Kamaszkori depresszióval küzdő fiúnknak, szülőként, miként tudunk segíteni, mivel érnénk el pozitív behatást (hasonló helyzetet átélt fiatalok, szülők válaszát várom)?

Iskolaváltás már volt két éve. Eddig úgy tűnt, ez jobb hely számára.

Küzdő vagy egyéb sportra el kellene jönnie, de jelenleg ki sem mozdul. :-(

Kiskorában karatézott, úszott, focizott, teniszezett, de két éve semmit nem hajlandó. Jómagam régen aikidoztam, még azt is vállaltam volna, hogy együtt megyek vele, de nem jön. Teniszezni akart még év elején, de a középiskolai felvételik miatt, inkább magántanárhoz járt felkészítőre. Terv az volt, felvételi után jár majd teniszezni, várja is az edzőnő. De mostanság nem akart menni mégsem. :-( Pedig az hasznos lett volna, mert kordinálja a mozgásigényt az agyi tevékenységgel.

kb. 13 éves korában kezdett megváltozni és dührohamokat kapni. Ő az iskolai inzultusokat, nehézségeket, sztreszt nem bírta/bírja. Előtte aranyos, kedves, talpraesett kissrác volt. Logopédiai problémákon kívül semmi gondja nem volt. Szövegértési nehézségek ellenére kitűnő tanuló, habár nem stréber fajta. De amint jött a környezetében a kamaszodó, hormonbombákkal teli agresszivitás egyes osztálytársaitól, ő egyre nehezebben állta a sarat. Majd az elfojtott visszavágások, nagy adagban törtek ki. Verbálisan, nem fizikálisan bántotta a bántalmazóit. Nem részletezném, de eredménye az iskolából történő "kicsapás" volt a bizonytalan, általában szótlan igazgató részéről. Mondhatom, őt tették meg az osztály feketebárányának. Új iskolájában megtalálta a békességet két évre. Majd jelenlegi, utolsó, végzős tanévben nemrég összeomlott. Itthon z elmúlt két év alatt volt néhány dührohama, de semmi komoly. Máshol nem volt ilyen. Most viszont teljesen kétségbe vagyunk esve, mert semmi dühroham, semmi mérgelődés, semmi, csak néma csend. Két hete nem szól egy szót sem, nem hajlandó iskolába menni, még a pszichológusával, akihez két éve jár és kedveli, még vele sem volt hajlandó tegnap beszélni. Most várunk, hogy bejussunk a pszichiátriái szakorvoshoz pénteken.

Szülőként nagyon fájó érzés, rettentően zavartak vagyunk, hiszen nem tudjuk kezelni mindezt. (pedig nejem egészségügyi szakember, de egészen más téren) Több gyermekes szülőként soha nem gondoltuk, hogy ennyire tárgytalanak, elveszettek leszünk. :-(

5# Ahogy írtam, de igen, elküldte, péntekre van időpontunk. Talán az orvoság segít majd.

6# Igen, sikerült a felvételi! Válogathatott az iskolák között. Amelyekbe személyesen is menni kellett felvételizni, egy kivételével mindegyik igényt tart rá, mint diákra. (Hiszen jótanuló, aki még a matekot is szereti, érti. Az pedig ritkaság.)

Annakidején kértük a családsegítő segítségét, de lényegében nem adtak támogatást vagy tanácsot. :-( Az álaluk "biztosított" pszichológus háromszor ért rá beszélni a gyerekkel, majd állandóan leráztak. A kerületi rendelő pszichiátere kétszer fogadta két éve, majd a második alkalommal emelt hangon megfenyegette a gyereket, hogy ha nem működik együtt vele, akkor zárt korházi kezelésre küldi. Szimpatikus orvos! :-( Ezután érkezett az iskolába a jelenlegi pszichológusa, aki elnyerte a gyerek figyelmét, bizalmát. Miután megelégelte a jelenlegi iskolai helyzetet és kilépett, a magánrendelésére jártunk. (ezt írtam korábban) Hasznos volt, eddig nem volt probléma, kellemesen érezte magát fiúnk, nem láttuk okát, hogy más kezelést kapjon.

Sajnos nem tudjuk, mi okozta nála ezt a mostani állapotot. Valami kiválthatta, de nem ossza meg velünk. Az iskolaigazgatóval beszéltünk, ő sem tudja, mi oka lehet, mert a tanárok nem vettek észre semmi okot, mai kiválthatta. Tanulmányaival nem volt gond, szociális problémát sem tapasztaltak az általános kamaszkori apróságokon kívül. Barátját is kérdeztük, aki elmesélte, ő is érdeklődött telefonon fiúknál, miért hiányzik, mi baja. (nem tudott, akkor még a depresszióról) Állítólag vele emelt hangon beszélt, majd rácsapta a telefont. Konkrét vitáról nem számolt be a srác.

Arról nem tudunk, hogy esetleg lány állna a gondok mögött. Nem tudunk barátnőről. Persze, ettől még lehetséges.