Tudnátok tanácsokat adni egy örökbe fogadás előtt álló "apukának"?

Szia!

Igazán jó tanácsot nem tudok adni, de szerintem az is jelent valamit, hogy már most mikor még nem is ismered a leendő gyermeked attól félsz, hogy rossz apukája leszel...

Én is így érzek mint Te. A baráti körünkben volt hasonló eset és az apa nem tudta elfogadni, hogy nem az Ő vére, genetikája. Megromlott a kapcsolata a feleségével, és 5 éve egy társat talált, aki két gyönyörű gyereket szült neki. Teljesen rá hasonlítanak, viselkedésben kinézetben. Sokszor nevetünk is, hogy szegény anya hol van:)

Jó, hogy már most így mérlegelsz és tisztán elemzed az érzéseid. Látszik nem vagy egy felelőtlen ember aki hazavisz egy idegen gyereket, mint más egy kiskutyát.

Nem tudom hány éves vagy és mennyire vagy biztos, hogy egy saját gyerek utáni vágy nem visz téged is egy olyan kapcsolatba ahol a Te babád születhet meg.

Biztosan jól fogtok dönteni és sok sikert kívánok bárhogy is lesz.

Úgy gondolom, hogy amit érzel, nem több, mint az ismeretlentől való félelem.

Mert akkor, amikor a kezedbe nyomják azt a gyereket, egyetlen pillanat alatt fog elönteni ezer érzés: a tudat, hogy felelősséggel tartozol érte, a vágy, hogy megfelelj neki, mert rád van bízva, a féltés, a félelem. Gondolj bele annak a kisgyereknek a helyzetébe! Ő mit érezhet majd vajon? Neki is (akár csecsemő, akár gyermekkorú) megfelelési kényszere lesz az új szülei felé.

Bemásolok néhány sort az egyik kedvenc könyvemből, örökbefogadásról szól, egy felnőtt férfi meséli el az emlékeit.

"Az utolsó nap ragadt meg bennem, melyen a nevelőszüleim értem jöttek, hogy hazavigyenek. Saját ruhába öltöztettek, ez megkapott, hiszen addig folyton cserélődő, klórszagú kincstári cuccban jártam, és a magas, karcsú nő megfogta az egyik kezemet, a hatalmas, erős férfi a másikat, és kivezettek a mesebelinek

tetsző kocsijukhoz. Mielőtt beültem, visszanéztem a rácsos

ablakú épületre, és arra gondoltam: szüleim születtek, végre!

Nagyon vigyáztam rájuk, nehogy meggondolják magukat, és

visszavigyenek az intézetbe. Az erőfeszítéstől persze begörcsöltem. Azt hiszem, értették, mi bajom lehet: azért nem játszom, nem beszélek, mert nem akarok bajt okozni, de nem is tágítottam mellőlük. Türelmesen megvárták, míg rettegésem feloldódik. Azt mondták, szólíthatom őket mamának és papának, de a keresztnevükön is, ahogy akarom. Még mindig nem hittem, hogy ez a saját szülő névre hallgató csoda állandósulhat, ezért a keresznevüket választottam, hogy ne fájjon túlzottan, ha majd mégis megválnak tőlem. Ám kezdettől apámként és anyámként gondolok rájuk: édesszüleimmé fogadtam őket. Nem vittek vissza, soha még csak meg sem fenyegettek ezzel. Apám tűzoltó és parancsnok. Amikor először megláttam őt egyenruhában, elállt a lélegzetem. A térdéig értem, hátraszegett fejjel meredtem fel rá, és biztosan

tudtam: ő egy Hős, és ettől szörnyen dobogott a szívem, fulladoztam megrendülésemben."

/V.F.-Sárkánykönny/

Nekem a legjobb tanácsom, hogy olvasd ezt a nemrég megjelent könyvet:

[link]

Az írónő pszichológus, örökbefogadott és örökbefogadó egy személyben, megtörtént eseteken keresztül mutatja be az örökbefogadásoknál felmerülő élethelyzeteket, ad tanácsokat. Nagyon elgondolkodtató, engem eléggé letaglózott, hogy mennyi mindenre nem is gondolna az ember ilyen szituációban, pedig mennyire logikus.

Szerintem nagyon fontos, hogy el tudd fogadni azt a gyereket, akinek az apja leszel – mert attól, hogy biológiailag nem te vagy az apja, ha te neveled, akkor a szülője leszel.

Mivel őrlődsz az érzéseid miatt, szerintem nincs veszve még minden, simán lehet, hogy ha meglátod azt a kisgyereket, megérzed, hogy hozzád tartozik, és apaként fogod nevelni.

Ha nem így lesz, ne menj bele! Tönkreteszed vele a saját életed, és egy ártatlan gyerekét is, aki lehet, hogy másokkal boldogan élhetne.

Azt nem érdemes megkockáztatnod, hogy a feleséged miatt belemész az örökbefogadásba, de nyilván az adott helyzetben majd meglátod, hogy érzel. Nemrég hallottam egy sztorit, hogy egy örökbe fogadni szándékozó pár már jóideje ismerkedett egy kisfiúval és egy kislánnyal, akiket örökbe akartak fogadni, de a nő vacilált, mert azt érezte, a kislánnyal nem jön ki elég jól. A férjének mindkét gyerek nagyon tetszett, és a nőnek ez is lelkiismeret-furdalást okozott, hogy nem akart a férjének rosszat, hogy újra várniuk kelljen más gyerekekre. Szóval a nő nagyon őrlődött, majd végül belement, hogy vegyék magukhoz a gyerekeket, de ahogy ezt eldöntötte, minden baja lett, világossá vált, hogy nem ezt akarja – így végül nem ezeket a gyerekeket választották.

Mondom: olvasd el az ajánlott könyvet, és a feleséged is olvassa el, így közelebb tudtok kerülni ahhoz, mit jelent az örökbefogadás.

Még valami: az is nagyon jó lehet, ha elmentek a feleségeddel pl. a Mózeskosár Egyesület (nonprofit) egyéni tanácsadására, és felvetitek a kérdéseiteket, aggodalmaitokat. Ismerem az ott dolgozókat, ők foglalkoznak hazánkban legrégebb óta az örökbefogadókkal, nagyon nagy tapasztalattal bírnak a témában, és igazán jó lelkű emberek.

Fogtok velük találkozni a kötelező felkészítő tanfolyamok során is, de az egyéni problémákat talán könnyebb nem csoportban megbeszélni.

[link]