Szülők, ezekben a helyzetekben mit csinálnátok?

1.

Nem, nem csinálnék semmit. Uvoltozzon. Nem tudhatom mi történt, miért csinálja. Egy rangatassal vagy pofonnal is ugyanígy lenne. Akkor szólnék vagy lépnék közbe, ha komoly bantalmazasrol lenne szó.

2.

Ugyanolyan emberek lesznek, mint az ő korosztalyuk. Mindig voltak és lesznek bantalmazo emberek. Abból is lehet, akit bántalmaztak és abból is, akit nem.

3.

"Ami nyilván a szülő nevelésének a hibajából van , mi másból lenne. Minden gyerek ártatlanul születik a világra amit tesz az függ a szülők viselkedésétől, hogy otthon mit lát és, hogy hogyan nevelik, mire tanítják."

Tipikus nincs gyereked vagy szobanövény típusú gyerekes szülő baromsága. Nem, a gyerek előtt nem csak a szülei mintája van. Jár bölcsibe, oviba, iskolába, játszótérre, boltba, stb. Plusz emelle van egy saját személyisége is, amit nem tud a szülői nevelés megvaltoztatni.

1. Nem szólnék bele. Akár mennyire rosszul esik látni, nem az én gyerem, nem tartozom érte felelősséggel, nem szólhatok bele a nevelésébe. Emellett lehet többet áranék vele, mint amennyit használna.

Példa: engem nevelőapám vert.

Tescoban voltunk bevásárolni, kb 8 éves lehettem. Egy nő nekem tolta a bevásárlókocsit, amikor épp álltam egy polc elött és nézelődtem. Egyértelműen a nő volt a hibás. Én elestem. A nő nemgyőzött bocsánatot kérni. Nevelőapám meg velem ordított, hogy lehetek ilyen szerencsétlen, ez is az én hibám stb... A nő mellém állt, kérte bevelőapám, hogy ne ordítson velem. Eredmény: kiértünk a parkolóba és jól elvert mert elestem, mert szerencsétlen voltam, mert mi az, hogy egy nő miattam lecseszi....

2.30éves korosztály vagyok, szülő.

Én azt veszem észre, a korosztályunk cseszi pont el a gyereknevelést. Nem azzal, hogy nem verik a gyereket. Hanem azzal, hogy a gyereknek csak jogai vannak. Nincs feladatuk, nincs kötelezettségük. Mindenért megy a légyszi légyszi. Nem állítanak határokat, nem szabják meg a mit szabad, mit nem-et. Büntetés lehet verés nélkül is, de itt már az sincs.

3. Én 1 ujjal sem értem soha a gyerekekhez. Férjem sem. Soha senki nem verte, ütötte őket. Sőt, mivel engem is vertek, férjemet is, így a gyerekeket is totál erőszak ellen neveljük.

Ennek ellenére a 6éves fiunknak volt kb 3-4 hete az oviban egy olyan korszaka, hogy ütött mindenkit. Ok nélkül verekedett.

Nem rontottunk el semmit, mert nem tőlünk tanulta/látta. El lett 1000x magyarázva neki, hogy ez nem jó dolog. Megkerestük a probléma forrását. Egy másik kisfiú volt az, aki bíztatta rá, együtt verekedtek. A másik kisfiú szüleivel összefogva elnyomtuk 1-2 hét alatt a fiúkban ezt a viselkedést.

Semmit, szerintem pont a mi generációnk lett azzal elrontva, hogy nem lettünk rendesem megnevelve, így mi hogy neveljük a miénket, pláne, hogy már csak pátyolgatni meg babusgatni lehet a gyeret még akkor is, ha éppen rá akarja gyújtani a kiságyat a testvérére... Az ejnye bejnye után ugyanúgy bepróbálja.

Az én gyereimnél pl a következetességgel csak az ellenkezőjét érem el

1, Amíg nem súlyos a helyzet nem, mert minden ilyen a gyereken csattan utána.

2,Igen, úgy gondolom a generációs traumák, egyre kisebbek és kisebbek lesznek. A mi (20-40 éves) korosztályunk már tudatosan foglalkozik ezzel, és megpróbálja tovább adni. Idővel egyre jobban fog menni.

3,Igen, megpróbálnék a mélyére menni, hogy mi történt,mert otthon nem ezt látta, nem ezt tanítottuk. A bántalmazás soha nem megengedett, de oka van ( és nem az áldozatban), annak utána kell járni.

Engem vert apam, anyam, anyam ferje. Annyira utaltam - es utalom a mai napig mindet -, hogy a temetesukon sem jelentem meg, sot, nagyon orultem, amikor vegre rakban kimult mind a harom! Bar, ezeknek ez is rettento keves buntetes a szemetsegeikert.

Amugy semmit nem kovetek abbol, amire idomitani akartak, tehat nem jott be a szadizas, kontraproduktiv. ;-)

A veressel csak ezt lehet elerni, de a verbalis bantalmazassal is, semmi mast.;-)

Mint bántalmazott gyerek mondom, ne szólj. Engem is ütöttek, vertek, volt, hogy az utcán a hajamnál fogva ráncigáltak. Ha valaki közbe akart avatkozni, vagy akár csak a nézett, az csak olaj volt a tűzre. Én pedig már gyerekként iszonyatos szégyent éreztem emiatt a viselkedés miatt.

Megfogadtam, hogy sose fogom ezt csinálni a gyerekeimmel, ne kelljen ugyanezt átélniük.

Nem reagálok rá, nem az én dolgom az elsőnél. A kiabálásnál pl kicsit sem érzem rosszul magam, inkább az anyukával érzek együtt és hálát adok az égnek, hogy az én gyerekem már csak nagyon ritkán csinál olyat, amivel ennyire felhúz. Rángatás alatt nem tudom, mit értesz, de kb naponta látom, hogy erővel húzzák a gyerekeket, hogy jöjjenek már, vagy megfogják vállukat, karjukat, hogy vegyenek vissza, nekem ezzel semmi bajom. Pofonnál lehet, hogy kiszaladna egy "na!" a számon, de igyekeznék csak csúnyán nézni. Fenékre és kézrácsapást sokat láttam, nem reagáltam rá, csak csúnyán néztem.. Ugyan tudom, hogy el van ítélve, de sok gyerekben alulműködik az ösztönös félelem és mivel NEM SZÓBÓL ÉRTENEK, nem logikai, hanem érzelmi alapon működnek, nekem belefér, ha ritkán rácsapnak. Olyan 6+osan kezdenek logikai alapon működni, addig nincs önkontrolljuk, ön és közveszélyesek. Pláne a nem szobanövény típusok.

Szerintem neked nincs gyereked, de én felvennélek bébiszitternek, ha lenne kisgyerekem. Pár óra/nap után simán változtatnál a látásmódodon.. kár, hogy nem találkoztunk akkor, mikor még egy tornádó-tasmánördög keverék volt a gyerekem úgy 2 éves korában. Én is azt csináltam/abban hittem, mint te, csak qrvára nem működött:)

Nem fogja utálni a szüleit. A legtöbb embernek ilyennel nincs baja, a szülei is emberek, ezt a felnőtt elfogadja, pláne, ha gyereke van, vagy találkozik olyan helyzettel, ami túlmegy a saját határain.. A szándékot kell nézni és a próbálkozást. Én jó sokat üvöltöztem a gyerekkel és mindig próbáltam az idegeimet nyújtani, de néha nálam is elpattant, aztán megszorongattam a karját az ő érdekében. Nagyon ritka volt, amikor saját dühöt vezettem le rajta, általában csak azt akartam, hogy figyeljen rám, nyomatéka legyen a szavaimnak vagy erővel igyekeztem megmutatni, hogy "hol a helye-- így nem beszélhet velem, nem üthet meg". Az elsődleges célom, hogy boldogulni képes, önálló felnőtt legyen a saját képességeit kihasználva, lehetőségeit megélve. Nem kell szeretnie engem, de szerintem fog később is. Általában azt mondom, hogy másnál már rég kapott volna nem egy pofont, és igazam is van(javasolták:)), örüljön, hogy én vagyok az anyja, mert tovább bírom, mint a legtöbben. Ha felnőtt lesz, tuti megérti, mivel nem türelmes típus mint én, ha meg nem érti meg.. engem boldoggá tesz, hogy felnőtt és ki tud teljesedni. Ezért nevelem, hogy élhessen, nem tartozik semmivel. Nincs lelkiismeretfurdalásom, megtettem minden tőlem telhetőt, ami több, mint a legtöbb embertől telne.

Az én gyerekem ilyen "bántalmazó" gyerek, és már akkor kezdődött, amikor még kiabálni sem kiabáltam vele, nem, hogy megszorítottam volna a karját, egyévesen talán már csapkodott, 2 évesen harapott, aztán verekedett nagyon, nagyon sokáig, és most is az első reakciója az, hogy aki bántja véletlen, azt fellöki. Sosem löktem fel, nem haraptam, mégis harapott. Rúgni pláne nem, volt ilyen időszaka is. Nem látta semmilyen képernyőn, tapasztalta mástól és egy pillanat alatt ráragadt. Az ütés meg nem is tudom, hogyan, hiszen sosem ütött, nem látta és még olyan kicsi volt. Szerintem az is valami ösztönös, mindig pépnél csapott oda(csapta ki a kanalat a kezemből)..

Szerintem amíg ilyen lelkes vagy, mindenképp foglalkozz kisgyerekekkel, ilyen bébiszitter igazi áldás. A legtöbben elég gyorsan rájönnek, hogy a nevelés kb semmit sem számít és random gyereket dob a gép.

Az #1. válaszoló leírta kb amit én is gondolok.

1: amíg nem BTK-s jellegű verés, addig nem szólok bele.

2: nem fognak jobb embereket nevelni, maximum kicsit másokat. Egyik jellegű traumája több embernek lesz, egy másikból pedig kevesebb.

3: ebből a kérdésből látszik hogy nincsen gyerked. A gyerek nem egy számítógépes program, amit megírhatsz olyanra, amilyenre szeretnéd.

"Mit tennétek ha a gyereketekről ki derülne, hogy ő másokat bántalmaz? Ami nyilván a szülő nevelésének a hibajából van , mi másból lenne." Ez meg egy oltári hülyeség.

Nem csinálnék semmit, egy, mert nem az én dolgom, kettő mert nem ismerhetem az előzményeket.

Pl én is vertem már szájba az öcsémet, amikor ötperce ordénáré mód üvöltött, és hiába szóltam rá, szrt bele és röhögött rám teli képpel.

Xy csak azt látta volna, hogy képen törlöm őt, a valóság meg annyi, hogy egy kis bunkó, aki szándékosan b..gatta a másikat és vigyorgott rajta, mert élvezte, hogy ő "a kicsi". (nem volt kicsi ekkor már).

Ha meg xy odajön, és számon kér - miért is??? -, akkor vállat vonok és lelépünk.

1. Nem. Én nem vagyok olyan naiv, hogy azt gondoljam, létezik olyan bántalmazó, aki varázsütésre megváltozik attól, hogy beszól neki egy idegen. Csak még jobban megverné, esetleg engem is. Ha meg nem bántalmazó, csak most üvölt vele, mert mondjuk épp 2 perce rántotta vissza a kocsi elől, akkor pláne. Nem tudok olyan helyzetet elképzelni, hogy az én beszólásom oldaná meg a problémát.

2. Nem. Pont ellenkezőleg. A mai szülők többsége szolgája és rajongója a gyerekének. Teljesen alárendeli magát a kezdetektől. Az a sok kis különleges hópihe el fogja várni, hogy a továbbiakban is körülöttük forogjon a világ, de ugye, mindegyikük körül nem tud. Én 40fölött vagyok most friss szülő. Természetesen én is rajongok a gyerekemért, de azért nem leszek az alattvalója. Szeretném neki megtanítani, hogy mindenki egyformán fontos, vannak kiváltságai, csak azért, mert gyerek, de ugyanúgy a felnőtteknek is vannak. Ma már inkább az van, amit itt az oldalon is látni, a gyereknek káros a tévé, tehát te se nézz, milyen példát mutatsz, ha te "telefonozol", a 3 éves gyereknek meg nem engeded, hogy mered letenni a csecsemőt a játszószőnyegre, csak azért, hogy megigyál mellette egy kávét, amikor neki csak RÁD van szüksége, te ne is pisilj, amíg haza nem ért a férjed (ha van egyáltalán)stb. Hát, nálam ez nem így működik. Vannak dolgok, amiket én megtehetek, csak azért, mert felnőtt vagyok, ő meg még nem. Cserébe, ő belegázolhat a pocsolyába, én meg nem, neki hoz a Mikulás ajándékot, nekem nem, stb.

3. Természetesen megkeresném a forrását és elérném, hogy megszűnjön. De nem hinném, hogy én tettem őt bántalmazóvá. Ezer és egy oka lehet.