Akinek volt abortusza, miért, és ha visszamehetne az időben aznap reggelig, megtenné újból, azonos körülmények között?

Szia.

Nekem nem, anyukámnak viszont volt.Amikor a lányomat vártam akkor mesélt róla.Még a vér is meghűlt az ereimben.Aztán elmesdélte,hogy amikor még kicsik voltunk az öcsémmel és apu velünk élt milyen is volt az élet akkoriban.Minket sosem hagyta,hogy bántson,de bizony volt,hogy betörte a fejemet varták,de nem mondhatta el az igazat,mert megfenyegette,a fantáziátokra bízom mi mindennel.

Vagy éppen a pár hetes öcsémet terrorizálta mert sírni mert.De szabadulni nem tudott tőle ez akkoriban nem úgy ment,mint mostanság,hogy ég veled,különösen egy ilyen állattal szemben.Szóval volt lelki és fizikai erőszak is bőven.Teherbe ejtette anyát és ő nem akarta a babát.Tökéletesen meg lehet érteni.Elég volt neki két gyermeke életét félteni és óvni.Hozzáteszem én sem vagyok az édes gyermeke apánk első házasságából kerültem anyához.Szerencsénkre letartóztatták,majd bebörtönözték apánkat és így simán ment a válás és távolságtartási végzéssel soha többé ránk sem nézhetett.Anya maga mellett akart tudni nem adott árvaházba és sajátjaként nevelt fel és szeretett.Az abortuszát sosem bánta meg.

Vannak olyan körülmények amikor meghasad a női szív,de nem lehet más megoldást találni.

Pedig az ő kapcsolatuk sem úgy indult,hogy a későbbiekben rettegni keljen egy férfitól akinek odaadta mindenét....

Azért, mert fiatal voltam, és nem akartam a szüleimre húzni az én felelőtlenségem terhét (akik egyébként mellettem álltak mindenben). Pszichológusként most azt gondolom, a látott esetek tükrében, hogy sem egyedülálló anyaként, sem gyermekként nem lett volna szerencsés megtartani, akkor én anyaként nem álltam volna meg a helyemet. (Nem arra célzok, hogy egyedülállóként nem lehet gyermeket nevelni.) Van gyermek, aki nem boldog a családja miatt, ez olyan handicappé tud válni, amely óriási pszichés gondokhoz vezet - a leendő anya dolga mérlegelni, hogy mit tud nyújtani, és ezért vállalnia kell a felelősséget is. Hatalmas tévedés azt hinni, hogy egy gyermeknek ha életet adtunk, akkor mindent adtunk - attól még sajnos válhat ronccsá, a mi sérüléseink miatt.

Megbántam-e? Sem most, sem akkor nem tartottam ezt kívánatos lépésnek. Megtettem, mert nem voltam elég érett, és meg is szenvedtem, több hónapig voltam depressziós, tulajdonképpen elfogytam, és nem voltam képes normálisan kommunikálni senkivel - kezdtem elszakadni a világtól. Eszméletlen nehéz volt feldolgozni.

Hogy miért mondom azt mégis, hogy ez volt a helyes döntés? Mert helyre tudtam tenni, elgyászoltam azt a terhességet. Sok mindenben segített, többek között elszántságot adott ahhoz, hogy nehéz helyzetben lévő családokon próbáljak majd a klinikai tevékenységem során foglalkozni, illetve abban is, hogy ne ítélkezzek senki felett. Emellett azt gondolom, hogy nem véletlenül alakult semmi - azóta megismertem a csodálatos férjemet, akivel már hála Istennek együtt várjuk az első gyermekünket.

A fentiek tekintetében: igen, így határoztam akkor, és igen, kegyetlen döntés. De rengeteget hozott, rengeteget tanultam belőle. Akivel el kellett számolni, elszámoltam. Lassan, nagyon lassan, a lelkem is megnyugodott utána.

/+Miért írom ezt le?

Mert nem szeretem, amikor a határozott életelvek összecsapását látom, mindenféle empátia nélkül, az erkölcsök platformjáról ordibálva (és nyilván ugyanolyan esendő, már meg is botlott emberek írják ezeket, mint én, vagy bárki). :) Nem szeretem azt a fajta ítélkezést sem, amely ész nélkül folyik ezen az oldalon. Hátha valakinek erőt ad, vagy segít az, amit leírtam./

4 hónapos volt a kislányom, amikor kiderült, hogy terhes vagyok. Spirált tetettem fel, de valamiért lecsúszott, lényeg, hogy nem terveztem, főleg nem ilyen korán az újabb terhességet. Egyébként a kislányom sem tervezett baba volt.

Az abortusz mellett döntöttem, több ok miatt is:

1. csak gyest kaptam, mivel előtte egyetemre jártam. Alig volt pénzem.

2. Anyukáméknál laktunk, egy szobában, nem akartam 9 nm-re még egy gyereket anyukámék nyakára szülni

3. Akkor már elég nyilvánvaló volt, és látszott, hogy a gyermekem apjára nem nagyon lehet számítani, sem érzelmileg, sem anyagilag. Egyébként le is lépett fél év múlva.

Ezek miatt döntöttem az abortusz mellett. A lelkemet nagyon megviselte, még egy kicsit talán ma is bennem van, hogy mi lett volna, ha...

De egyedül, két gyerekkel csak anyukámékra támaszkodva, nem éreztem úgy, hogy jó döntés lenne. Most már lassan 10 éves a nagylánykám, én is talpra álltam, kapott egy olyan apát, akit megérdemel, és aki szereti, törődik vele, és most a második kistestvérét várja nagy izgalommal. :)

5 válaszolónak

mindenképp támogatni kell a krízishelyzetbe került anyákat,mert nem biztos,hogy akkor és ott tisztán látnak ezért nagy felelősség van nem csak az anyán hanem mindenkin a környezetében