Mikor ér véget az őrület?

Van az az amúgy is higgadtabb, együttműködőbb gyerek, akit ha beteszel határozottan a szobájába, akkor megszeppen, valóban. És van az a fajta, amelyik ettől faszán átmegy harcitörpébe, mert ő meg olyan baromi temperamentumos. Hozzá más eszköz kell. Kinek mit dobott a gép, nem lehet teljes igazságként leírni, hogy ezt így kell és működik. Mert van, hogy nem. Viszont az, hogy megüt, az teljes mértékben elfogadhatatlan. Az én nagyobb fiam is próbálkozott ilyesmivel, de ez nálam zéró toleranciás. Játékból sem. Ott nálam komoly következménye lett amikor megütött, szóval nem mer. Van, akit meg simán, mert baromira nem jelölte ki a határait, mert jaaj, gyerek csak, jaaaj, nem érti még. De. Érti. Te meg hagyod, pedig szóltam, hogy ne. Szarba se fog venni. Tedd helyre!

A lányomnál csak az vált be, hogy kívártam. Amíg ő a földön fetrengett, ordított, leültem nem túl messze tőle és vártam csendben. Hozzá sem szóltam. Kellett neki idő, hogy lenyugodjon. Aztán amikor ez megtörtént, oda jött hozzám vagy kérte, hogy vegyem fel. Akár 20 percig is eltartott ez, de nem segített más. Próbáltam ölelni, de nem engedte, kitépte magát a karjaimból. Sem kiabálni, magára hagyni, ütni nem szabad egy hisztis gyereket, az inkább csak olaj a tűzre. Rohadt nehéz, a lányom extrém hisztis volt, de a türelem a legfontosabb. Túl kell élni ezt az időszakot.

Ahogy a szigorral is lehet túlzásokba esni, úgy nyilván az elfogadó neveléssel is át lehet esni a ló túloldalára. Ez nem azt jelenti, hogy az a jó megoldás, hogy egy 2,5(!) éves gyereket a szobájába küldünk vagy a kezére csapunk, ha valamit nem úgy csinál, ahogyan kellene. Ő még tényleg nem tudja. Az más kérdés, hogy ha valaki ezt csak elnéző mosollyal nézi végig, akkor valóban 7 éves korában is még ugyanúgy oda fog csapni, de ha helyette lefogja a kezét, segít neki megnyugodni (akár egy öleléssel, akár csak a csendes jelenléttel, akárhogy, ami az adott gyereknél működik), majd utána megbeszélik, hogy mi az az érzés, amit érez (fáradtság, frusztráltság, düh, csalódottság, éhség, akármi), majd példákat mond, hogy hogyan lehet ezt megfelelően levezetni (dobbantson, kiabálja ki egy párnába, rázza ki a feszkót magából, fusson két kört a ház körül, bármi, ami megvalósítható és belefér a mindennapi, normális emberi viselkedésbe), az sokkal de sokkal többet segít a gyereknek, mint az elutasítás és a közöny, amit azzal kap, ha a szobájába küldöd vagy elfenekeled. Melyikkel fog szerinted előbb megtanulni úgy normálisan viselkedni, hogy közben felnőttként sem lesznek indulatkezelési gondjai? Nem lehet végletekben gondolkodni, nem csak az van, hogy beküldöd a szobájába, elfenekeled vagy nem is neveled egyáltalán, azért nyilván van itt egy arany középút. Amit persze nehéz megtalálni, és nem is vagyunk mi magunk sem tökéletesek, de ha legalább néha jó példát tudunk mutatni a gyereknek és felülemelkedünk a saját gyerekkori rossz mintáinkon, akkor már többet tettünk érte, mint amit mi kaptunk anno.

Majd ha elköltözött kb. Addig mindig lesz valami hiszti.