Türelmetlen emberek is türelmes anyukákká válnak?

Attól függ melyik életszakaszban.

Mert pl mikor picike volt a fiam és ordított a hasfájástól, sétálgattam vele, ringattam, simogattam, tornáztattam, de akkor is csak keservesen sírt, azt úgymond könnyebben viseltem. Tehát a tehetetlenség miatt azért kiborultam néha én is, de tudtam, hogy nem jó kedvében sírt, hanem mert fájt a hasa, így próbáltam nyugtatni, hogy bizony neki sem könnyű. Sőt! Szóval ezt túl kellett élni és kész, kinőtte a hasfájást.

Mikor a fogzástól visít, vagy fülgyulladástól, betegségtől, akkor szintén birka türelmem van, hiszen tudom, hogy szenved, hiába is veszekednék vele, hogy ne nyafogjon... nem jókedvében csinálja.

És akkor a 3. eset, amitől sokszor a falra mászom... a dackorszak. Valami borzalom módon tudja űzni a fiam. Olykor van türelmem hozzá, meg becsukom a fülem, hogy ne is halljam aztán egyszer csak abbamarad. De ha éppen amúgy is ideges vagyok és ő még nekiáll hisztizni azon, hogy a meleg vagy a hideg vizet nyissuk meg előbb fürdésnél, és ha fordítva teszem földhöz vágja magát, ha elzárom, hogy akkor nyisd ki te, de az úgy már nem jó neki... akkor bizony felmegy a pumpa, és nem csak kiabálni tudok, hanem ajtót csapkodni és otthagyni, hogy jól van akkor oldd meg magad én leülök, amiből nagyobb visítás van. Aztán mély levegő anyának és leguggolok hozzá, hogy megbeszéljük, de ő nem vett mély levegőt és továbbra is ordít velem... megint megy a pumpa...

Igazából ki kell tapasztalni, hogy a te gyerekednél mi válik majd be. Nálunk a verés semmit nem ér, csak olaj a tűzre, a hidegvíz szintén. Büntiszék néha beválik, egyébként meg a nyugodtan megbeszélem vele, átölelem és az átlépek rajta ott hagyom válik be nálunk.

(2. voltam)