Milyen a kapcsolatuk a gyermekeidnek egymással? Mennyi idősek és milyen neműek?

Most lesznek 16 hónaposak, ikerfiúk. Kezdettől arra neveljük őket, hogy szeressék egymást, és szépen el tudjanak lenni a tesóval. Férjem és én is nagyon szeretjük a testvéreinket, a jó testvéri kapcsolat egy komoly érték az életben.

Természetesen azért szoktak veszekedni, konkrétan összekapnak egy-egy játékon, ilyenkor igyekszem rendet tenni. Azt sosem engedem, hogy egymástól elvegyék a játékokat, vagy hogy a másikat piszkálják. Azt nagyon bírom, amikor összenevetnek, lesik, mit szól a tesó ahhoz, amit csinálnak. Néha egész hosszan el tudnak egymással játszani, aminek nagyon örülök. Még egy szobában laknak, kíváncsi vagyok, mikor akarnak majd különválni. Ha lesz még testvérük, szeretném, ha őt is bevennék ebbe a testvéri szeretetkapcsolatba, és nem lógna ki a sorból azért, mert ő kisebb, és nem az ikertestvérük. Mindenesetre ilyen értékrendet igyekszünk nekik közvetíteni.

3.5 a lány és 2 éves a fiú.

Szoktak veszekedni - természetesen :) -, ha rosszabb napjuk van, akkor semmisejó-alapon bármin össze tudnak kapni. Ugyanakkor kifelé komoly egységfrontot képviselnek, akár velünk szülőkkel szemben, akár házon kívüli szitukban pl játszótéren vagy bárhol. Védik, féltik egymást, falaznak a másiknak, összetartanak piszkosul. Ha valamiért épp nincsenek együtt (szoktak maminál aludni, vagy kis külön program az egyik szülővel), akkor folyton ott van a másik a gondolatuk között, most mit csinálhat ó ez tetszene neki, mit mondana erre ő stb... de olyan is el szokott hangzani ,hogy dejó hogy most nincs itt, mert nem rombolja le - de gyakran a kétféle megnyilvánulás percenként felváltva :D szóval örökké mindenről a másik jut eszükbe, ha nincsenek együtt.

Múltkor a kisebb nekiállt hisztizni az utcán, levágta magát egy padra, hogy ő ottmarad, mi menjünk tovább. Én kb 10 lépést odébbmentem, és mondván, hogy nem vagyok kíváncsi erre a viselkedésre, kissé elfordultam. Erre a nővére, teljesen a kisebb felé fordulva, őt szuggerálva háttal odalépegett hozzám és úgy, hogy a szemét egy pillanatra sem vette le az öcséről odasziszegte nekem: "anya, hát figyelj rá, még a végén ellopják és nem lesz nekünk!"

kb 5 perc múlva meg állt a bál, mert : "menj odébb/válassz másik hintát/nem leszek a barátod soha többé/ne lökdöss/ez az én hintám/anyaaaaa meglökött!"...

Sziasztok! Most jutottam csak géphez.

Nálunk elég összetett a testvérek viszonya.

3 nagy gyerek van, 18, 14, 13 évesek és 2 kicsi, a nagyobb 3 lesz a nyáron, a kicsi meg 10 hónapos.

Ha visszanézek a kezdetekhez, amikor még csak 3-an voltak, arra emlékszem, hogy a nagy eléggé elhatárolódott a két kicsitől Gyakran odacsapott a tesóinak, nagyon komolyan vette a magántulajdon fogalmát. Viszont ha valamelyik kicsi sírt, egy pillanat alatt ott volt, vigasztalta, ha kellett megvédte.

A két kisebb az első pillanattól összetartott, szinte elválaszthatatlanok voltak, sőt a mai napig azok. Közülük az idősebb fiú, és szinte túlzottan jó természetű, mindent ráhagyott a húgára. Ő meg megszokta az egyeduralmat, és vastagon ki is használta. Olyan 5-7 éves koruk körül a fiam már nem volt ennyire toleráns, de nem szerette a vitát sem. Gyűjtögette a sérelmeit, aztán átlag kéthavonta a hajánál fogva végigrángatta a húgát a nappalin, közben ordított vele. Ebbe sohasem szóltam bele, mert megérdemelte a leányzó, meg hát a feszültséget is muszáj valahol mindenkinek levezetni. Tanítgattam én a fiamat, hogy inkább azonnal szóljon, ha nem tetszik neki valami, de a mai napig a húga az első neki.

Ahogy nagyobbak lettek, egyre jobban közeledtek a bátyjukhoz. Ha a legidősebb valamiért büntibe kerül, a két kicsi könyörgött neki még egy esélyért. Végül Ő is közelebb került a testvéreihez, nagyon büszke rájuk, Ők hárman szoros egységet alkotnak. Védik, segítik egymást, a belső vitáikat elintézik maguk között.

15, 11 és 10 évesek voltak, amikor a húguk megszületett. A legnagyobb bizonyos távolságtartással kezelte, de roppant büszkén beszélt róla mindenkinek. A lány nagy hangon szeretgette, anyáskodott fölötte, a középső, vagyis a nyugis fiacskám viszont egyszerűen beleszeretett. Nem nagy hangon csinálta ezt, hanem melléhevert, és csak nézte-nézte, valami világnagy áhítattal minden rezdülését. El is kényeztették a kicsit rendesen. 2 évre rá született az öccse. Örültek neki, tudták milyen jó, ha egy gyereknek van korban közel álló tesója, de már nem csináltak belőle akkora ügyet, természetesebben, sőt következetesebben foglalkoztak vele. Még a második fiam is egy picivel szilárdabb vele szemben, mint a a két húgával. Persze szeretik, gyömöszölik, de "nevelik" is. Nincs is úgy elkényeztetve, mint a nővére.

Mi is maradt ki? A két legkisebb kapcsolata. A pici állandóan megy a nővére után, ellesi a mozdulatait, gesztusait. Ő pedig neveli a maga módján. Időnként elvesz tőle ezt-azt, de alapvetően jól eljátszanak egymással már most is.

Még egy kapcsolat lemaradt, a két kicsi viszonya a 3 nagyhoz. A lány kihasználja Őket, tudja, hogy nem tudnak neki ellenállni. Keresi velük a kapcsolatot, számít a segítségükre. Szinte felnőttként tekint rájuk, bújik hozzájuk, alig várja, hogy hazaérjenek. A legkisebb is megtanulta már, hogy sok esetben elég egy mosoly és két kinyújtott kar ahhoz, hogy ajnározva legyen. és bár vele már következetesebbek, azért jut neki bőven a szeretetükből.

Sok helyen halottam már, hogy a nagyobb gyerekeknek ciki, ha nagy a családjuk, ha kisebb tesóik is vannak. Igyekeznek titokban tartani, vagy ha köztudott, akkor sem igazán beszélnek róla. Nálunk természetesen kezelik a gyerekek a helyzetet. Nem kínos számukra a nagy család, mesélnek a kicsikről, képeket, videókat mutogatnak róluk a barátaiknak. Szívesen hívnak ide vendéggyereket is, szóval biztosan nem feszélyezi Őket az életvitelünk.

Bocs, hogy hosszú lett, de ez nem fért el kisebb helyen :-)

Szia!

Kisfiaim 7,5 és 3,5 évesek,nagyon szeretik egymást.A problémák forrása legtöbbször az,hogy a pici soha nem a saját korosztálya játékaival játszott,hanem a tesóéval.

3,5 éves fiú, 1,5 éves lány.

Sajna a nagy nagyon "utálja" a hugit. Nem játszik vele soha, folyton elzavarja, elvesz tőle mindent amit megfog, és folyamatosan veri. Ököllel, teljes erőből. És sajna nem csak akkor ha baja van vele, hanem csak úgy. Meglátja, odamegy, lecsapja, megy tovább... Teljesen ki vagyok készülve. :( Pedig a kicsi imádja a bátyót, az ő részéről semmi ilyesmi nincs.

Már gondolkoztam hogy el kéne menni nevelési tanácsadóhoz emiatt, csak félek, hogy olyan értelmes dolgokat fognak mondani, mint hogy a "fiú gyerek neveléséhez rengeteg szeretet kell" (ezt mondta egy gyerekpszichológus, mikor a hisztikről kérdeztem 2 évvel ezelőtt)

Pedig úgy szeretném ha jó tesók lennének :(