Egy gyermeknek szüksége van testvérre, ahhoz, hogy kiegyensúlyozott élete legyen?

A lányom egyke.

Soha nem volt elkényeztetve, egy végtelenül önzetlen és segítőkész fiatal nő, nagy baráti körrel (és ezek több éves barátságok, rendszeres kapcsolattartással, közös programokkal).

Tudatosan figyeltünk arra, hogy az unokatesókkal nagyon közeli kapcsolata legyen, közelebb állnak egymáshoz, mint én a testvéreimmel...

Egykeként szerintem ezek baromi ostoba közhelyek.

Az elkényzetetés nem ezen múlik. Ugyanúgy el lehet kényeztetni több gyereket is, nem is értem. Egykeként mindig is sok barátom volt. Aztán felnőttem, lett férjem, gyerekem. És a szüleim még csak ötvenesek, nem terveznek még meghalni.

Szerintem baromi szomorú, hogy valaki annyit nem feltételez a saját gyerekéről, hogy képes saját barátokat szerezni, saját családot alapítani. Hanem azt gondolják róla hogy mindenképp valami magányos szerencsétlen lesz testvér nélkül. Elég ellentmondásos ehhez képest az egykéket önállótlannak meg fejletlennek nevezni. Szerintem sokkal inkább önállótlan és fejletlen az, akinek azért kell tesót szülni mert más kb nem áll szóba vele a saját családján kívül. Mar ha van ilyen egyáltalán, de szerintem csak a szülők nézik fogyatékosnak a gyereküket, valójában meg felnőttként a legtöbb ember nem áll különösebben közel a testvéréhez, tehát kb tök mindegy hogy van-e.

Nem tudom, én nagyon örültem volna, hogyha nem kell egy síró-üvöltő, hisztis mellett felvételizni, érettségizni, éjszakázni!, amikor ordít - és sorolhatnám.

Örültem volna, ha áthívhatom a barátnőket és nem az van, hogy sohasem, mert xy alszik, nem aludt, maradj csendben, stb.

Ki nem szarja le? De most őszintén, egy 12-13 éves ebből annyit lát, hogy hirtelen semmit nem lehet, mert ott a kistestvére.