Van olyan dolog ami miatt elítéltek gyermekes nőket? És ha igen akkor milyen dolgok miatt? Hogyan kezelitek ezeket??? 20/L

Utálom azokat, akik azt hiszik, csak mert x darabszámú gyerekük van, előjogok illetik meg őket.

Meg akik úgy kezelik a gyereket, mint valami szent atyaúristent. Akik úgy hívják a gyereküket, hogy szerelmem/hercegem/trónörökös, stb. Biztos tudnám még sorolni, de hirtelen ezek jutottak eszembe.

Ha a gyereket "játszótársként" szülte és nem csak majmolja, de viselkedni se tanítja meg.

Meg a másik véglet. Aki manipulálja vagy bármi más módon, akár fizikálisan és szándékosan bántalmazza a gyerekét, tárgyként tekint rá. Na ezektől rosszul vagyok. Az, hogy ki hogy hívja a gyereket, hogy öltözteti, milyen családi szokásaik vannak számomra magánügy és sosem érdekelt. Egy anyukát meg azért lenézni mert beteg a gyermeke, vagy megszólni igazi primitívség. Az ilyen köpjön egyet és álljon alá...

#4! Miért kéne szólnia? Alap, hogy át kell adni a rászorulónak, a kismama meg a saját állapota és a magzata védelme miatt is. Vannak úgynevezett elsőbbségi ülések, ahova te, ha csak nem vagy terhes, rokkant, vagy kisgyerekkel, le se ülhetnél. Nehogy már neki kelljen felállítania.

#5! Olvasni tudsz? Nyilván nem egyedül jár, hanem a tesójával, vagy a keresztfiával.

Csak azt ítélem el, aki maga is ítélkezik! Soha nem tudhatjuk melyik családban mi van otthon, vagy hogy a gyereknek milyen gondjai, nehézségei vannak, vagy az adott anyuka mivel küzd belül. Mi csak pillanatképeket látunk mondjuk a játszótéren, ebből értelmes ember nem ítélkezik.

Velem is előfordult már, hogy elméláztam mert olyan nagyon fáradt voltam az esti nemalvás miatt, hogy azt sem tudtam ki vagyok, erte rámüvölt egy anyuka, hogy neveljem meg a gyereket, mert elveszi a lapátot az övétől. Csak néztem, hogy mi van? Annyit mondtam neki, hogy most éppen l*szrom az egészet, oldja meg... ez van.

Nem tudunk mindig toppon lenni.

A magam részéről túlzásnak tartom az "elítélem" szót, de pl. ami a bántalmazáson kívül bennem nemtetszést kelt, az az, amikor valaki kvázi játékszerként szül egy gyereket, mert babázni akar. Amikor meg a gyerek már nagyobb, és többé nem tud belőle kisajtolni semmit, ami az ő érzelmi szükségleteit kielégítené, akkor hagyja, hogy csak nőjön, mint a gomba.

Pl. most van egy ismerősöm, aki mindig arról panaszkodik, hogy ebben az országban mennyire nehéz előrejutni, itt nincs jövő, az egész felnőttkor egy szívás, rosszak a lakhatási körülményei, rossz a fizetése, az eü. és az oktatás romokban (és ezekkel én egyet is értek), erre pár mondattal később már arról áradozik, hogy már tervezik a gyereket. Számomra elképzelhetetlen, hogy egy szerencsétlen helyzetbe - amit én magam is kilátástalannak élek meg - még egy gyereket is belerángassak, hadd részesüljön ő is mindebben. Mit gondol, az ő gyerekének nem abban a lakásban kell majd élnie, nem ebben az országban kell majd iskolába/orvoshoz járnia, és később dolgoznia? Ha igen, akkor miért "akar" neki rosszat? (Nyilván nem akar, csak nem gondolkodik előre.)

Összefoglalva ez azokról szól, akik énközpontúan és rövidtávú gondolkodással vállalnak gyereket.

A másik meg amikor valaki azt hiszi, automatikusan jó szülő attól, hogy van gyereke. (Pedig csak egy aktus kell hozzá, amire bárki képes, a többit a természet intézi, a szülővé válás nem érdem kérdése), akinek meg nincs gyereke, az biztosan nem is tudhatja, hogyan kell jól nevelni.