Anyukák, akik több éve (5-10) vagytok együtt párotokkal most is ugyan olyan jól érzitek magatokat a kapcsolatban mint előtte? Megkapjátok most is a figyelmet, a szeretetet (szerelmet), kevességet, esetleg egy kis romantikát?

De jó nektek :):)

Én most egy kis hullámvölgyben vagyok...:(

A párom nem egy romantikus alkat, beszélgetni is csak ritkán hajlandó mélyebb témákról, azt mondja ne lelkizzünk már útálja. Nem figyelmes, csak azt kérdezi miért nincs még kész a kaja? Nem cirógat, nem ölel át, amikor hazaér szitne elmegy mellettem. Sokat dolgozik, és a megkeresett pénz feletti hatalmával vissza is él (miért költöttem ennyit, miért ennyibe kerül, nincs pénzünk, ezt oszd be mert nem adok többet). Én még GYES-en vagyok. Már ott tartok, hogy harcolni, tenni sincs kedvem ezért az egészért. Mindig amikor "jól vagyunk" tart két-három hétig, aztán megint. Sokat gondolkodtam azon jól döntöttem-e tíz évvel ezelőtt. Persze változunk, nekem is vannak hibáim el is ismerem. Csak olyan x...ar úgy élni hogy még meg sem simogatnak......

Köszönöm:)

Persze én sem azt mondom hogy költöm a pénzt, szórom. Elég annyi hogy befizetem a csekkeket, és elmegyek egyszer a közeli ABC-be a szükségeseket megvenni, már keresi hogy hol a pénz, hogy én csak költeni tudok. Már arra szoktam rá, hogy a blokkot viszem neki hogy ellenőrizze le mennyi fölösleges dolgot veszek. Magamra meg sem tudom mondani mit költöttem utoljára. Ja de! Múlt hónapban egy doboz hajfestéket-magamnak festem a hajam spórolási szempontból, és az Avonból naptejet. Ruhám évekkel ezelőttiek, de ezek nekem abszolút enm számítanak. Számtalanszor mondtam már neki, hogy akkor menjen el ő bevásárolni. Az nem megy. Próbálkoztunk már közös bevásárlással, de két sor után a tescoba bedurrant az agya, kiment a kocsiba és ott morgott tovább...

Úgy is elmegy itthonról hogy azt sem tudom elmegy. Én csak keresem hogy hova lett. Már többször szóltam neki legalább köszönjön el. Volt rá precedens, hogy úgy elvitte a picit a mamához hogy nem szólt egy szót sem.

Tegnap este történt az eset. Azért írom le, hogy nagyjából körvonalazódjon a helyzet.

A kisfiam 2,5 éves. Hétvégén a maminál volt. Mami telefonba mondta hogy fájlalja a hasát a pici, öklendezett, nincs étvágya,de ezért csipeget. Hangulata nagyon jó,láza nincs, nem látszik rajta hogy beteg lenne, vasárnap délelőtt már ment is a hasa, de ezen kívül semmi. Gondoltam elrontotta valamivel a hasát, vagy beszedett valami vírust. Vasárnap este hoztam haza. Úgy gondoltam az állapotától függ majd, hogy megyünk-e doktornénihez ma vagy sem. Este kétszer ment a hasa jó sokat, és egyszer be is szaladt neki. Az apjával ment wc-re, tehát látta az apja hogy mi a helyzet, és tudta is.

A következő történt: - miért nem hoztad haza anyádtól a gyereket ha tudtad hogy beteg? Válasz:-és itthon mit tudtam volna vele csinálni, nincs láza, közérzete kitűnő, most egy hasmenés miatt vigyem ügyeletre?

- következő a férjemtől: - "Ha nem mondom neked hogy vidd el, akkor annyi eszed sem lett volna magadtól hogy elvidd a gyereket az orvoshoz?"

Azóta is kutya baja a fiamnak.

Nagyon rosszul esett ez az egész, meg a többi hasonló.

pl. "azt hittem főzöl kávét mire hazajövök" "ezt a gatyát miért nem bírtad volna már kimosni?"(a koszos rövidgatyája egyébként a ruhaszárítóra volt dobva azért nem találtam).

Ha szomorú vagyok, vagy látja rajtam hogy valami nem oké: "Már megint mi bajod van?"