Hogy tartjátok rendbe a lakást ilyen szigorú szabályok között?
Bababarát a lakás..
Vagy olyan helyre engedem, ahol nem tud bajt csinálni.
A legtöbb dolgot alváskor csináltam.
Most még picik, sajnos van, hogy sírnak, ami 1 babával nem volt, de most 2 van.
Amikor 1 évesek, akkor általában velem csináktak mindent. Szóval lassabban sikerült mindent de így biztosnságban voltak/ lesz ek a gyerekek.
Életkori sajátosság, hogy nincs el egy játékkal se.
Óriási tévedés, hogy a játékok arra vannak, hogy odadobd a gyereknek és te nyugodtan hátradőlhess addig, mert "lefoglalja" magát.
Nem. A játékokkal együtt kell játszani. Felépíted a tornyot, ő ledönti a tornyot - tipikus egyéves kori játék. Bepakolsz, ő kipakol. Adogatja a csipeszt, vagy éppen lehúzza a kiteregetett ruhát (nyilván ez utóbbi nem megerősítendő tevékenység, de előfordul és neki jó móka).
Kavarod az ételt, ő kavarja a maga játék ételét. Együtt locsoljátok az erkélyen a növényeket, míg törölgetsz, ő is bohóckodik a maga rongyával.
Egyik tevékenységhez se kell még járni, lányom kúszva is jött utánam, 18 hónaposan indult el, fiam 13 hónaposan, ő is mindenben "segített". Mindig "láb alatt" voltak, mégis boldogultam tv nélkül is. Ha nem volt kedvem egyáltalán pakolni, akkor meg kimentünk egész délelőttre a játszótérre és csak ebédre értünk haza. Így alkalmuk nem volt szétszedni a lakást, és az alvásidő elég volt egy kis romeltakarításhoz.
De nem is értem: ha egyedül laktok, miért is kellene patika rend? Ki megy oda, hogy lecsekkolja?
Egyébként amióta nálunk nagyok, én meg dolgozok, sokkal nagyobb a káosz, mert most tényleg nincs elég idő rá. Még most se értem haza, arra várok, hogy véget érjen a logopédia és akkor megyünk haza.
"Jó nektek hogy ilyen nyugis gyereketek van :)"
Ezt csak a saját kudarcod miatt hiszed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!