A te környezetedben a boldog/kiegyensúlyozott családok vannak többségben, vagy a lefáradt, "csak a gyerek a téma", széthullóak?
A mi környezetünkben az utóbbi időben rengeteg válás volt. Nem mondanám, hogy csak a gyerek téma, rengeteg szülő pont, hogy szeretne elszakadni csak a gyerektémától és kikapcsolódni, végre időt tölteni a barátokkal, a párjával is, de állandóan csak a munka, ha hétvége, akkor a házban munka, ház körül munka, gyerekkel való foglalkozás. Én azt látom a környezetemben, hogy gyakorlatilag a megélhetés, meg a család, és senki nem pihen, vagy kapcsolódik ki, emiatt feszültek, idegesek, fáradtak, emiatt sok a vita, a válás.
Nagyon túl van mindenki terhelve. A nagyszülők, akik erre az időre vigyázhatnának a gyerekekre, ők maguk is dolgoznak.
Az első válaszoló nagyon jól leírta és teljesen igaza van.
A mi helyzetünk olyan hogy téli időszakban minden oké, a nyáriban viszont szinte válás szélén állunk. Tavaly év elején vettük meg a házat amit jócskán fel kellett/kell újítani. A felújítás pedig javarészt nyári meló, ahogy a gyerek engedi úgy segítek enis férjemnek. De az az idegesség....nem úgy halad, lesz e elég pénz mindenre. Szörnyű. Közben mamáméknak járok segíteni mert nagyon idősek. A tél viszont nyugis. Tehát ez ilyen. Mostmar inkább nevetünk rajta :)
Én ugyanezeket látom, amiket leírtatok. Gyakorlatilag kínlódnak, különösen ahol nincs nagyszülő a közelben. :(
A saját környezetemből kiindulva én sokkal rosszabb arányra számítottam, így a szavazás még egészen pozitív meglepetés nekem.
Sajnos az a baj, hogy rengeteg olyan vállal újra gyereket, akinek amúgy nagyon rossz a házassága, rengeteg a CSOK-gyerek, meg újabban a babaváròs gyerek.
Dühítő hallani, hogy otthon semmi sincs rendben, de az újabb gyerek az azèrt kell, mert köti a szerződés... Meg sokan emiatt maradnak benne a látszathàzasságokban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!