Van itt olyan, aki szándékosan kis korkülönbséggel vállalt gyereket? Megbánta?

Már ha összeszoknak.Számomra ez a helyzet egy nagyon durva rémálom lett volna, az ÉN GYEREKEMMEL.(az én férjemmel,és az én helyzetemben).

De ismerek olyat aki ikrekre vállalt rá ,kis korkülönbséggel harmadik gyereket.

Jelen, pont olyan korkülönbséggel, mint nálatok lesz. Ráadásul az első kifejezetten nehéz eset gyerek, de még ez sem tántorított el minket az eredeti elképzelésünktől. Nyilván nehéz (és nem csak az első év, sőt...), de számomra sokkal élvezetesebb a gyereknevelés, mióta ketten vannak és abszolút nem csinálnám másképp. Számomra már csak személyes tapasztalásból kiindulva sem volt vonzó a nagy korkülönbség és azt sem akartam, hogy mikor már van egy viszonylag önálló, értelmes, beszélgető, szobatiszta "nagyom", visszakerüljek a startvonalra és kezdhessek megint mindent elölről. Szuper, hogy szinte egykorúak, hasonló dolgok érdeklik őket, hogy kb egyszerre ovisok, sulisok, stb.

Egyébként a jó tesóság teljesen személyiség-, és nevelésfüggő, nem számít a korkülönbség, CSAK emiatt nem érdemes hamar vállalni.

5 hónapos sem volt a nagy, amikor úgy döntöttük, jöhet a második. 13 hónap van köztük, életem legjobb döntése volt így alakítani. Nagyon hamar hasonló érdeklődési köreik lettek, közösek a barátaik, nincs az, hogy a nagynak ciki lenne, ha ott van a kicsi, vagy hogy túl kicsi lenne a fiatalabb valamihez, ami a nagynak már korban passzol (játék, program, mese). Nekem az eleje nem volt nehéz, gyorsan kialakult a napirendünk, összeigazítottam őket, így bőven volt idő magamra is. A dackorszak kemény volt, de se előtte, se utána nem volt semmi gond.

Sosem csinálnám másképp és csak azért nem lesz 3., mert neki már nem tudnám megadni ugyanilyen korkülönbséggel a tesót.

Én még csak terhes vagyok a 2.kal, de nálunk 18 hónap korkülönbség lesz. Direkt vállaltuk így. Nem akarom én sem újrakezdeni, mikor már vidzonylag önálló a nagy. Inkább egyszerre túl vagyok a nehezén. Amúgy első kisfiúnk rendkívül szociális, neki kell is társaság, keresi is.

Ezenkívül munka miatt sem akartam azt, hogy visszamegydk 6 hónapra vagy 1 évre dolgozni aztán megint itthon vagyok a picivel. Amúgy minden korkülönbségnek meg van a maga előnye és hátránya is. A kis korkülönbség nehezebb, de hosszabb távon megéri szerintem. Viszont abszolút megértem, aki nem vállalja be.

Mi is úgy indultunk neki, hogy az első szülinapján a nagynak lett pozitív a teszt. De azt a babát elvesztettük.

Így 2,5 év különbséggel lett gyerekünk.

Nekem az első fél év kifejezetten könnyű volt. A következő félév egy fokkal nehezebb.

Aztán a kicsi 1 éves kora körül "elromlott".

0-24ben hiszti, sírás, ordítás. Semmi nem tetszik sosem neki. Ha kérek valamit, az ellenkezőjét csinálja. Egyedül levegőtvenni is képtelen. Emellett éjjel 4-5x kel.

Na ez 2 éves koráig még tűrhető volt. Viszont akkor mellé bejött, hogy visszamentem dolgozni, ő meg bölcsibe. Úgyhogy a 2-3év közti időszaka maga volt a pokol.

A naggyal sosem volt semmi problémám. Pontosabban az, hogy a kicsi elvette minden időm/figyelmem tőle.

Most ovis mind a 2. Egy csoportba is járnak. Imádják egymást. A kicsi pedig elkezdett javulni úgy érzem.

Szóval lesznek nehéz időszakok, ez holtbiztos.

De én ha újrakezdeném sem csinálnám másképpen.

Nálunk 1 év és 22 hónap a korkülönbség.

Egyelőre két és fél hét távlatáról tudok nyilatkozni, ami nem sok :)

De a kisfiam eddig nagyon örül a hugicájának, sokat bújik hozzá, simogatja, keresi.

Persze vannak nehéz pillanatok, amikor elaltatom az egyiket és rögtön utána ébred a másik, vagy éjszaka volt, hogy a kislányom felébresztette a bátyust aki hajnal 2-től 4-ig nyűglődött az férjem mellett, én meg a hugival nyűglődtem a kanapén.

Van, hogy a kisfiamból előjön az érzelmeit még szabályozni nem tudó 23 hónapos, és hirtelen odacsap a tesójának, vagy a játék hevében nekem ront miközben szoptatok és véletlenül megüti a picit.

Még mi is tanuljuk a 2 kisgyerekes család dinamikát.

Ha a férjem nem lenne itthon ebben a hónapban, lehet nem látnám ennyire cukinak és rózsaszínnek az elmúlt napokat.

Szinte minden reggel kivonulnak a kisfiammal mesét olvasni, hogy a pici meg én tudjunk aludni. Ha jó éjszakám volt akkor én viszem ki a kisfiam, hogy a férjem tudjon aludni.

Szóval egyelőre nálunk minden egy viszonylag normális mederben folyik, amit nyílván megnehezít egy teljesen átlagos 2,5 hetes csecsemő.

A kilences vagyok, egyébként mi is azért vállaltuk így a kistesót, mert már 35 éves vagyok, szeretnék visszamenni dolgozni is.

S nálam alap, hogy egy munkahelyen 2-3 vagy több évet eltöltsek, nem lett volna pofám ahhoz, hogy par hónap után bejelentsem, hogy terhes vagyok.

De ha meg tartom magam az elveimhez akkor közel 40 évesen kellett volna kistesót vállalni, ami nekem már nem fér bele. Az sem lett volna biztos, hogy gyorsan összejött volna. Szóval a lehetőségeinkhez mérten a legjobb döntést hoztuk meg.