Hogyan küzdjem le a szülés utáni depressziót? Pszichológus, vagy pszichiáter?

Szeparációs baba. Ha hordozóban viszed akkor jobban lesz,mert az ilyen baba naaaagyon kötődik. Én hordozóban ringattam,vittem stb. Lehet a tápszer még mindig nem az igazi. És nem nem mindenkinek van szerelem szülés után. Van ahol idő kell hozzá.

Ami neked van az baby blues,csak olyan mint q depresszió és normális. Csak ki vagy merülve, mivel tápszeres, apuka vegye át egy kicsit te meg menj pihenni.

Pszichológushoz. És kitartást!

Nem igaz, hogy minden baba nyugis. Az enyémről is azt gondolnád. Mindenki, de tényleg mindenki azt hiszi, hogy nekem van a legnyugisabb babám a világon. Persze, mert a cirkuszt nekem tartogatja. Ahogy kilépünk a házból, egy kis angyal. Ahogy belépünk, kezdődik a pokol. Illetve délelőtt van 2 óra énidőm itthon, akkor is angyal. Szóval, ja, egy kezemen meg tudom számolni, hányan ismerik a valódi énjét és bőven marad ujjam.

Én kötődöm hozzá, de én is gáz vagyok. Sokszor azt érzem, tuti, direkt csinálja és akkor fel tudnék robbanni. 2-3 naponta legalább van ilyen. Pl.ma. Velem sehogy nem hajlandó aludni, soha nem szokott. Na, az készít ki a legjobban. Üvölt valahol, felveszem és nem elhallgat, mint minden más gyerek, hanem még jobban rázendít. Meg "direkt" akkor csinálja, amikor nagyon akarok valamit. Például enni. Ma is elaludt mellen, kivettem, felébredt, de nem borult ki, hiszen ugyanabban a pózban feküdtem mellette, aludt tovább. Na, most én ilyenkor tudnék elmenni enni/pisilni/bármit. Ha nem kéne ugye, ott őriznem. De kell. Kimentem(akkor már kb.fél óraja aludt), beraktam a kaját a mikróba és visszamentem, mert tudtam, hogy már akkor felébred, ha felállok. Simogattam, hogy aludjon vissza, vagy legalább ne ordítson. Kimentem a kajáért és visszamentem. Még rám mosolygott és az első falatnál kezdett ordítani. Kivétel nélkül MINDIG eljátssza. És bocs, de nem tudom elhinni, hogy bármi baja van, azon kívül, hogy nem bírja elviselni, hogy nem csak ő, hanem én is eszem néha. A mosolygás és a falat között kb.10mp telt el. Mégis, mi történt abban a 10másodpercben? És mi történik minden egyes nap? Á, kivagyok, bocs. Nem tudom, mitől múlik el ez, már ha egyszer lesz olyan. De nyilván nem fogok 20 éves koráig vigyázzban ülni mellette, nehogy sírjon őurasága.

4hónapos ő is.

Szerintem ez rosszul van kódolva a fejedben. Egy baba azért sír mert igy tud kommunikálni, valamit akar, pl éhes, szomjas, melege van, fáj a hasa, vagy csak te kellesz neki. A sírás nem rosszat jelent, hanem a kommunikációt, ő még nem tud beszelni. Gondolj arra, hogy minden ember más, valaki érzékenyebb dolgokra, még felnőtt korában is. Én pl mái napig használhatatlan és nyűgos vagyok, ha éhes vagyok. Sokszor azonnal kell ennem, van aki pedig egy fel napot kibír egy szedviccsel hangulatingás nélkül. A te babád érzékenyebb. Van olyan, amikor az érzekeny gyereket a puszta környezet is zavarja, sok változás, amin keresztülmegy, pl mozgásfejlődés. Neked minden hétköznapi, ami a környezetedben van, neki rengeteg új ingere van. Ezért nem vagy hibás, egyszerűen ilyen a személyisége. És erre még a szepa is rá szokott segíteni..olyankor még te kellesz neki.

Én mindkettőt javaslom, pszichiáter/pszichológus.

Vannak nyugisabb és sírosabb babák. Ezt el kell tudnod fogadni. Jó lenne, ha kialakítanál magadnak egy kis én időt. Apa, mama legyen a gyerekkel többet, te meg menj valahova, akár ezekhez az orvosokhoz is kezdetben.

Az én babám is ha ébren volt akkor csak sírt. Nálunk végülis a tejfehérje érzékenységre kapott tápszer sokat segített. Illetve 4 hónapos kora körül jöttem rá hogy unatkozik.. leraktam a játszószőnyegre amíg elmentem pisilni, onnan lógott neki zörgös nyuszi stb és mire visszaértem tök jól el volt vele, pedig elöszőr sírt de így hogy kicsit hagytam rájött hogy ez egész mókás.

Nekem ami segített hogy igenis szerveztem programokat, találkoztam kisbabás barátnőkkel, elkezdtünk babaúszásra járni. Volt hogy kudarcként fejeztük a napot mert ott is szenvedés volt, stresszeltem hogy vajon sírni fog-e, ha sírt nem tudtam vígasztalni de rengetegszer az ellenkezője volt máshol “jó gyerek” volt és nem sírt annyit mint otthon. Illetve ezek mellett nekem az segített ha havonta 1 hétvégét eltudtam menni barátnőzni, addig a férjemmel volt a baba.

*Annyit lehagytam hogy fél éves kora körül sokat változott, ahogy kúszni kezdett. Mára pedig álomgyerek.

Amíg ennyire nehéz volt vele én sem éreztem azt a leírhatatlan szeretetet. Ahogy telt az idő egyre inkább jött az érzés. 1 éves kora után tudtam azt mondani hogy igen ő az az ember az életemben akit a világon a legjobban szeretek, és semmiért nem adnám.

Csak azért írtam le hogy van ebből kiút.

Az én lelkiállapotom viszont hatással van azóta is rá. Simán lehet hogy nálatok is közrejátszik.

Nálunk is hasfájás miatt volt nagyon sírós és emellett letehetetlen volt. Ajánlom a hordozást, engem az mentett meg az őrülettől, abban nyugiban csendben elvolt, aludt.

Amúgy pszichológust keress fel, lehet ő tud majd tovább irányítani, mert nem is mindannyian foglalkoznak minden problémával.

Nekem is sírós volt az első babám, és igenis, vannak sírósabb babák, nem rontottál el semmit! Pont ilyen helyzetben voltam, tesónál, ismerősöknél, mindenhol mosolygós, nyugis, babakocsizható, utaztatható gyerekek születtek, én meg kb azt sem tudtam az első pár hónapban, hogy melyik bolygón vagyok...csak cicin volt hajlandó aludni, letenni nem lehetett, kimozdulni nem lehetett vele, minden inger felkavarta - emlékszem, mikor eljutottunk 4 hónapos korában először boltba és sírás nélkül lehoztuk a 20 perces bevásárlást, úgy éreztem, végre kinyílt előttem megint a világ.... 6 hónapos korában mertük meglépni azt, mikor már tényleg nem volt nonstop nyekere, hogy beültünk egy kávéra es szó szerint repkedtünk a boldogságtól, hogy nem volt sírás, nem volt kiborulás és végre egy kicsit elkezdhetünk "programozni". Egy szó mint száz, nem volt könnyű. Minket egyébként a hordozás mentett meg, már pár hetes korában felkötöttem kendőbe, természetesen azt is utálta elsőre, de nem adtuk fel, mert valahogy muszáj volt aludnia/kimozdulnunk a házból/házimunkat csinálni, na ezekre végül a hordozás szuperül bevált. Fél éves kora után lassan, fokozatosan egyre jobb lett minden, most már ovis nagyfiú, elképesztően vicces, huncut, okos, imádnivaló, viszont még mindig érezhető, hogy érzékenyebb idegrendszerű, durva nála a dackorszak és kifejezetten hangulatember. :D

Ketteském babaként ezeknek a szöges ellentéte volt születésétől kezdve, eszik-alszik baba, imádott menni, imádta az idegen embereket, vele tényleg minden egyszerű volt az első időszakban. Ha ő jön elsőre, biztos, hogy teljesen meg lettem volna győződve, hogy én aztán királyul elkaptam az anyaság fonalát és valamit rohadt jól csinálok. :D Hát nem igazán...szerencse kérdése.