Egyedülálló anyaként a kínokat élem át az örömteli gyermeknevelés helyett, normális ez így, hogyan tehetném élvezetessé?

Teljesen kétségbe vagyok esve.

Egyszerűen nem tudom élvezni az anyaságot.

1 éves kora óta egyedül nevelem a lányom.

Az az apja 2 havonta látogatja a kislányt, szeretik is egymást, ezzel nincs is gond, fizeti a gyermektartást, jó a viszonyunk, szóval nincs köztünk kutya-macska harc vagy ilyesmi.

Viszont egyszerűen nincs segítségem!

Hiába lakik a közelben édesanyám, ő is dolgozik, nagyon ritkán ér rá vigyázni a lányomra.

Lánykám 3 éves, nem vették fel az oviba, nem volt már hely, így itthon vagyok vele, otthon végezhető munkát csinálok a megélhetésünk végett, de nagyon nehéz így is.

Vezetem a háztartást,intézem ügyes bajos dolgaink, próbálok a lányommal foglalkozni, levelezőn csinálok egy tanfolyamot is, szóval egyszerre húsz felé kéne figyelnem.

2 éve nem randiztam, nincs magánéletem, nem tudok kikapcsolódni, és ráadásul a lányom talán a szeszélyes időjárás miatt is, de egyre akaratosabb és hisztisebb.

Eddig szófogadó, kedves kislány volt, most már ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja egyszerűen nekem jön, lökdös.

Már magneb6-ot is szedek, de így is hihetetlenül feszült vagyok..

Egyszerűen nyűg nekem az egész.

Nem élvezem az anyaságot, és gyakran mondom már azt a lányomnak is, amikor hoz valami játékot, hogy játszak vele, hogy hagyjon békén, mert nem tudok leülni 5 percre sem néha.

Most is e kérdés megírásához úgy ültem le, hogy adtam neki tízórait, gondoltam míg eszik, hogy addig pötyögök pár sort, de letette és üldözi a macskát, akit mindig kínozni akar, és hiába mondom neki, hogy nem szabad.

Egyáltalán nem érdekli a mondandóm.

Ha elmegyünk sétálni, vásárolni, játszóházba vagy bárhová mindig bevágja a borzalmas hisztit, nem fogad szót, és már én érzem magam kellemetlenül, hogy képtelen vagyok hatni rá..

Minden este ugyanaz a rutin, fürdés, vacsi, alvás.

Utána anya picit tévézik, és jön a vergődés, mert nem bírok elaludni legalább 1 óráig..

Senkihez nem tudok hozzábújni, megbeszélni a napom, stb.

Nem vagyok depressziós, alapjában a hétköznapokban egy barátságos, vidám nő vagyok, de úgy érzem, hogyha ez így megy tovább, teljesen becsavarodom..

Bocsi, hogy elpanaszkodtam a bánatom, de aki tud, az kérem adjon már némi tanácsot, hogy hogyan lehetne ebből az egészből kilábalni?