Mennyire gyakori hogy egy szülőnek semmi segitsege nincsen?

A 4-es vagyok, mivel több ezer KM-re élünk mindenkitöl, ezért nem sok mindenki van. Itt meg nem szokás másokat ilyenre megkérni, ha szükséges valamiért, akkor felfogad az ember egy babysittert.

De ezen kívül igazán igényem sincs rá, a saját életemet szeretem éli és ebbe nem fér bele, hogy mások belefolyjanak.

Van egy tartós beteg,sni-s,rengeteg fejlesztésre szoruló gyerekem,8 éves.

Anyósom 80 év feletti,kb összesen fél órát vigyázott rá eddig.Szokott főzni,ez segítség volt régebben,de ez inkább a férjemnek segítség most,mert a gyerek gluténmentesen eszik másfél éve,mindenképpen főznöm kell.

A férjem alkoholista,2 éve külön kasszán vagyunk,az albérletet külön fizetjük.

Apám támogatásra szorul ,másik városba él.Ami segítség volt,hogy nekem adta a kocsit ,mikor a gyerek beteg lett.(meg különben sem tudta volna használni, nem hosszabbították meg a jogsiját a szeme és a szíve miatt).Érzelmileg,fizikailag nem tud segíteni.

Anyámtól meg akkor sem kérnék semmit,ha haldokolnék,sőt hamarabb mennék anyaotthonba/anyósomhoz/híd alá mint hozzá.

A testvérem egyedülálló anya,kamasz gyerekkel,reggeltől estig dolgozik, hogy ne haljanak éhen.

Barátaim nincsenek.Teljesen egyedül csinálok mindent.

Férjem teljes családja halott (testvérei is, mindenki, nem csak a szülők). Én szüleim élnek, meg elérhetőek lehetNÉNEK, de ők csak akkor akarnak unokázni, ha abszolút semmi dolguk nincs, unatkoznak és véletlenül eszükbe jut, hogy van unokájuk. Ezt, hogy 6 havonta egyetlen délutánra hétvégén odamehetünk, de ugyanúgy én csinálok mindent, ezt nem mondanám segítségnek. Testvérem közölte, hogy őneki semmi baja velünk, de ő nem akar gyereket, nem is érdekli, szóval sose találkozunk vele, max ünnepekkor. Kedves a gyerekekkel , de ez se segítség. Ezzel nincs is bajom, csak szemléltetni, hogy attól még, hogy van, meg ha nemtom, kifordult a belem és elvitt a mentő, és élethalál kérdés, hogy segítsen, akkor itt van ugyan, de hétköznapokban semmi hatása.

Olyan, hogy nekem nőgyógyászhoz kell mondjuk menni és valaki vigyázzon a gyerekre, hogy ne keljen bevinnem oda is magammal, ez max a férjem. Lelki támogatás meg anyuka barátnők. Ők abban nem tudnak segíteni, hogy vigyáznak a gyerekre, de megértőek tudnak lenni.

Így, ahogy nekünk "nincs" segítségünk, így sokan vagyunk szerintem. De azaz abszolút nulla, az szerintem ritkább, de nem példa nélküli.

Én úgyérzem nincs segítségem. Egyedül nevelem az ovis gyereket, az apja heti kb. 2*1 órát látja. Hétvêgére, nyaralni soha nem vitte még el. A család nagy része külföldön, évente egyszer pár órára beugranak látogatóba. Telefonon kb. évente 3* beszélünk.

Anyám havonta egyszer max 2 órát látja a gyereket, de öt percre nem lehet őket nyugodt szívvel kettesben hagyni, telefonon soha nem beszélünk. Nagyobb ünnepeken meglátogatjuk fél napra.

Kicsit nehéz volt így szokás szerint az "ünnepek". 15*24 órát csak velem volt a gyerek, senki nem vigyázott rá, felnőtt emberrel csak a boltban beszéltem. Félre ne értsetek, imádom a gyerekem, de azért örültem hogy kezdődött a munka, és újra felnőttek között lehetek.

Viszont találtam egy cuki bébiszittert, aki havi 2*fél napot tud jönni hétvégén, ez számomra a megváltás.