Elváltam. A gyerkőcöt én nevelem, és azt vettem észre, hogy nagyon sok mindenben hasonlít az apukájára. Ti mit éreztek ilyenkor? Hogy reagáljátok le?

engem egy percig nevelt az apám, anyukám mégis gyakran mondja, egy -egy mozdulatomra arckifejezésemre, hogy mintha csak apámat látná. ő is utálja az öregemet, szóval furcsa neki is. de nem tud mit tenni, ilyen a genetika.

ettől függetlenül nagyon szeret engem. maga mögött hagyta a múltat, és nem az neki a fontos, hogy apám mit tett vele, hanem hogy én mit adtam neki eddig az életben.

neveld úgy a gyerkőcöt, hogy ne ez számítson.

Dolgozz nagyon az önuralmadon és még, h nagyon mérges is vagy rá jusson eszedbe, h a "olyan vagy mint apád" hasonlat nagyon bántó tud majd lenni.

Anyám soha nem emésztette meg, h "olyan voltam mint apám" és nekem ez nagyon sok stresszt és gyötrelmet hozott, addig míg el nem költöztem. Az érdekes viszont az, h bár nekem voltak gesztusaim, mimikám mint apámnak, de nővérem követte minden hibáját. Anya mégis őt védte. Ezt elég szomorú volt látni.

Nekem egy fiam van, az apja egy percig nem nevelte, sőt nem is látta, nem is érdeklődik utána. Tény, hogy jobb így, mert egy nemtörődöm, felelőtlen alak, csak egy okból nem bánom, hogy megismertem és az a kisfiam. :)

Komolyan mondom ez a gyerek kiköpött apja, mindenki mondja aki ismeri, és most már én is látom. A mimikája szakasztott ugyanolyan, a szeme, a szemöldöke, a szája, minden! Talán az orra lesz az enyém. :D

Igazából nem érzek semmit mikor látom, csak megdöbbentő volt eleinte. Van neki még egy fia egy másik nőtől, az a kisgyerek tiszta anyja, semmi nincs benne a volt páromból.

Hát ilyen ez a genetika. Érdekes.

Különben az évek alatt nagyon sokat változnak ám a gyerekek. Gyerekkoromban mindenki azt mondta, totál apám vagyok, most így 22 évesen tiszta anyám vagyok. De van olyan pillanat vagy fotó amin, meg tiszta nvérem vagyok, aki "csak" apám ágáról a tesóm. Na bocsi, hogy elkanyarodtam a témától. :D