Átgondolnátok a gyerekvállalást így a helyemben?
5 éve vagyunk együtt, 4 éve költöztünk össze.
Ilyen problémáink, mint mostanában, sosem voltak... És most kezdtünk el pl. esküvőről, babáról beszélni, azért aggaszt a helyzet.
Eddig egyetemre jártam, zv-k vannak már hátra, januártól dolgozni fogok. Viszont egy kisebb városban kaptam munkát, tömegközlekedéssel borzalmas odajutni (plusz alapból szerintem az egész tömegközlekedés szörnyű). Eddig elég volt egy autó, mert az egyetemem konkrétan az utca végén van, párom nagyrészt home office dolgozik, 90%-ban együtt mozogtunk, ha mentünk valahová. Mivel itthonról dolgozik, gondoltam, nem lesz gond, ha hétköznap elviszem az autót. De most olyanokkal jön, hogy ő ezt anno 9 millióért vette, azóta vett rá új gumikat is, úgyhogy ha szeretném többet használni, fizessek ki neki 5 milliót... Mondtam, hogy 5 éve vette 9 millióért, nem fogom kifizetni az akkori árnak a több, mint felét. És undorítónak érzem, hogy tervezzük a közös életünket, házat szeretnénk venni, de fizessek neki ki milliókat. Úgy, hogy tudja, pályakezdő vagyok, tehát maximum úgy fizetném ki, ha a szüleim ideadják azt a pénzt.
A másik, amit most felhozott, hogy építkezni szeretnénk, ehhez majd eladom a lakásomat és a szülei is mondták, hogy beszállnak egy nagyobb összeggel. 1/2-1/2 tulajdonrésszel gondolkoztunk. A szülei már most mondják, hogy ez így nem lesz jó, mert ha ők többet adnak bele, akkor a páromnak is legyen nagyobb tulajdonrésze a házban majd.
Csak közben akkor nem volt ekkora szájuk, mikor én megkaptam a lakásomat 4 éve, a szüleim berendezték nekünk egy szó nélkül, és nem ilyen Obi-Ikea szinten. Vagy, hogy a párom ingyen lakik itt, mert a szüleim mondták, annyival szeretnének segíteni, hogy a rezsit, közös költséget fizetik. És nekem eszembe sem jutott, hogy lakbért kérjek tőle, mert egy pár vagyunk, a közös életünkért dolgozunk, tanulunk, minek tegyem egyik zsebből a másikba a pénzt. De lassan úgy gondolom, ha fordítva lenne a helyzet, és én laknék az ő lakásában, simán elkérné tőlem a rezsi rám eső részét, vagy lakbért.
Nekem ezek rosszul esnek, és félek, hogy mi lesz később... Mert ha én itthon leszek a gyerekünkkel, akkor anyagilag neki kell többet beletenni, és akkor is megkapom, hogy nem vehetem meg, ami épp tetszik, mert nem én kerestem meg rá a pénzt?
És eddig egyáltalán nem volt ilyen problémánk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

De valószínűleg eddig is volt ilyen problémátok csak nem ilyen szinten. Vagy megbeszélitek ezt még most vagy később tényleg problémák lesznek. Ha többet keres majd akkor nem fog háztartásban segíteni mert ő több pénzt hoz haza? Gyereknek vesz ruhát annak is elkéri majd a felét?
Ha ennyire filléreskedik már most akkor mi lesz később?
Semmiképpen sem hagynám annyiban. Egy beszélgetést mindenképpen megérne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Odáig olvastam, hogy fizessél neki a kocsiért.
Ez a kapcsolat kuka.Jól érzed.Legyen eszed,nehogy BÁRMIT beletegyél többet ebbe a dologba,és nehogy szülj.
Sajnálom,hogy így jártál,és hogy ennyi évet elvesztegettél.
(végigolvastam, ez a pasi nem szeret téged,és még pofátlan is.Ingyen lakik a te lakásodba évek óta,de még fizesd ki a kocsiját?Úgy b@...sznám ki mint macskát sz@...rni.Még ma!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ez a kapcsolat életképtelen, a "párod" nem az, csak egy valaki, akinek kényelmes veled élni, amaít neki nem kell visszafogni magát semmiben.
Én nem CSAK a gyerekvállalást gondolnám át igen erösen, hanem az egész kapcsolatot, ez csak rosszabb lesz idövel. Ha meg gyerek is lesz, attól kezdve teljesen kiszolgáltatott leszel - szóval nem, nem szabad gereket vállalni és a legértelmesebb lenne ebböl a helyzetböl kilépni minél elöbb
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Eddig mit csináltatok együtt? Mert hogy kommunikálni nem nagyon kommunikáltatok, ha ezek most jönnek ki, az szinte biztos...
Nem a gyerekvállalást gondolnám át, hanem az egész kapcsolatot.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A lakásod lakbére jóindulattal kb 50ezer/főX12 X4=2400000Ft(ennyit"spórolt meg a lakbéren 4 év alatt,de lehet a dupláját)
A rezsitek kb jóindulattal 25ezer/hó x12x4=1200000Ft(ezzel meg a szüleidnek "tartozik")
Ezt úgy én letenném elé,és elmondanám, hogy akkor gondolja át ezt az egészet.
De felesleges energiát is beletenned ebbe.Lakjon a kocsijába.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
És egy jó tanács,ettől a problémától függetlenül.
SOHA ne add el a saját lakásod!Biztos ,hogy lehet más módon is nagyobb lakásod/házad,okosnak, talpraesettnek, előrelátónak,átgondoltnak tűnsz,biztosan képes leszel az új pároddal másik nagyobb lakást/házat venni,de a mostani kis lakásod a biztos pontod,ahova bármikor mehetsz akár gyerekkel is,és passzív jövedelem is lehet(és értékrendekkel könnyebb egy albérlőt kirakni, mint egy ex-férjjel vagyon-megosztani és évekig pereskedni).NE ADD EZT FEL SENKIÉRT.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!