Csak én nem érzem jogosnak a kiakadását?
Van egy 10 éves lányom, párom 38 éves, nem az édesapja, 3 éve élünk együtt
Szoktak egymással kötekedni, csikolják egymást
Ma is ezt tették, de a lányomnak fájt
Én pedig szóvá tettem, h figyelembe kellene vennie, h ő 38 éves, erős férfi, lányom viszont csak 10 éves, aki ugyan nagyobb korabeli társainál, de csak 10 éves, és ne legyen vele annyira durva
Erre felkapta a vizet, h jó h a lányomnak szabad kötekednie, de neki nem
Én csak annyit mondtam, legyen vele gyengédebb
Erre azt kiabálta rám, h ő soha többet nem fog akkor hozzá nyúlni, és ha szemtelenkedni fog, akkor vagy én vagy ő fogja pofán vágni, de úgy, h kiesnek a fogai
Tény, h lányom szokott szemtelenkedni, de akkor sem érzem jogosnak, amit mondott
Ez néhány órája történt, de azóta nem beszélünk
Ha lenyugodott, akkor mindenképp üljetek le KETTESBEN megbeszélni ezt az ügyet, különös tekintettel az alábbiakra:
1. A gyereket senki nem pofozza, nem veri ki a fogát stb., nem így nevelünk.
2. Ha rád mérges, mert rászóltál, akkor ne a gyerekre haragudjon meg őt fenyegesse, hanem veled beszélje meg, ha ezzel problémája van (és a te "bántásodra" főleg ne legyen eszköz a gyerek).
3. Ha szemtelen a gyerek, akkor azzal kezdeni kell valamit, rászólni, büntetni stb., de nem akkor, amikor épp játszanak, hanem akkor mikor ÉPP szemtelen.
A kutyát is úgy tudod nevelni, akkor érti meg a szidást, ha egyből azután teszed, mikor rosszat csinált, nem akkor, mikor épp kapsz egy képet, hogy amúgy is ráfér a nevelés...
Ha ezekkel nem boldogulsz, akkor érdemes elgondolkodni a továbbiakon szerintem, de ha ez egyszeri volt, még hátha nincs minden veszve (de azért légy óvatos).
Igazán nagyon szépen köszönöm kedves 12#
A gyerek apja autobalesetben halt meg...
Nem én fosztottam meg a gyerekektől az apját, hanem a sors...
De köszönöm szép szavaidat
"és ha szemtelenkedni fog, akkor vagy én vagy ő fogja pofán vágni, de úgy, h kiesnek a fogai"
Erre kellett volna neked azt mondani, hogy akkor meg én foglak téged pofán bszni, ha a lányomat bántani mered és utána kidoblak!
"Erre azt kiabálta rám, h ő soha többet nem fog akkor hozzá nyúlni, és ha szemtelenkedni fog, akkor vagy én vagy ő fogja pofán vágni, de úgy, h kiesnek a fogai"
Ja, hát ez a sértett hülyegyerek + agresszív barom magánszám elég lenne ahhoz, hogy megmutassam, hol az ajtó. Feltéve, ha nem nála éltek. (Nem olvastam kommenteket) Ha nála, akkor mennék.
Egyáltalán mit nyúlkál a gyerekedhez? Gondolom, ő kezdi ezt, a gyereket meg zavarja, ezért lesz belőle veszekedés.
Én tartanék tőle, mi lesz később ebből, hogy már most nem tartja tiszteletben a gyerek határait.
Majd később nem a hasát csiklandozza, hanem mást is?
Eleve megvan azokról a véleményem, akik csak úgy tudnak felnőttként egy gyerekkel kommunikálni, hogy szekálják, piszkálják, csiklandozzák.
Én ezt nem tartom ideálisnak, hogy férfiként egy 10 éves lányt csiklandozzon.
Nem tudom, mit jelenthetett az eldurvulás, de az egymás határaiba gázolást nem kellene bátorítani.
A csiklandozas eldurvulása belőlem azt a képet hozza elő, hogy hiába jelzi a csiklandozott, hogy sok neki, és amikor hiába jelzi, akkor csinál valamit pl üt vagy mond valamit, amit a felnőtt szemtelenségnek tart, de valójában önvédelmi kísérlet.
Mindkét oldalt állítsd le. A párod ne csiklandozzon egy számára biológiailag idegen kiskamaszt, éveken belül úgysem fogja ezt elfogadni a lány, még saját apától is sok.
A lányod meg értse meg hogy többet nem fogják csiklandozni, de ő sem léphet át kéretlenül vagy túlzottan a másik testhatárait.
A fickó meg ne pampogjon, mert szinte biztos hogy ő a hibás, és ő tanította a gyereket határátlepésre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!