csak emberi, de társadalmi szempontból is érdemes megvizsgálni a gyermekvállalás miértjeit.

20-30 évvel ezelőtt, de talán nem is kell annyira messzire menni, egy nővel szemben elvárás volt a gyermekvállalás a házasságkötés után, ezt ő maga sem kérdőjelezte meg, hiszen úgy nőtt fel ő is, a szülei és az ősei is, hogy természetes volt ez a nézőpont. Ha valakinek nem születhetett bármilyen okból gyermeke, akkor azt szinte tragédiaként élte meg a család. A nő fő feladata a gyermeknevelés, háztartás irányítása, a család összetartása volt, faluhelyen nem is igen találhatott volna rendszeres munkát.

A világ azonban szép lassan elkezdett változni és ebből a szempontból leginkább a nők helyzete a meghatározó. Ma már egyre többen mérlegelik, hogy akarnak-e munka mellett gyermeket/gyermekeket nevelni, lemondva ezáltal egy kialakult, kényelmes életformáról, amit már volt idejük megszokni, hiszen a gyermekvállalás időpontja is jócskán kitolódott a nőknél.

Valljuk be, hogy a rengeteg öröm mellett a gyermek hatalmas felelősség és önfeladás, főleg kicsi korában. A családban megszűnnek a bulizások, az hirtelen ötlettől vezérelt programok, a nagy hétvégi alvások és hát anyagilag is igencsak érzékelhető a kis jövevény érkezése. Számtalan kényelmetlenség, amit a mai kor női egyre kevésbé vállalnak be, mert egy percig sem szeretnének lemondani önmaguk elsődlegességéről.

Ha valaki nem örömmel és önként vállal gyermeket, szerintem egyáltalán nem szabad ezért elítélni. Egyszerűen arról van szó, hogy nem alakult ki benne a gyermek iránti vágy, mivel mérlegre téve a várható kényelmetlenségeket és önfeláldozást, a kényelem és a kiszámíthatóbb jövő került nála az első helyre.

Szerintem ez a tendencia erősödni fog, mint ahogyan látható egyes Nyugat-Európai országokban is, hogy a jólét ellenére csökken a gyermekvállalás.

Szerintem ma már nem ösztön, hisz tudatos.

Ha ösztön lenne, akkor nem keresnénk társat. Nem számítana a humor, az ész, csak a külsőségek. Nem lennének pl. kopasz emberek.

Ha ösztön lenne, akkor szó nélkül történne meg az utcán, hogy egy épp ovuláló nő bepucsít egy magas, széles vállú, dús hajú, egészséges férfi elé, aki megtermékenyíti.

Szerintem a gyerekvállalásnak az az értelme, hogy elüssük az időt, amíg meghalunk. A gyereknevelés azt az illúziót adja, hogy hasznosan töltöttük el a rövidke időt, ami adatott. Persze a legtöbb ember nem tudja az érzelmeket kizárva vizsgálni a saját létét.

#37-es nem mondott butaságot. Néhány hónapja olvastam egy szociológiai kutatást, ahol leírják, hogy a gyerekvállalási "kedv" a kis településen élő, alacsony iskolázottságú nőknél a legnagyobb.

Azzal magyarázták, hogy ott az önmegvalósításnak ez az egyik legkézenfekvőbb és legegyszerűbb módja.

Ez a kérdés már átcsúszik a szociológia, szociálpszichológia területére. Az evolúciós okokon kívül ott van még az a nagyon fontos emberi igény, amit Dale Carnegie nagyon találóan úgy fogalmazott meg, hogy "sóvárgás az elismerés után". Gyakorlatilag a sikerélmény, megbecsültség érzésének vágya. Illetve az alkotás, létrehozás vágya.

Ezt van, aki a karrierjében találja meg, van aki a gyereknevelésben - vagy mindkettőben.

Szerintem az emberi faj kiemelkedéséhez jócskán hozzájárult a "maradandót alkotni" késztetés - ebbe a gyerekvállalás is beleillik, a normál fajfenntartás ösztönön felül.

Sőt, a fajfenntartási ösztön szerintem csak a szexuális vágyat táplálja. Erősen kétlem, hogy bármelyik állat átlátná az összefüggést a párzás és a szülés között. A fajfenntartási ösztön csak párzásra ösztökél, nem utód létrehozására.

Ahol nincs felvilágosítás, ott a mai napig előfordul, hogy nem tudják összekapcsolni a szexet a terhességgel (a szociális margón élő gyerekeknél bizonyítottan megfigyelték ezt a jelenséget).