Anyóst nem kedvelő anyukák, szoktátok magatokat néha szégyellni az érzésetek miatt?

Igen, szoktam magam szégyellni magam az érzés miatt, de leginkább a férjem miatt, és néha tényleg nincs vele gond, de akkor meg egyből azt gondolom, hogy ezt is vmi hátsó szándékkal tette. Persze az én anyósom durvább dolgokat csinál (vagy csak az én szememben - nem tudom), elviselem, türtőztetem magam, de néha becsúszik egy-egy beszólás, amit már nem bírok tovább, akkor a férjem nekem áll, mert az anyját nagyra tartja, holott tudja, hogy milyen kis aljasságokat csinál.

Nem akarom tovább ragozni, ez természetes szerintem, mert muszáj kapcsolatot tartani vele, mert egy bárki mással, akit nem kedvelsz, egyszerűen megszakítod a kapcsolatot, de vele nem teheted.

Nálunk már voltak nagyon durva dolgok, anyósomtól sok rosszat kaptam. Mostanában megemberelte magát, ennek nagyon örülök, de azért úgymond "lesben állok", mikor lesz megint háború.

Még az igazán rossz viszony idején minden bosszantó dolgát máshogy kezeltem le.

Vannak az apróbb dolgok, mint pl. hogy állandóan figyelmeztetett régen, hogy mossam meg a gyümölcsöket a gyerekeknek. Erre soha nem reagáltam, miután már egyszer elmondtam neki, hogy ez számomra is, akárcsak a legtöbb normális ember számára természetes. Szóval attól kezdve mintha meg sem hallottam volna a mosásra való felszólítást.

Amelyek már jobban bosszantottak, azokra ugyanúgy reagáltam mindig. Pl.: ha bejöttünk az udvarról, meg kell mosni a kezüket. válasz (akár századszor is) ugyanaz tőlem: mindig megmossuk a kezünket. Magyarul megakadt lemezzel válaszoltam, hátha egyszer megjegyzi.

Amikor nagyon felcseszte az agyamat iszonyú dolgokkal, akkor otthagytam a szobában szó nélkül, és ha jött utánam, csak annyit mondtam: nem vitatkozom veled. (ugyanis vele tényleg nem érdemes)

S ha már a felhoztad, kedves Kérdező, hadd mondjam el, hogy nekem is halálosan herótom van attól, ha valaki a gyerekeimhez beszélve helytelenül, vagy egyáltalán nem használ névelőt. Pl. kimegyünk a udvarra, ott a anya, nem esik eső.

ilyenor udvariasan kiigazítom, utánamondom a mondatot helyesen, a gyerekhez szólva: igen, most kimegyünk az udvarra, itt az anya, nem esik az eső. Nekem is fontos, hogy a gyermekeim helyesen tanuljanak meg beszélni.

Voltak olyan heteim, hónapjaim, amikor annyira elmérgesedett anyósommal a viszonyunk, hogy már sehogy sem lehetett javítani rajta. Kivéve, ha mondjuk engedek elveimmel ellenkező dolgokban, de a nagy dolgokban persze hogy nem enged az ember, a kis dolgokban meg már csak azért sem engedtem, mert addigra én is beleestem a megátalkodottság, makacsság mocsarába, ha csak megláttam anyósomat, már totál feszült lettem.

És igen, nagyon is bűntudatom volt.

Imádkozni kezdtem érte, hogy Isten valahogy változtassa meg az állapotokat, és főleg a bennem levő érzéseket. Én így tudtam végül lerendezni.

A jelenlegi helyzetet fentebb írtam: most minden rendben van, de a múltbeli sérelmek miatt óvatossá váltam vele szemben.

A mi történetünk:

A párommal 5 év ismeretség után találkoztunk újra és szerettünk egymásba. 1 hónappal a kapcsolatunk kezdete után hozzáköltöztem 120 km-ről arrébb. A párom városában (vidék) járok főiskolára, de otthon dolgoztam (Pest).

4 hónap után megkérte a kezem, amire igent mondtam és nem sokkal utána tervezetten teherbe estem.

Anyósomnak sokk után jött a sokk. Nem sok választásuk volt a párom szüleinek, csak az elfogadás. Igaz, a párom 25 éves volt és külön költözött, így nem érdekelte, hogy a rokonok mit szólnak. Élte az életét, életünket.

Telt, múlt az idő. Sokat jártunk anyósékhoz beszélgetni, stb.. Előttem mindig tüneményesek voltak, a hátam mögött én voltam maga a sátán. Anyósom 51 évesen nem tudott beletörődni, hogy nagymama lesz. Apósom az első uh után megbarátkozott a helyzettel és nagyon várta már az unokát.

6 hónapos terhesen mentünk először 4D uh-ra. Nagyon megható volt, úgy imádtam nézni a lányunkat. Akkora kiderült véglegesen, hogy lányunk lesz. :))

Anyós pajtás 6 hónapos terhességemig nem bírta leplezni az érzelmeit, teljesen ki volt borulva. Esküvőt akart minden áron. Katasztrófa volt.

Majd, amikor megkapták tőlünk a 4D-s felvételt minden megváltozott. Én voltam az isten, maga a CSODA! Nagyon durva volt a hirtelen szeretett hullám. A párom húga (1 évvel idősebb nálam) zokogott a felvétel alatt. Ez azért volt számomra vicces és szánalmas, mert emellett szintén én voltam a sátán a szemében és a párom exével engem fikázott, stb.. Nem mellesleg, amikor még a párom az exével járt ugyan ezt csinálta a hugica, csak nekem szidta a leendő sógornőjét. Viszont én nem voltam rá vevő!

Telt az idő és eljött az utolsó pár nap. Vártunk a kis csodánkra, boldogságban, egészségben.

Végül sürgősségi császárral jött a világra. A párom szülei végig bent voltak a kórházba, el nem mulasztották volna a kis "Jézus" születését! Állítólag sírtak is, bár én ezt nem nagyon hiszem el!

Mai napig a lányunk a kis csoda. Elméletileg! Gyakorlatilag ha én nem ballagok fel 5 emelettel feljebb (10 emeletesben lakunk ugyan ott), akkor ők nem látják az unokát. Ha én nem hívom fel őket, hogy élünk még, akkor eszükbe sem jut.

Mióta megszületett a lányunk vettek kemény 1 csomag pelenkát neki és 1 doboz fürdető játékot. Igaz sosem kérünk semmit, semmilyen segítséget, de nekik eszükbe sem jut, hogy egy nap 2-3 órát unokázzanak és vigyázzanak rá, amíg mi kikapcsolódunk.

Hamarabb jönnek át a párom barátai a gyerekre vigyázni (fiúk, lányok vegyesen), mint anyósomék le.

Tiszta vicc!

Apámék minden 2. hétvégén jönnek le hozzánk 120 km-ről arrébb, hogy unokázzanak. Anyukám 2-3 havonta 1 hétre kivesz szabit, hogy velünk legyen..

Mostanra eljutottam oda, hogy minden csoda 3 napig tart. Ez van..

Azóta egyébként összeházasodtunk (idén áprilisban), de ez sem változtatott a helyzetemen.

A sógornőm pont ma költözött Londonba. Jelenleg az ő elvesztését "siratjuk". Talán most pár napig a lányom, az unoka is kerülhet "reflektor" fénybe..

A férjem most is megkért, hogy délután menjek fel a lányunkkal az anyósékhoz, hogy eltereljék a figyelmüket a sógornőmről.. szerintem teljesen felesleges lenne, de megteszem. A férjemnek BÁRMIT!

Anyós teljesen összeomlott (jogosan) a kislánya miatt. Úgy van vele, hogy mi itt maradtunk nekik.

Sajnos nem törődik abba bele, hogy 2 hónap múlva elköltözünk mi is Pestre. Én megyek vissza dolgozni, a lányunk megy bölcsibe, a férjem pedig új munkát kapott szerencsére!

Na, akkor lesz majd nekik rossz világ. Akkor persze minden 7végén jönni akarnak majd, lemerem fogadni.. de tudod nem érdekel! Ők csinálták maguknak. Én nagyon sokszor próbálkoztam, próbálkozom! A férjem rengetegszer beszélt már emiatt velük. Mindig azt mondják, hogy változtatnak rajta, stb.. de már mondtam: MINDEN CSODA 3 NAPIG TART !!!

Nem leszek szemét és bunkó, mert felnevelték az én csodámat, a férjemet! De 1 hónapban 1× fogják látni az unokát.. ne akkor akarjanak szorosabb kapcsolatot fűzni az unokával/velünk, amikor már nem leszünk a "szájukba"!

Sokszor szégyenlem magam a magamba fojtott dühöm miatt - amit most leírtam -, de ha belegondolok, nem az én szégyenem, hanem az övéké!

Én mindent megteszek/megtettem.. ha valaki nem kíváncsi rám/ránk, akkor nem erőltetem a kapcsolatot.

Tudod, a gyermekem feltud nőni nagyszülők nélkül is! Egy gyereknek anya és apa a legfontosabb a világon!

6-os válaszoló vagyok. A 9.

hónapban vagyok a 2 gyerekkel, de tőlem még nem kérdezte meg, hogy vagyok, vagy bármi mást a terhességgel kapcsolatban. Tudom hogy ez az unoka sem fogja érdekelni addig amíg nem lesz legalább 1 éves. De leszarom, mert lesz még ennek böjtje is. A férjem az egyetlen gyerekük, szóval majd öregségükre csak rám számíthatnak, meg a férjemre.

Szó szerint azt tudnám írni én is, mint Moira!

A férjemmel közös kislányunk 2,5 éves, nekem van még 2 nagyobb lányom az előző házasságomból.

Anyóssal kölcsönösen gyűlöljük egymást, buta mint a föld, olyan mocsok van a konyhájában, hogy a vendégpapucsom talpa szó szerint odaragadt a múlt héten a padlóhoz, és hatalmas reccsenéssel vált csak fel.:)

Ott voltunk ebédre, 4 órát töltöttünk náluk, a férjem mondta, hogy mennünk kell, mert más dolgunk is van, a nagyobb lánynak kell otthon segíteni valamit készíteni az iskolához. Erre anyós nekem esett,semmibe veszi a 2 nagylányom. stb. Kislányomat kituszkoltam az ajtón és odaszóltam anyósnak, hogy ezzel el is intézte, hogy ezentúl még ennyit se legyünk ott.

Régóta megy a harc, több mint 5 éve, és egyre rosszabb. Férjem csak mosolyog és rángatja a vállát, holott látja, hogy milyen sárkány az anyja.

Én azt szoktam csinálni, hogy ha jönnek, elmegyek csavarogni a barátnőmmel, itt hagyom őket, had puszilgassa kedvére az unokáját. Amit nem látok, nem idegesít.:) Legalább a férjem sem fog elaludni, mert figyelnie kell a gyerekre. Az a szokása, ha jönnek a szülei vagy mi megyünk hozzájuk, férjem az első fél órában bealszik, annyira unja a szüleit,nem tud velük egy mondatot sem beszélni, engem meg "egyedül" hagy a szarban. Negédeskedhetek velük órákon át. Jaj, de utálom, ha tudok, menekülök, de sajnos a köszöntésekről nem lóghatok el.

Szia!

Nem egyáltalán nem szégyellem magam az érzéseim miatt. Nálunk a tipikus az eset elvettem a fiát Tőle amit azóta is emészt. Volt egy jó nagy durva veszekedés még a terhességem előtt pár hónappal. Megbeszélni nem beszéltük meg vele a dolgot. A férjem is megharagudott a saját anyjára. Aztán ugye terhes lettem megszületett a baba és én mondtam nem akarom látni meg azt sem, hogy Ő lássa a gyermekem. Viszont a férjemet csak megkérdezte bejöhet-e a kórházba megnézni hát csak beengedtem. Azóta kb. 2 hetente idejár eddig csak egy kis bodit vett az unokájának, mondjuk nem is kellene Tőle semmi.

Elvinni nem viheti el és nem vigyázhat rá egyedül sem maradhat a picivel.Ezt persze Ő nem tudja, de hamarosan tudatosulni fog benne a dolog. Nálunk is úgy van ahogy az egyik hozzászóló írta csak akkor jön, ha férjem is itthon van és én általában kivonulok, mert rossz nézni ahogy a kezébe van.

Itt volt egy hete amikor a hidegek kezdődtek és megkérdezte miért fűtünk. Szerinte miért? Talán, mert van egy 8 hetes gyerekem és kinn hideg van. Ezek után előszedte a vigyázhatok-e majd a gyerekere témát. Mondtuk neki majd megbeszéljük. Erre pár nap múlva hívta a férjemet, hogy vihetjük a gyereket meg, hogy Ő készült is rá. Nem tudom mire készült, mert semmit nem beszéltünk meg és még Ő van megsértődve.

A gyerekek szerintem ösztönösen érzik ki az az ember aki szeretettel fordul feléjük egyáltalán nem gondolnám, hogy ezért Te vagy a hibás. Szerintem ezt felejtsd is el a kislányod tudja jól és érzi is ki az akiben megbízhat.

Azért még hozzátenném, hogy anyósomra a saját lánya sem bízza rá a kislányát. Azért talán ez is add némi támpontot milyen ember is valójában.