Van még itt rajtam kívül magányos anyuka, akinek nincsenek barátai?

Hála Istennek van egy férjem, aki szeret, és van egy gyönyörű, okos kislányunk, a családommal teljesen elégedett vagyok, velük nincs gond. De rajtuk kívül szinte nincs is kihez szólnom. Pár éve költöztünk ide a nagyvárosba egy 100km-re lévő kis településről, tehát a család és rokonok is messze vannak, velük max telefon van egy héten 1x-2x. Mikor idekerültünk elmentem dolgozni, 6hónapig dolgoztam ott. Az ottani munkatársaimmal már a vége felé elvoltunk, elbeszélgettünk, de annyira nem mélyedtek el a kapcsolatok, hogy munkaidőn kívül is kerestek volna. Utána elmentem gyedre. Itt a közvetlen környezetben 3 másik anyuka is van, akinek egyidősek a gyerekeik az én lányommal, mindannyian 3 évesek. Mi 4-en, és a 4gyerek (3lány és 1 fiú) 3 évig minden nap együtt voltunk délutánonként. Aztán a gyerekek elkerültek oviba. Meg is beszéltük, hogy a 3 lány kerüljön egy csoportba, és akkor majd milyen könnyű és jó lesz úgy nekik, meg majd aki ráér elhozza a másikét is haza délután. Ők mindannyian dolgoznak, elég jól állnak anyagilag, én meg munkát keresek már hónapok óta, de eddig semmi. Mi elvagyunk úgy ahogy, de hó végén éppenhogy 0-ra jövünk ki.

Mióta a gyerekek oviba járnak, azóta eltávolodtunk egymástól. Én mikor úgy van megkérdezem tőlük telefonon, hogy hozzam-e el valamelyikőjük gyerekét, úgyis én ráérek, itthon vagyok, ők meg dolgoznak fél 5-ig, és éppenhogy beesnek 5kor a gyerekért. De soha nem mondták, hogy ó, hozd már el légyszives, inkább elkérezkedik hamarabb, vagy apuka szabadnapot kér, ha anya sokáig van. Ők 2en egymás gyerekét minden reggel és délután felváltva hozzák viszik, de nekem spoha nem szólnak, hogy hozd már el.

Nem értem miért nem keresik a társaságomat. Meg nem bántottam senkit, mert nem vagyok olyan, és amúgysem lett volna okom rá. De olyan rosszul esik, hogy ennyire hanyagolnak, mintha nem is léteznék. Már kezdek depis lenni, hogy munkát sem találok, pedig már nagyon kellene, mert szorul a hurok. 1 hónap múlva lejár a gyesem, és akkor nem tudom miből fogjuk kifizetni a hiteleket meg a többi fizetnivalót, mikor így is éppenhogy 0-ra jövünk ki hónapról hónapra. És ráadásul egy barát sincs mellettem, totál egyedül érzem magam. Nagyon rosszul esik, hogy ők 2-en minden napi kapcsolatban vannak a gyerekek miatt, én meg nem is létezem számukra. Más barátot nem igazán tudok szerezni, mindenki megy az útjára. Reggel beadom a gyereket az oviba, utána meg egész nap csak ülök a házban. Átnézem az álláshirdetéseket, ami olyan oda elküldöm az önéletrajzom, és utána semmi. Teljesen egy haszontalan embernek érzem magam. Semmi hasznom nincs azon kívül, hogy hurcolom a gyereket, meg főzök, mosok.

Mit tegyek? Miért nem találok egy igazi barátot? Olyan nagy kérés az? Miért van hogy nincsenek igazi barátaim? Pedig én egy jószívű, kedves ember vagyok, nincs bennem rosszindulat, mindig segítek mindenkinek önzetlenül. Talán féltékenyek rám? Szép nő vagyok 28éves, ők is 28 és 30 évesek, de átlagos külsejűek, az egyik elhízott. Miért nem kerülök senkinek a lelkébe, hogy őszinte barátok lehetnénk? Bennem van a hiba?

Elnézést hogy hosszú lett, de már annyira kivagyok. Megköszönöm az építő tanácsokat, hozzászólásokat.