Vállalnátok babát ilyen "betegség" mellett?

Nekem az a fura hogy van férjed és ezt ti a házaság elött nem beszéltétek meg részletesen.

azt gondolom hogy neki ugyan olyan jog lett volna tudni hogy mi a helyzet a gyerekvállalással.

gondolj bele hogy elvett téged és szeret. De ö is egészséges gyereket szeretne és nálad nagy az esély hogy testi fogyatékos gyereket szülsz. szerintem joggal kaphatná fel most a vizet és hagyhatna ott, mert nem voltál vele öszinte.

amúgy ezt orvosokkal kellene megbeszélned, és saját magadban eldönteni mire vagy képes.

Hát szerintem annyira nem vészes, ha olyan mértékű, hogy észre sem lehet venni.

Nálunk a családban van genetikai betegség, anyám és a testvérem érintett benne, ráadásul az arcon van, és nem lehet műtéttel sem helyrehozni. Ennek ellenére, soha nem is beszéltünk erről a párommal, hogy esetleg érintené a gyerekünket is (nyilván találkozott a családommal, tehát nem árultam zsákbamacskát). Mikor terhes lettem, kicsit izgltam, hogy vajon a gyerek örökölni fogja-e, de azátn úgy döntöttem, nem fogom végigrettegni a 9 hónapot, úgysem tudom befolyásolni. Mikor a 8. hónapban voltam, akkor a párom közölte, hogy neki a nagyszülei első unokatestvérek, ezért lehet, hogy bolond gyerekünk lesz (félig-meddig viccesen, persze). Ezt ő sem mondta korábban, de ennek ellenére, nem éreztem válóoknak, és olyan oknak sem, amiért esetleg meggondoltam volna, hogy akarok-e gyereket a páromtól.

Ma már másfél éves a babánk, hála Istennek gyönyörű, egészséges, semmi baja.

Félretéve azt a problémakört, hogy nem beszélgettél erről a férjeddel... (Mert mások már leírták.)

Nem vállalnék saját, vérszerinti gyereket. Ha ekkora esély van az öröklődésre, inkább nem. Felelősséggel tartozom a gyermekemért. Inkább kivárnám az örökbefogadási procedúrát, több évet akár. És ugyanúgy szeretném, mintha én lettem volna vele várandós, én szültem volna.

Én személy szerint nem vállalnám. Értem hogy anyagilag tudnád hordani kezelésekre,ez a kiírásodban kicsit nagylelkűségnek hangzott (hogy bár tudtam beteg leszel, de nem baj gyermekem, elviszlek orvoshoz").Na de most őszintén: miért kínlasztanád szegény gyereket ilyenekkel? Ha nagy az esély h szenvedni fog és nem lesz teljes értékű élete, akkor minek? Sajnálom a bármilyen okból fogyatékos gyerekeket, de aki csak ül magának mint egy szírátott lepke, a szülő meg szenved vele x évig, annak nincs értelme, az a gyerek inkább ne szülessen meg. Pláne ha a szülő ezt tudja is, h beteg lehet. Inkább a minőségre kéne menni, és nem a mennyiségre.

A férjednek pedig elmondhattad volna. Anyósod helyében megcibálnálak. Már bocsi..

Én is azt mondom, mint az előttem válaszolók, hogy legyél tisztességes a pároddal, és mondd el neki. Joga van megtudni, hiszen, ha neadj' isten, tényleg betegen születik, te fogsz kínos helyzetbe kerülni, mert nem szóltál. Egy gyerekvállalás közös döntés, akkor is, ha ilyen dolgok árnyalják, mint a Te esetedben.

26 vagyok, és öröklött porphyriám van (teljesen tünetmentes vagyok, persze odafigyelek magamra, és nem élem máshogyan az életem, mint egy "nomális" ember).

10 éves koromban diagnosztizálták, orvostól-orvosig jártunk anyuval, persze apám hallgatott mint a sír. 2 éves koromban elváltak, úgy gondolta, neki arról nem kell szólnia, hogy ő is porphyriás (nála nem diagnosztizálták, de én is ugyanazokat a tüneteket produkáltam mint ő-ezt tudta ő is.)

Nem tartom apámmal a kapcsolatot, ő nem keres. De nem is vágyom rá, felelőtlennek tartom és ha esetleg most betoppanna az ajtól, lehet hogy számonkérném: miért nem szólt erről, mielőtt megszülettem?

A helyzetet súlyosbítja az is, hogy nem lehet tudni, milyen mértékben öröklődik, ha egyáltalán öröklődik. Apám például "kinőtte", én nem fogom, életem végéig oda kell figyelnem magamra.

A vőlegényemmel mindent megosztottam, nem is szégyellem, de az biztos, hogy ha a gyerekvállalás terítékre kerül, "be fogok nézni" Czeizel-hez. Nem szeretnék oroszrulettezni ezzel, ahogy a felelőtlen apám tette. Mert lehet, hogy a gyerekemnél még súlyosabbak lesznek a tünetek.

*Anyagilag mi is meg tudnánk adni a gyereknek, ha szükséges lenne, az összes kezelést, amit én is megkaptam.

Ha lett volna választásod a születésed előtt, te mit választottál volna: a kezeléseket vagy azt, hogy meg sem születsz?

Az egész betegségedet igyekszel eltemetni, nyilván azért, mert szörnyű volt... szerinted a gyerekednek mennyivel lenne könnyebb elviselni?

Vállalnám.

A problémád nem olyan súlyos, én sem érzem úgy, hogy ez testi fogyatékosság lenne.

Az unokatestvérem például olyan hirtelen nőtt meg( lány és 15 évesen 190 cm), hogy neki is korzettet kell viselnie, hordja már 3 éve.Pedig ő nem veleszületetten gerincferdüléses.

Ilyen alapon nagyon sokan nem kellene gyermeket vállalniuk, nálunk mindenki szemüveges, a fiaim nem azok.A férjem családjában sok a pszichés betegség, bár ő konkrétan nem érintett, de a gyermekei örökölhetik a hajlamot stb.

Szerintem nem olyan volumenű a problémád ami indokolná, hogy ne vállalj saját gyereket!