Aki csak egy gyereket vállalt mi volt az oka és megbánta később?

Egy gyerekem van, mindig is egyet akartam, pedig normális, felső-középosztálybeli családban nőttem fel, tényleg jó gyerekkorral, szerető szülőkkel és van egy testvérem kis korkülönbséggel és már 40 felett vagyok, mi is normális, jó kapcsolatbah vagyunk.

Érdekes az élet, én már 13 éves koromban azt hajtogattam (nyilván nem volt párkapcsolatom se, nem is csókolóztam, tehát azt sem tudtam nagyon miről formálok nagy határozottan véleményt), hogy nekem egy fiam lesz és még néhány ritka és speciális jellemzőt is kigondoltam, akárcsak a mesében.

…és így lett, a jósorsomtól ezt kaptam, bár pár évvel később, mint terveztem, de nem sokkal, egy fiam született és pont olyanok az egyéb tulajdonságai, ahogy kislányként kitaláltam. Így én ezzel tényleg boldog vagyok a mai napig és bevallom őszintén, el sem tudom képzelni, hogy lehet sok gyereket egyformán gondosan, érzelmileg-anyagilag-mentálisan is stabilan szépen felnevelni, minden tiszteletem, akinek meg ez a normális.

Én annyi energiát és egyebeket tolok ennek az egy gyerekemnek az életéhez, hogy elképzelni nem tudom, honnan lenne minderre még egyszer ennyi…

(A sors egyébként így visszagondolva szépen rendezte azt is, hogy egyébként józan ésszel meg is álljak ennyinél- a szülés körül voltak olyan komplikációk, amikre első blikkre úgy nyilatkoztak a szakemberek, hogy ugye nem tervezem ezt újra, mert nem lenne bölcs döntés kísérteni a sorsot. Mivel eleve nem is tudtam sosem elképzelni, hogy nekem egynél több gyermekem legyen, így ezt elfogadtam, nem jártunk alaposabban utána, semmiféle hiányérzetem nem volt egy pillanatig sem és még jobban felértékelődött a szerencsém).

Érdekes egyébként, hogy a testvéreméknél is csak egy gyerek van, ott elsősorban eü okok voltak, nagyon sokáig próbálkoztak, már-már elkeseredtek, végül kis segítséggel (még nem lombik) sikerült náluk is.

Az unokatestvérek, a gyerekeink -bár sajnos a távolság miatt nincsenek napi kapcsolatban- őszintén szeretik egymást, kamaszok.

Mi pedig azt fogalmaztuk meg, hogy így jó, ahogy van.

#20 Direkt azért nem kell alpárinak lenni, hogy abbahagyják. Aztán lehet, hogy a másik erre meg még alpáribb választ fog adni... pl.:

- Es Gizi mikor jon a kisteso ?

- Hallod Mari mindennap akkorakat kefelunk , hogy zeng a haz , de nem jon. Mondd mar ti kutya pozban vagy misszionariusban csinaltatok ödönkét , hatha nekunk is bevalik.

- Hallod, Gizi, örülök, hogy téged ilyen jól megqurnak minden nap, csak azt mondd már meg, mikor lesz ennek valami kézzel fogható eredménye is? XD

Jaj ezt most nézem:

“Meg mikor pl. a fiam játszik a kisebb unokatestvérével egyből elkezdi a sógornőm vagy az anyósom, hogy neked is jó lenne egy ilyen kistestvér, ugye?”

Viccen kívül, vagy te állíts ilyenkor az anyóson, vagy a férjed. Lehet kedvesen, de határozottan… ha nem ért, akkor simán határozottan, és aki ilyen tuskó az valószínűleg ebből is ért. Nálam ez a kérdés max egyszer hangzana el a gyerek felé… Én tuti szólnék neki iylen után, hogy többet ilyet ne. Ne agitálja a gyereket.