Szerintetek egy abortusz tönkre tehet egy házasságot?

Vissza csinálni már nem tudod.

Nem bántásként írom, csak mind kívülálló:

Én valahol megértem a párod, hiszen gondolom ő a családfenntartó, neki nehezebb egy ilyen döntést meghozni, hogy legyen-e 3. baba, főleg, ha nem terveztétek. Gondolom ő is vívódott, mert végül beleegyezett.

Benned dúltak a hormonok, és sértődött voltál, hogy hogy mondhat ilyet, hogy nem akarja. Ez megingatott, és inkább te mondtál le a babáról, szinte már dacból, hogy ha eddig nem akarta, ezután se akarja...

Sajnos késő bánat. De nem veszett ügy, csak a sértődöttségeden kell túl lenned, és nem a párodat hibáztatni. Hiszen gondolom szereti a gyerekeket, mindent megtesz azért, hogy nekik jó legyen, ne szenvedjenek semmiben hiányt. Ezért is vívódott, hogy 3 gyerek nagyobb felelősség. De végül döntött és te is.

Gyászold meg a babát, sírd ki magad, gyújts egy gyertyát érte, búcsúzz el tőle, aztán nézz a meglévő kettőre és meríts belőlük erőt. Ezután csak előre, és ne merengj a megváltoztathatatlanon.

Azért érzel így,mert mindenütt azt hallod,hogy az abortusz egy lelki trauma. Pedig nem kellene annak lennie.

Ha nem vagytok milliomosok,akkor a férjed gondolkozik józanul.

Lehet,hogy most még nem halnátok éhen,ha megtartjátok a harmadik babát is. De egy gyerek felnevelése hosszú idő,és ha iskolás,majd kamasz lesz,akkor a mai jövedelmetek is kevés lehet. Az iskola nagyon sokba kerül.

Az sem biztos,hogy a férjed nem lesz munkanélküli. Ma nagyon sok családnál előfordul ilyen.

Ezt gondold végig józanul,és ne hagyd,hogy emiatt tönkre menjen a házasságod. Ez felelőtlenség lenne a két gyerekeddel szemben. Nekik az apujukra is szükségük van.

Az indokod komolytalannak hangzik ugyan ( a gyerek nem egy lakat a szerelemfalon)

- de szerintem jól döntöttél. Fel is kell nevelni valakinek.

Most jól vagytok. De sok idő mire felnőnek. A férjed is elvesztheti a munkáját. Sőt előfordul olyan is, hogy egyik szülő lerokkan. Akkor a másiknak kell nem csak a gyerekeket nevelni, hanem még a társát is eltartani és ápolni.Nem lehet annyira kicentizni mindent.

Én is elvetettem egyet. Én is sajnáltam, ma is sajnálom. De 10 évvel később áldottam az eszem, hoyg nem szültem, mert a meglevőeknek sem jutott még tej sem párizsi sem, nem hogy színes, meg táborozás. Végül egyenesbe jöttünk, de hárommal nem tudom, hogy éltük volna át.

Nem tartozik szorosan a témához, de mi annak idején máshogy döntöttünk. A férjem sem akarta a 3. babát, de én nem tudtam elvetetni, pedig figyelmeztetett, hogy rámehet a házasságunk a nagyobb teherre. Hozzáteszem, hogy nem vagyok megszállott abortuszellenes.

Megszületett kicsi, egy darabig úgy tűnt, minden rendben, imádtuk mindketten, de egy év múlva elhagyott a férjem, és még azt is az orrom alá dörgölte, hogy ő előre megmondta. Nem volt egyszerű 3 gyerekkel egyedül.

Nem bántam meg semmit. Úgy érzem jó így, ahogy van.

Hogy miért írom ezt le? Mert az embernek meg kell tanulnia együtt élnie a döntéseivel. Egyszerűen nincs más lehetősége. Ha megszülted volna a babát, és egyedül maradsz, azt is fel tudtad volna dolgozni, és utólag azt érezted volna helyesnek. Azon is túlleszel, hogy nem tartottad meg, és ha majd kicsit rendbe jössz, jó döntésnek fogod érezni, mert ezzel megadtad a gyerekeidnek azt a lehetőséget, hogy családban nőjenek fel.

Jó lenne egy-egy komoly döntés előtt mindkét verzió kimenetelét látni, de hát ez sajnos(?) lehetetlen.