Van bármiféle hátránya annak a kisfiamra nézve, hogy születése óta egyedül nevelem és az édesapja nem tartja velünk a kapcsolatot?

#10: a 7-est is ugyanúgy lepontozták. Akkor most ki élvezze az áldozatszerepet?

Szívesen olvasnék konkrétumot, hogy milyen példák hiányoznak: mert aki nyitott szemmel él, az látja hogy vannak nők, aki személyiségben inkább a tipikusan férfias jellem mutatkozik meg, és fordítva. Akkor mégis mit számít nevelés szempontjából, mi van az illető lába között?

Vagy arra is kíváncsi lennék, hogy milyen tudomány beszél "férfi energetikáról".

"az látja hogy vannak nők, aki személyiségben inkább a tipikusan férfias jellem mutatkozik meg, és fordítva. Akkor mégis mit számít nevelés szempontjából, mi van az illető lába között?"

Pont ez lenne a lényeg és egyben a probléma gyökere is.

Elvált szülők gyerekei sok esetben azért diszfunkcionálisak, mert a szüleik sem tudtak normális párkapcsolatot kialakítani, ezért a gyermekeik is sérültek. Nem csak a fiú gyerekek, de ők talán azért jobban, mert ha csak az anya neveli őket, apanincs képben, nekik nehezebb megtanulni a férfi feladatokat, a férfi lét lényegét.

Apakomplexus. Idősebb férfiak társaságát fogja keresni, kb bármit megtesz nekik csak hogy kapjon "elismerést" egy férfitól.

Emekett kimarad az apa minta, nincs példája egy jól működő férfi női kapcsolatról.

Próbálok példákat írni.

Serdülőkorban a lányokkal kapcsolatos tapasztalatokat, problémákat férfi oldalról is jó megbeszélni, mennyire fáj az elutasítás fájdalma, ilyen és ilyen szituációban hogyan érzi magát egy férfi stb.

Borotválkozással, férfias dolgokkal kapcsolatosan is mindent meg lehet beszélni egy jó apával.

Kiskorban az apa képvisel sokmindent a gyerek számára (anya pedig ennek ellentétét) és mindkettő fontos.

Nagyon fájt, hogy osztálytársaim mesélgettek hétvégi, apával kapcsolatos játékokról, élményekről.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy "bármilyen apa jó", mert ha apa együttélésre alkalmatlan, bántalmazó, akkor az a legeslegjobb, ha a gyerek életéből végérvényesen eltűnik.

Nem szeretnék megbántani senkit sem.

Minden gyerek másképpen éli, élheti ezt meg, van eltérés a fiúk és lányok megélése közt is nyilvánvalóan.

A férjem 38 éves és 2 éves kora óta nem része az apja az életének. Saját bevallása szerint is hátrány férfi minta nélkül felnőni és ezzel nem az édesanyja döntését bírálja, hiszen tisztességesen felnevelte, mindent megadott neki, ami tőle telt, illetve nyilvánvalóan jobb volt így, mint egy erősen alkoholista apával, de... Semmiféle férfi minta nem volt előtte, nincsenek apa-fia emlékei, semmiféle fogalma nincsen barkácsolás témakörében, nem volt kivel "pasis" témákról beszélgetni, csak sejtései voltak gyerekként a férfi-női viszonyulásról és a legélesebben gyermekvállaláskor jött ki ez a téma, ugyanis fogalma sincs mi a dolga egy apának. Nagyon nehezen találja/találta ebben a helyét. Nem tudja apaként milyen programokat csinálhatna a lányával, miket játszhatnának együtt, mikről beszélgethetnének, stb. Látom, hogy szereti a kislányunkat, de ő a saját apa szerepét nehezen találja néha, ilyenkor tőlem kér segítséget, hogy most "merre". Szereti, csinálja amit kell, de mindig azt mondja, hogy ott legmélyen van valami üresség, ahonnan nem tud képeket előhívni segítségként és ez keserédes.

Szóval én azt mondom jó ha van egy közeli, JÓ férfiminta. Akár egy nagybácsi, egy papa, stb. Nyilván tisztességes ember lesz belőle így is, de csak az tudja mekkora hátrány ez, aki így nőtt fel.