Elitélendő az, hogy szivesebben maradok itthon és nevelek 3-4 gyereket mint dolgozni menjek?

Leszögezem az elején, hogy férfi vagyok. Gondolom, akik kérdezik ezt tőled, azoknak egy gyerekük sincs. Ez talán elgondolkodtató. Az is elgondolkodtató, hogy akinek van, az az esetek túlnyomó többségében miért nem választaná kizárólag a karriert, ha tehetné. Lehet valakinek fontos a karrier, de akinek babája van, az soha az életbe többé nem mondana le a babázásról. Akik kérdezik ezt tőled, két okból teszik: 1, félnek a gyerektől, félnek saját maguktól, félnek attól, hogy elhagyják őket, félnek mindenkitől 2, nem családban nőttek fel. Kérdezd meg őket te inkább, hogy nem-e vágynak-e inkább egy szerető családra, egy olyanra, ami nekik nem adatott meg, szerető férjjel, gyerekekkel? Nagyon meglepne, ha azt mondaná valaki teljes őszinteséggel, hogy nem. Arról nem is beszélve, hogy ez olyan, mint a sors, mert előbb-utóbb bekövetkezik. Hallottál már olyat, hogy egy harmincas éveikben járó szingli őszintén örül az egyedüllétnek? Vagy olyanról, hogy egy hosszú időn át tartó párkapcsolatban(a felek harmincas éveikben) nem merült fel volna a családalapítás, gyerekkérdés stb.?

Utolsó, kicsit elkalandoztál! Miért kellene lemondani a családról és a gyerekvállalásról csak mert karriert is szeretnénk? Miért ne lehetne összeegyeztetni? Egy baba nem marad örökké baba, nem igényli majd állandóan az anyja jelenlétét. Vagy olyan nehéz elképzelni hogy valakit nem elégít ki a csak otthonlét és a gyereknevelés? Nekem két gyerekem van és mellette munkám is és nagyon jól megvagyunk.

Utolsó, én egy szóval sem állítottam azt, hogy nem lehet összeegyeztetni, sőt, burkoltan a válaszomban pont ez is benne van! Én is másfél éves koromtól bölcsibe jártam, és láss csodát, úgy vélem, hogy normális ember lett belőlem. Pont arra akartam volna kilyukadni, hogy ezt inkább azok gondolják, akiknek még nincs gyerekük.