Miért kell megszólni azt aki több gyereket is kis korkülönbséggel vállal be?
Sziasztok
Igazából személyes lenne a kérdés, engem érint, jelenleg a 3. babát várom 12 hetes vagyok már, a második gyermek 8 hónapos, az első pedig 3 éves.
Most hogy bejelentettük a 3. baba érkezését mindenki le volt döbbenve, még a saját anyukám is 🙁
Folyamatosan megkapom azt hogy miért kellett ilyen gyorsan hármat is egymás után, meg hogy hogy fogom bírni, ráértünk volna, anyósom pedig egyenesen bunkó volt azt mondta még fel se száradtam aztán már megint terhes vagyok, meg hogy ezután ugye elköttetem magam…basszus hogy mondhat már ilyet valaki?
A férjemmel stabil munkahelyünk van, jól keresünk, hitel sincs, pedig ezt is hallottam már vissza igaz ezt munkatárs mondta, hogy biztos csak azért szülök ennyi gyereket… Mindig is nagycsaládosok szerettünk volna lenni…
Nem értem a környezetünk reakcióját, nagyon rosszul esik amúgy…
tényleg ekkora nagy baj lenne???
Azért furák ezek a megjegyzések, mert a gyerek már úton van, tehát már tök mindegy. Emiatt én inkább aggódásnak értelmezném az egészségi állapotoddal kapcsolatban, mert 3 gyerek kis korkülönbséggel azért megviseli a testet és idegeket is. Illetve a munkatársad valószínüleg szeretne még, de nincs, vagy nem lehet neki, vagy csak szimplán mindenkiről ezt gondolja, aki 3 gyereket vállal. Ha majd jön nálatok a negyedik, akkor vajon mit fog mondani? :D
Amúgy, csak hogy ne mindenkitől ezt halld, én ha bárkinél hallom, hogy jön a harmadik gyerek (és pont nemrég mesélte egy barátnőm, és náluk sem lesz nagy korkülönbség), én vele örültem (miközben egyrészt irigykedem is, mert nálunk nem lesz több, másrészt meg tökre nem lenne kedvem újra éjszakázni, meg a dackorszakot végigcsinálni, de ugye annak egyszer vége lesz, és akkor ott lesz majd egyszer neki 3 felnőtt gyereke).
Mert tudják, hogy egyedül nem fogod bírni és nekik kell majd segíteni.
Azt hogy jól keresel kicsit túlzásnak gondolom ha 3 éve nem dolgozol, a gyed-ed ha akkor jónak is számított, mostanra eléggé elvitte az infláció.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!