Mi tart vissza a gyerek vállalástól és ezzel együtt család alapítástól?

Nem érzem magam felnőttnek a feladathoz. Nem állunk rá készen, túl fiatalok vagyunk.

Adott: stabil párkapcsolat (együttélés), mindkettőnknek stabil, jól fizető munka

Jelenleg albérletben lakunk, ahová egyébként elférne a gyerek, de azért igyekszünk addigra összekaparni egy sajátot. Mindkettőnknek megvan a diploma.

Nagyon fiatalok vagyunk mindketten (23 évesek), nem vagyunk még jegyesek sem. Semmit nem tudunk a gyerekvállalásról gyakorlatilag.

Összességében nem lenne tragédia elméletileg egy baba, mármint jobb helyzetben vagyunk, mint a korosztályunk nagy része, de mi inkább olyan 5-10 év múlva szeretnénk ezt az egészet. Addig még kiélvezzük a szabadságot stb. Nemrég kezdtünk csak rendesen dolgozni meg együtt élni.

Felelőtlenség lenne most belevágni. Majd 30-hoz közeledve, de mindenképp 25 felett.

Sokáig nem éreztem késznek magamat rá. Ugyanaz volt, amit más is írt, végre olyan életet élhettem, amilyet akartam. Aztán lett ideális társ, ideális háttér és megszületett a vágy, hogy legyen gyerekünk. Nem bántuk meg, imádjuk az új életformánkat velük, de szerintem ehhez nekünk (a férjemmel külön-külön és együtt is) meg kellett érnünk. Plusz el kellett érnünk egy olyan anyagi biztonság érzetet, amiben nem érezzük azt, hogy bármiben is gátolna minket az, hogy gyerekeink vannak. Vagyis velük minden értelemben többnek érezzük magunkat és nem kevesebbnek, akkor is, ha nyilván rengeteg időt, pénzt, energiát visznek...

Egyébként én sem szeretem a gyerektársaságot. Másét. A sajátjaimat viszont imádom.

13

Ne mondj hülyeségeket. Meg van mindenünk: ház, kocsi. Mégse érezzük szükségét, hogy csicskaként kiszolgáljunk egy emberi lényt, és lemondjuk a jó életünkről.

Nem szeretem a gyerekeket, nem érdekel semmi, amivel jár. Van azon kívül is sok minden, amivel hasznosan el tudom tölteni az időmet, nem kell ahhoz egy új embert gyàrtanom, hogy ne unatkozzak.

Pénzem sincs, meg én magam se vagyok egy kiemelkedő ember, akinek a génjeit tovább kéne örökíteni.

"csicskaként kiszolgáljunk egy emberi lényt"

Jogos ez az érzés. Ma tényleg a csapból is az folyik, hogy fel kell adnod önmagadat, az anya kb rabszolga legyen, a gyereknek csak jogai vannak, kötelesség már semmi. Ha csúnyán nézel rá, akkor bántalmazod. Ha segítséget kérsz, rossz anya vagy, magadnak szülted.

De ennek nem kéne így lennie. A gyereknek is van funkciója a családban, nem csak az, hogy üvölt, rombol és megüti a szüleit, ha azok kérnek valamit.

Én ismerek olyan családot, ahol a gyerekek már kicsi koruk óta be vannak vonva a ház körüli munkákba. Persze a maguk szintjén és játékosan, de próbálják korán önállóságra nevelni őket. Elpakolják maguk után a tányért a mosogatóba, a szennyes ruhát szín szerint válogatják, mosás után ők párosítják össze a zoknikat, stb. Meg ismerek olyat, ahol a 8 éves gyerek nemhogy egy kenyeret megkenni nem képes magának, de elvárja, higy az anyja falatonként etesse. És nem sérült gyerekről van szó. Ég és föld...