Hova ment el ez a világ?
Tudom, hogy megosztó leszek, de annyira kikívánkozik már..
Szóval a telefon, meg az okos eszközök. Én most értettem meg azt a kijelentést/kérdést (ami nyilván nem erre irányul, hanem a megélhetésre, az is eléggé szomorú, hogy ilyen nehéz már egy átlagos életet is felépíteni, de most nem arra gondolok), hogy "Erre a világra?" Biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ennyire utálja ezt a telefonos világot. Nem is lenne azzal baj, hogy felnőtt emberek néha nyomják.. bár sokszor a felnőtt társas kapcsolatokat is tönkreteszi szerintem, de a gyerekeket miért kellett belevonni? Nekik már nem lesz olyan gyerekkoruk, mint nekünk, hogy kint játszunk játékokkal, egymással, figyelünk egymásra, BESZÉLGETÜNK sokat. Én a saját gyermekemet szeretném távol tartani tőle, amíg lehet, de így eléggé nehéz, még ha én nem is nyomom mellette, mert a környezetünkben nyomja felnőtt, gyerek, mindenki. Ami kiverte nálam most a biztosítékot, hogy egy 7!!! hónapos gyerek kezében láttam..
Hát jó, hogy már akkora telefonok vannak, hogy nem fér át az ember hüvelyén keresztül az anyaméhbe 😒
Én is most arról írok, tudom, itt most főleg a gyerekekről volt szó, de nyilván az is hiányzik, mikor még mi is csak Snake-eltünk meg telefonáltunk rajta..
Elnézést az összevisszaság miatt!
Semmi értelme a kérdésnek meg ennek az egész eszmefuttatásnak, és az érzelmi töltetes válaszoknak sem alatta!
Egy gyerek, de még a fiatal felnőtt is az élete akaszai során fejleszti magát és fejlődik a játékkal és a saját autodidakta tevékenységeivel!
Az, hogy ehhez milyen eszközöket talál szinte tökmindegy, ha az biológiailag nem halálosan mérgező vagy veszélyes.
Aztán, hogy ki hová, meg meddig képes fejlődni a "keretrendszertől" függ ahová született (ország, társadalom).
Hidd el észak koreába meg taposóaknával játszanak a hat évesek.. Afrikába meg majombelekkel...
Valljuk be mi szülők lettünk lusták! :
Kivinni a gyereket a jatszira, meghivni baratokat es azok gyerekeit, baráti közösségeket alkotni, mert nekünk fontos lett a pénz hajszolasa és kevés ido marad a gyerekre .
Én először magamba nézek,vajon mindent megtettem, utánna hibaztatom a gyerekem.
Abba igazad van hogy jobban kell vigyazni a gyerekre es nne hagyhatod egyedül mint nagyanyaink tették. El kell kísérni, sok az emberrablás.
Kb.ennyi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!