Vannak itt olyan nők akik féltek az anyaságtól és mégsem bánták meg? Ergo: akiknek pozitív csalódás volt az anyaság

Le lehet hurrogni de nem voltam gyerekpárti.Nem mentem a közelükbe , aranyosak jo jo ...ennyi.

Azután fordult bennem valami babát szeretnék.Lett is egy gyönyörű kislányom

Azt se tudtam hogy kell megfogni , tisztába tenni, fürdrtni , szoptatasi problémaim voltak.

Semmi segitségem nem volt , nem tudtam kérdezni senkitől.Mkkor aludt böngésztem a netet, olvastam kérdeztem.( igaz sokat lehurrogtam nem tudod ...stb.milyen vagy itt is párszor) ;)

Most 8 hós most sincs időm magamra :D de a legboldogabb ember vagyok ha vele vagyok.

Esetlenül de megtanultam és tanulok mindent . A legfontosabb ember számomra minden pillanatat élvezem amit vele lehetek és az nosztop 24 óra :)

Mi kitűztünk egy időpontot hogy onnantól próbálkozunk. Na, a fiam becsúszott négy hónappal korábban. Kicsit berezeltem, mert lelkileg még sehol nem voltam a felkészülésben, plusz a megőrült hormonok, szóval nekem voltak bőgőrohamaim otthon magányomban, hogy most tettem tönkre a boldogulásom, és soha többet nem fogok tudni visszatérni a munkámba és majd a "szegényházban" döglök meg, és hasonló irreális baromságok. De akkor komolyak voltak, mert a hosszútávú megélhetésem éppen romokban volt, és már-már a karrierváltáson gondolkoztam.

Az első év nekem nagyon nehéz volt, lassan fogadtam el az új 24 órás szerepem, és személyes kínzásként éltem meg az alvásmegvonást. A második év már picit könnyebb volt, és sokat segített az, is, ahogyan a pici egyre nagyobb lett és beszélni kezdett (elég korán és nagyon jól). Nyáron múlt hároméves, és fantasztikusan vagyunk, imádom a humorát, és megtaláltam mellette is magam. Végül az eredeti szakmámban maradtam, és most nagyon nagy erővel építem magam benne. Megtaláltuk az egyensúlyt, a kisfiam egy hihetetlen okos, kiegyensúlyozott gyerek, és én is tudok egyszerre anya és dolgozó nő lenni.