Mással is ilyenek az ismerősök, barátok, munkatársak?

Ilyenek(munkatársak,ismerősök) de erről én tehetek,nagyon lefoglalt az anyaság(ami természetes) és igy hanyagoltam őket,utána megmár ők sem kerestek.De ez nem zavar mert a legjobb barátok akkor is jönnek és keresnek ha hetekig nem találkozunk.A többiekkel meg nem törődök,hiszen ha ilyen hamar megfeledkeztünk egymásról akkor talán nem is volt olyan nagy barátság.

Viszont ha a legjobb barátod is igy viselkedik az gáz.

Az én barátnőm megértette hogy elfoglalt vagyok és sosem került emiatt,megvárta mig el tudok menni hozzá,addig ő keresett,vagy jött.

aki válaszra sem méltat, azzal ne foglalkozz!

viszont az, hogy napok, hetek múlva válaszolnak, teljesen normális!

én is van, hogy hetekkel később reagálok egy-egy levélre, megvárom, amíg összegyűlik annyi újdonság, érdekes esemény, hogy legyen értelme írni, ne csak az ő dolgaira reagáljak. sőt, olyan is volt már, hogy majdnem 2 hónap is eltelt, míg válaszoltam egy e-mailre.

ne vedd ezt zokon, ki tudja, mi van a háttérben.

engem pl. szinte mindennap úgy felidegesítenek a munkahelyemen, hogy mikor hazaérek, a szükséges teendőkön túl nincs már erőm ilyenekkel foglalkozni. még akkor is dolgozik bennem az ideg, szeretem nyugodt állapotban megfogalmazni a mondandómat.

a munkatársaktól ne várj ennél többet. nem arról van szó, hogy nem hiányzol nekik, csak éli mindenki a saját életét, nem akarnak zavarni, vagy éppen ők olyan elfoglaltak. engem sem hívnak, ennek ellenére be-bemegyek hozzájuk, ilyenkor örömmel fogadnak, megszakítják a munkát, babusgatják a lányomat (10hós), és ennyi. nem látogatnak meg, csak az első 2 hónapban jöttek, az ún. udvarias látogatásra. nem is várok tőlük többet, majd ha visszamegyek dolgozni, visszaállok a "gépezetbe", akkor megint közéjük fogok tartozni.

a barátnő kérdés az más tészta. nekem 2 barátnőm van, mindkettőnek van kisgyereke, velük heti szinten beszélünk, találkozunk. az én lányom a legkisebb közöttük, amíg nem született meg, mentem hozzájuk "gyakorolni". szóval nálatok szerintem valami van a háttérben, valami változott az életében, ami miatt távolodtok egymástól. én az őszinte beszéd híve vagyok, így csak azt tanácsolhatom, hogy keresd meg, kérdezd meg, hogy mi történt...ennyit megér egy barátság.

pl. az egyik barátnőm kislánya két héttel később született, mint ahogy mi elvesztettünk egy magzatot...persze szólt, hogy megvan a kislánya, én meg rohantam a kórházba, a két napos babáját dajkáltam. a barátnőm sírva fakadt, mert azt hitte, hogy majd nekem rosszul esik, hogy lett egy egészséges babája, nekünk ez akkor nem sikerült, ezért kerülni fogom. nagyon megható volt, és boldog voltam, hogy kezemben tarthattam a csöpséget. szóval nem vagyunk egyformák, van akit riaszt a babakérdés, valakit untat, másokat lelkesít. derítsd ki, hogy a te barátnődnél mi a helyzet!

Bocsi, de nem lehet, hogy szinte már csak a babádról beszélsz állandóan?

Én észrevettem, hogy ha nem fogom vissza magam a gyermektelenek előtt a gyerekeim ömlengéséről, akkor egy idő után vége lesz a társalgásnak. Úgyhogy csak 1-2 szót szoktam ejteni róluk, inkább próbálok másról beszélni, még ha nehéz is, mert ugye a gyerekekről szól jelenleg az életünk 99%-a :)