Ott tartok, hogy megfojtom az anyósomat. Komolyan hogyan lehet kikapcsolni, mert ezt már nem bírom!?!?

Azon túl, hogy semmi magánéletem nem lehet(együtt él a két család, amíg nálunk az állapotok megegyeznek egy bombatámadás helyszínével, és ha a Párom elmegy itthonról, ő meg vesztemre itthon marad, akkor 5percenként jön a hülye kérdéseivel, "mikor költözünk, megvesszük a bútorokat holnap(vasárnap)", a szerinte szuper rohadó aljú szekrényt megtartjuk e, "de miért nem, hisz az a mamáé volt", "kifestünk", ha igen "miért, és miért úgy, miért nem csináljuk meg ezt azt", "ja tényleg mondtátok, mert most nincs rá idő, és keret, de miért is nem".)

Ma a mi házunknál ügyködik a fia, fest. Ami tök jó, de a kedves mama percenként megkérdezi, hogy "akkor már holnap jönnek a bútorok is, vagy már ma??? De miért csak a jövőhéten" "és most ki is fest, ja tényleg csak a fiam, de jó, és akkor ki is festi a szobákat, egyedül, vagy hív mesterembert, nem, miért, de akkor ki is csinálja a festést" ennyire figyel

És ha három milliószor nem mondtuk el csak ma, hogy ha ez meg ez meg ez meg ez meglesz költözünk (festés 2*64nm falfelület második köre 5óra alatt szárad a fal, melegben gyorsabban, az után takarítás festék lekapírgál onnan ahová nemvaló, laminált padló lerakása, gyors takarítás mindenhol alaposan (két szoba pórszívózása, konyha, fűrdő, wc kitakarítása (80nm az egész), és lesz segítségem), és jöhetnek a bútorok, csak ki kell őket fizetni, és hazaszállítatni, és lehet kipakolni a holmiainkat). De ennek ellenére visszakérdezi ugyan azt, jelzem csak 45éves, nem szenilis vén satrafa. Ehez nekem nincs türelmem, és ennél érthetőbben nem lehet elmondani szerintem, hogy még mit kell megcsinálni!!!!

A másik kedvencem, mikor közli, de a kiságyat vegyük meg azonnal, és rakjuk itt össze, mert hát mindjárt szülni fogok, és hát meg. De azt nem veszi észre, hogy mire szülök készen leszünk, és feleslegesen stresszel engem. Háromszor kellett elmagyaráznom neki, hogy már ki van mosva a baba holmija, és már be van pakolva, az én kórházi felszerelésemből is csak a fogkefém és a fogkrémem hiányzik, 10percen belűl.

Hogy meg sem várja a "szabad", és már a szobánkban van, és bámulja a monitort, vajon mivel foglalkozok (lakáslízingről akartam megtudni többet, de neki le kellett ellenőrizni, mit is nézek, ha az ismerőseimmel msnezek, akkor is beleolvas).

Mára azt terveztem, hogy egy kicsit csavargok, addig amíg jól esik, és tudok mászkálok, mert itthon nem bírom, a házunkhoz nem mehetek, mert folyton nekiállok olyasminek, aminek már nem kéne, és nem győznek zavarni:), így csak a végeredményt láthatom:), na azt az elszámoltatást, hogy most nekem mennem kell valahová, de hát miért megyek csak úgy el itthonról sétálni, ha nincs célja a dolognak? meg különben is. És úgy kell elszámolnom az időmmel, mintha nem is tudom tizenéves gyereke lennék, bezzeg a sajátjaival nem foglalkozik, pedig van három "kisgyereke" akikkel kéne foglalkozni.

Ha megnyikkanok, vagy picit eltorzul az arcom mert fájok, akkor rögtön, hogy jajjjj édes istenem, szülök, de még nem kéne meg így meg úgy, és azonnal feküdjek le (3600gra becsülték a fiam két napja +-valamennyi, és van két hetem a szülésig, tehát már baja sem lenne a "csöppségnek"). Már ezért sem merek kimenni, mert komolyan még egyszer megszólal, én vagy beszólok, vagy megszülök az idegtől, és nincs kedvem felvilágosítani, meg rászólni, hogy hagyjon békén, nyugton. Nem igénylem a társaságát, a nyafogását, mert azt is tud de nagyon. Mert akkor meg jön a sírás, hogy őt senki sem szereti. És nem segít, csak idegesít, és tényleg nem bírom.