Szerintetek illik szólni albérlet esetén a lakás tulajnak, hogy gyereket tervezünk a közeljövőben?
Már jó néhány éve itt élünk, semmi gondunk. Viszont amikor beköltöztünk még abszolút nem gondolkodtunk a gyerekvállalásban. Azóta ez kicsit változott, de nem tudom mi a “protokoll” ilyen helyzetben? Van köze a tulajnak ilyen személyes dologhoz vagy elég csak bejelenteni, amikor már jön a baba?
Nem, nem akarunk lakáshitelt, sem szülőkhöz költözni. Mielőtt valaki ezzel jönne. :) köszönöm a válaszokat!
Előre felesleges, hisz ki tudja, hogy mennyi idő alatt jön össze, de amint sikerül, érdemes jelezni azonnal, hogy legyen lehetőségetek másikat keresni, ha nem pozitív a hozzáállása.
Egyébként bérelt ingatlanba született az első gyerekünk, semmi problémánk nem volt.
Most őszintén, szerinted van köze a tulajdonosnak ahhoz, hogy gumival vagy gumi nélkül szexeltek?
A gyerekvállalás az emberek igen nagy részénél nem úgy működik, hogy kitaláljuk, hogy gyereket szeretnénk és rögtön lesz, jó esetben pár hónap, rosszabb esetben akár évek is lehetnek mire összejön, addig senkinek nincs köze ahhoz, hogy ti mit csináltok otthon az ágyban.
A szerződést kell megnézni van-e kikötés az ottlakók számára, gyerekre.
12. hét után illik talán elmondani, de nem kötelező.
Majd ha összejött, bőven elég szólni.
Aztán fél év alatt csak sikerül találni másikat, ha ki akar rakni, nem kell az orrára kötni hogy babaért dugtok, nem élvezetből...
"12. hét után illik talán elmondani, de nem kötelező"
Hát tekintve, hogy a bérleti szerződés a kérdezőre és férjére vonatkozik, harmadik személyre nem, így azért nem ilyen egyszerű ez. Ha 7 hónapos korában, nagy hatással fut össze a tulajjal, és az szerződést bont, mert nem akar gyerekes családot a lakásában, akkor majd lehet kapkodni, meg nézni, ki és mennyi pénzért ad ki lakást újszülöttes házaspárnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!