Érdemes így gyereket vállalni?
Próbálom a lehető legrövidebben összefoglalni a problémám.
26 éves nő vagyok, a férjem 33 éves. A környezetünk folyamatosan nyomja nekünk a gyerek témát. De mindketten bizonytalanok vagyunk.
Én soha nem rajongtam a gyerekekért, nem értek szót velük, addig vagyok el a közelükben amég csendben vannak. Soha nem is értettem hogy az emberek 90 százaléka mit tart cukinak egy kisbabában. Szóval nem érzek vágyat hogy gyereket akarok. Terveim vannak a karrieremmel is amit most egy gyerek évekre hazavágna.
De közben meg valahogy gyerekként, kamaszként mindig úgy képzeltem hogy nekem lesz gyerekem, pedig már akkor is ilyen volt a viszonyom velük. És ahogy telik az idő és egyre jobban közeledik hogy alkalmas lenne mintha annál kevésbé akarnám. Pedig szeretek gondoskodni és tudok felelősséget vállalni mert a kutyáinkért mindent megteszek ahogy a férjem is, tudom hogy ilyen téren jó szülők lennénk. De nem elég a gondoskodás ha az érzés nincs meg.
Annyi szar anyát láttam már életem során akik nem valók annak. Szóval nem hiszek abban a mesében hogy majd a sajátomat szeretni fogom hisz nagyon sokan nem szeretik.
A férjem álláspontja az hogy nem érzi késznek magát még rá. Egyszer azt mondja hogy nem tudja elkepzelni hogy ne legyen gyereke, egyszer azt hogy azt is elfogadja ha nem lesz.
Valahol azt várnám hogy legalább ő akarja és húzzon engem. Vagy hogy én tudjak dönteni. De egyikőnk se tud.
Nyilván nem döntheti el helyettem a gyakori népe és nem is érezheti helyettem, nem is tudom mit akarok. Talán valami hasznos tanácsot.
De kérlek mellőzzük az "úgyis szeretni fogod a sajátod" és a "neked nem is való gyerek te selejt" meg a "szüleid is így gondolkodtak volna" kommenteket, anélkül is tisztában vagyok vele mennyi megvetést kapnak a társadalomtól azok a nők akik nem született ősanyák.
15.
Tényleg, fájdalommal szoptatós?😁
Jaj gondoltam hogy lesznek ilyen primitívek mint a 13as akik nem bírják ki hogy ne kössönek bele a kutya dologba. Persze, ahol biodíszlet meg csengő a kutya "mer kutya kell a házhoz" ott biztosan nem sok dolog van vele mert leszarják. De egy normális gazdának igenis felelősség, sok dolog, fáradtság és pénz. Egy szóval se mondtam hogy egy gyerekkel nincs dolog van hogy velük nincs több dolog. De attól még igenis összehasonlítható felelősségvállalás és gondoskodás szempontjából.
Mindenki másnak aki érdemben szólt hozzá a témához annak köszönöm.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!