Miben valtozott az eletetek a masodik gyermek megszületese utan? Könnyebb a masodik gyermek nevelese?

Áhh. Ha tudtam volna, hogy a második ilyen lesz, megálltam volna 1nél.

Fiunk az első. Ő babának is nyugodt volt. 1éves korától átaludta az éjszakákat. Dackorszak elkerülte. Alapjában egy szófogadó gyerek volt mindig is. Mellette bármit bármikor megtudtam csinálni.

2.5 évre rá jött a hugi. Az első évét átordította. Majd jött a dackorszak, ami 2 éve tart. Azóta mindenen is hisztizik, vergődik. 3 éves, születése óta számtalanszor kel éjjel.

Ha kérek valamit, direkt az ellenkezőjét csinálja. Kezelhetetlen. Iszonyú sok bajom van vele.

Az életünk nagy mértékben nem változott, hiszen már volt egy gyerek előtte is, ugyanúgy kötöttség, felelősség, álmatlan éjszakák, stb, szóval ilyen értelemben maradt minden ugyanolyan, csak nehezebb. Azóta már a kicsi személyisége is kezd kibontakozni (már 2 éves), és az a nehezítés, hogy más, mint a nővére (4 éves). Vagy homlokegyenest az ellenkezőjét akarják mindig csinálni, amit a másik, vagy konkrétan pontosan ugyanazt, de olyan szinten, hogy a 100 piros ceruza közül nekik bizony AZ az egy konkrét kell, és összevesznek rajta. Néha már nagyon cukin elvannak együtt, de azért sok fejfájásom abból fakad, hogy hát a testvérek bizony civakodnak. És most már "könnyebb", mert már legalább mondhatom azt, hogy akkor elmegyünk a játszótérre, és mindkettő viszonylag jól elvan ott magának. Nyilván akkor is a játszótér két végében vannak, és mindkettő azt akarja, hogy ott legyek mellette (a kicsinél sokszor ez még szükséges is), de amíg a kicsi tényleg pici volt, kisbaba vagy valami, addig sokszor volt korlátozó tényező, hogy vagy az ő természetes igényei, szükségletei miatt nem tudtunk valamit csinálni, vagy mert ő még kicsi hozzá, vagy meg mert a nagynak kellett kedvezni, és akkor vittük olyan programra a picit, ami neki még nem volt megfelelő, aztán meg abból volt a gáz... Nyilván még mostanában is van ilyen, de már ritkább.

Na meg az is, hogy a gyerekek eltérőek. A személyiségük, a velük járó problémák, nehézségek. És ezek összeadódnak, nem az van, hogy akkor mindkettő egyszerre dacol meg hisztizik (mármint van ilyen is, de általában váltásra csinálják), meg nem ugyanaz a problémájuk, amit egy mozdulattal megoldasz és akkor kész, minden rendben, hanem jellemzően az van, hogy most mérlegelsz, hogy melyik kezedbe harapj. Kinek kedvezel éppen, mert mindkettőnek egyszerre nem lehet, mert olyasmit akarnak, ami homlokegyenest ellentéte egymásnak (pl maradjunk otthon, mert az egyik kirakósozni akar, vagy menjünk játszótérre, mert a másik megbuggyan már a házban, és akkor csak mindent ront és bont - melyikkel vállalod be éppen aktuálisan a hisztit és az extra melót, ami azzal jár, hogy rákényszeríted a másik gyerek akaratát?).

Amúgy nagyon jó fejek és iszonyat cuki látni, amikor a nagyobb tanítgatja a kicsit és eszméletlen édes, hogy a kicsi meg mindenáron segíteni akar a nagynak és amikor eljátszanak egymással és nézem őket, meg hallgatom a gyerekszobából, akkor addig a ~5 percig az élet az hihetetlenül csodálatosnak és tökéletesnek érződik. Az abszolút idill állapota. De ha valaki arra számít, hogy majd a második gyerekkel könnyebb lesz bármi, az élet, a másik gyerekkel való foglalkozás, az akármi... Hát, annak azt javasolnám, hogy gondolja át még egyszer :D

Ez attol függ milyen lesz a 2.

Az èn lányomtol fin...ani nem lehetett olyan anyás volt.Kettő lesz,már jobb a helyzet,de mèg mindig szopik.Szóvalbiszonyat nehèz.Már csak azèrt is mert örökkè nyuzzák egymást,veszekednfk stb

6 és 3 évesek. Mindketten elég jó, könnyen kezelhető gyerekek, de még így is sokkal nehezebb lett kettővel, mint eggyel.

Nekem leginkább a két gyerek összehangolása volt kihívás, és terelni a nagyobbat, mert kezdetben nehezen élte meg, hogy már nem csak Ő van, és egy csomó olyan viselkedésforma jött ki rajta, amit egykeként el sem tudtam volna képzelni róla.

A kicsivel meg onnantól lett nehezebb, hogy elkezdett járni. Ő meg olyan meredek dolgokat csinált, olyan helyekre mászott fel, vagy épp elszaladt váratlanul, amit a nagyobbnál sosem tapasztaltam ugyanabban a korban.

Egy babánk és egy 2,5 évesünk van, még mindketten itthon vannak. Ami nekem nehéz, hogy összehangoljam az igényeiket. Tudjak a naggyal is foglalkozni, leülni vele enni, tudjam őket egyszerre altatni, stb. Nehéz két ennyire más igényű gyereket ellátni egyedül szerintem, de az sem lesz egyszerűbb valószínű, ha már ketten futnak kétfelé. :D

Egyébként nekem könnyebbség, hogy a nagy mindenben segíteni akar és már be lehet vonni, hogy hozza ide ami kell, vigye oda ami oda kell, blabla. Plusz imádja szórakoztatni a kistesót, úgyhogy amellett, hogy egy csomó plusz feladat, nekem könnyebb így, mint első gyerekkel volt, amikor ő volt baba. Mellesleg az első lányunk letehetetlen volt, a második egy kis "szobanövény" volt eddig. Most kezd elégedetlenkedni, mert mindig menne (4 hónapos), de ugye még nem tud és ezen beidegeli magát. :) Összességében össze sem lehet hasonlítani mennyivel könnyedebben és jobban viselem az egy gyerekről kettőre váltást, mint a nulláról egyre váltást. Akkor is, ha most több a tennivaló. Valahogy már beleszoktam a kötöttségekbe és nekem iszonyat jó nézni, ahogy lassacskán nyitnak egymás felé.

Könnyebb? Nem, ez nem lesz könnyebb, egyik gyerekkel sem.

Azt hittem az első egy rossz alvó, hiperaktív gyerek, míg meg nem érkeztek a tesói. 4 gyerek után úgy érzem a nagy volt a legnyugisabb gyerekem.

Nekem az első gyerek érkezése sokkal nagyobb változás volt a másodikhoz képest. A férjemnek szerintem a második volt a durvább, mert egy gyerek-két szülő felállással még lehetett megúszósra venni a figurát. A második baba viszont az első hónapokban olyan szinten lekötött egy embert (leginkább engem), hogy a férjemnek kőkeményen oda kellett tennie magát.

Ami nekem nehéz volt, hogy addig egy gyerek igényeit stb. kellett figyelembe venni, onnantól két gyerekét próbáltuk összehangolni. Nem volt olyan, hogy alszik, akkor csinálom a házimunkát, mert egyszerre ritkán alszanak és nehezen is tervezhető így. Érzetre egyébként nekem ugyanannyira fárasztó, mint eggyel volt... valószínűleg a mérleg egyik serpenyőjébe a rutin került, a másikba pedig a második gyerek.

Arra mindenképpen jó egy második gyerek, hogy olyan tulajdonságait is megtanultam értékelni az elsőnek, amit korábban alapnak vettem vagy nem tudtam, mekkora szerencsém van. Mert már őt sem tartottuk könnyű gyereknek.