Szerinted ki van használva ez a gyerek?
10 éves, az alábbi ház körüli feladatai vannak:
-Ő tapossa meg a műanyag palackokat, mielőtt szelektívbe kerülnek, mondjuk heti 8at, 2 alkalomra leosztva, kb 5 perc összesen. Ezeket el is viszi heti 2x a kukához, ami kb 5 méter egy forduló, a házból nem kell kimennie.
-Ha takarítunk, amit összeszeszdtem szemetet, ő viszi el az 5 méterre lévő kukához.
-Heti egyszer összeszedem a lakásban lévő maradt poharat/tányért, aztán ő kiviszi a szintén 5 méterre lévő konyhába.
Ő hozza be a vizet, amit mindketten iszunk kb 80%ban, ez heti 2 alkalmat jelent, néha három alkalmat(két üveg másfeles víz alkalmanként).
Heti 2-3x el kell vinnie valamit(tányér étel, pohár üdítő, gyümölcs, fagyi), amihez kimegy a lakásból egy másik lakáshoz, ami kb 20 méter, lemegy egy kicsi lépcsőn.
Ezen kívül célbadobhat a megmaradt kupakokkal a kupakgyűjtőbe, ha épp kedve van, erre nem kérem meg.
Szobáját nem takarítja, nem tereget, nem hajtogatja a ruháit, nem fordítja ki őket, nem ő rakja a szekrénybe, a megfelelő helyre. Nem pakolja el a játékait, együtt csináljuk, amiből szinte mindent én csinálok, ő meg nézi, 90%ban én csinálom. Cipőit nem rakja a helyére, szoba közepéről össze kell szednem vagy szólni érte, és akkor xedik szólásra talán megcsinálja. Nem pakol be magának, nem írja a leckéjét, szólok a fürdését, fogmosásért, öltözésért, nem ágyaz, nem dobja ki a taknyos zsepiket sem, ott van 10 centire a kukától az asztalán. Nem segít főzni(csak ha csokis süti van), nem mosogat, nem rak be mosást, nem porszívózik, nem mos fel.
Most azzal jött, hogy ő egy szolga és elsírta magát, milyen rossz élete van és ő nem akarja csinálni az általa csinált "megalázó" dolgokat.
Én úgy érzem, kiválogattam a lehető legkisebb befektetéssel járó munkákat, abból is alig végez valamit, ő úgy érzi, hogy le van terhelve és ki van használva. Kb heti 15 percnyi "munkát" végez, ami nagyrészt séta, nem kell súrolnia, koszhoz nyúlni, dzsuvába nyúlni, monoton dolgokat csinálnia, veszélyes dolgokat csinálnia, fárasztó fizikai tevékenységet végeznie, nem kell rendszereznie sem meg válogatni, vagy kézügyességet igénylő dolgot csinálni, mint a hajtogatás. És mégis.
Érti, hogy én többet végzek, hisz már írtam erről listát, milliószor átbeszéltük, semmit nem akar lecserélni másik melóra, csak szabadulna attól, amije van. Hogyan szüntessen meg, hogy újra és újra szolgának érezze magát? Még csak nem is káromkodok, hanem így mondom hogy "vidd le kérlek ezt", vagy "hozz ide légyszíves", "ugye tudod mit kell csinálnod?" szerintem totál rendes vagyok, és mindig meg is köszönöm és meg is dicsérem, hogy ügyes volt vagy jól csinálta, de amikor ilyen van, pl most is, ma ezt az egyet kértem, és erre nekiállt bőgni és panaszkodni, 2 percig volt és egy kb 30dkgs tányért vitt le kajával megrakva.. szóval felmegy bennem a pumpa rendesen, és havonta egyszer kétszer van nála ilyen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem még kevés is, amit csinálnia kell. De ahogy előttem írták, bepróbálkozik, az is lehet, hogy a barátaitól hallotta. A szobarend, maga után elpakolás szerintem 10 évesen alap. Ezzel nem azt mondom, hogy ennyi idősen nálam mindig rend és tisztaság volt ;). Valamikor 8-9 éves koromban édesanyámnak elege lett a széthagyott plüssökből, mondta, hogy ha nem rakjuk el, ő fogja. Betartotta: fogott két nagy zsákot, belerakta az összes széthagyott plüssjátékot és felvitte a padlásra. A kedvenceket apránként visszacsempésztük, a többi kb. 1 év múlva ment gyűjtésbe. Amit még csinált 10 éves korom táján, főleg nyáron, hogy az alap feladatokon túl minden nap mondott egy pluszt, ha az megvolt, mehettem biciklizni, barátokhoz. A feladat ilyesmi volt: mosás (gépben) + teregetés, konyha felmosása, mosogatás, portörlés. Kb. fél órás munkák.
Egyébként meg ha ő cselédnek érzi magát, akkor te mi vagy? Csak magadra főzöl? Magad után takarítasz?
Lehiggadt, megbeszéltük, elmondta, hogy tudja, hogy más gyerek többet csinál, tudja, hogy én többet csinálok, de ő nem akarja csinálni és attól, hogy nem olyan sok, ő annak érzi és elege van abból, hogy "kell".
Én meg mondtam, hogy dehát kell, mindenki csinál ilyet és ettől jobb lesz neki, meg még örüljön, hogy csak ennyit kell, ezeket nem lehet kikerülni, akkor sem, ha kellemetlenek. Mire mondta, hogy megcsinálhatnám én. Aztán majdnem megütöttem, mire bocsánatot kért és most egyedül nézeget egy magazint. Utálok nevelni, nem tudok hatni a gondolkodására, ha be is fenyítem büntetéssel, attól még ilyen ember lesz, aki sajnáltatja magát a semmin és kihasználna mást. Miért nem az fordul meg a fejében, hogy "anya, te helyettem is megcsinálod, úgy köszönöm" vagy "én már nagy vagyok, többre is képes vagyok, mint egy 3 éves" vagy "olyan jó dolgom van, alig kérnek valamit, ezt a keveset legalább magamtól fogom csinálni nyafi nélkül, mert rosszabb dolgom is lehetne, olyan szerencsés vagyok.."
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Elege van abból, hogy kell", "megalázó"
Ezt most kell rövidre zárni. Vannak dolgok, amiken nincsen vita, nincs érvelés, nincs magyarázkodás, nincs semmiféle alkudozás: egyszerűen megcsinálod. Nem akarod? Az lehet, de meg fogod. Ennyi. Nem kell vele leülni beszélgetni, nem kell a hisztit végighallgatni, látod, hogy nem működik, mert csak azt hiszi, fogást talál rajtad és kibújhat a feladat alól. Nem. Megcsinálod es kész. Cselédnek érzed magad? Te bajod. És otthagyod. Ennyi. Nem kell teret adni ennek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ha érzelmi zsarolás, akkor miért sírt? Én elhiszem neki, hogy megalázónak érzi, csak baj van a gondolkodásával, ha annak érzi. Azt hiszem ha a gondolkodása változna, akkor minden problémánk megszűnne, csak nem tudok hatni rá, hogy olyan következtetést vonjon le, amilyet kellene. Most együtt pakoltunk kb 50-50 arányban a szobájában, szortíroztunk, kivette a részét nyafi nélkül, megint játszik. De ugye ehhez ez a dráma kellett, és biztos nem fog kitartani a lelkesedése estig, és szerintem még mindig úgy gondolja, hogy ő a szolga, csak érezte, hogy messzire ment az előbb.
Most megint nyugi van a következő ilyenig..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az az érdekes, hogy egyáltalán felmerül, hogy neki ezt ne kéne csinálni. Azzal értek egyet, hogy be kell fejezni azt, hogy ezt így "megbeszéled" vele. Hiszen alapvetően trehány és nemtörődöm, nem dobja ki a szemetét, széthagyja a cipőit. Olyan meg nincsen, hogy nem mosunk fogat vagy nem fürdünk, aki büdös, azt mindenki utálja, ez ilyen egyszerű, egy tízéves már nem olyan kicsi, hogy ezt ne értse meg. Neki csak rohadtul kényelmes, hogy utána rohangálsz, és még te érzed magad rosszul, hogy szegényke kihasznalva érzi magát. Le kell törni a szarvát, de nem érveléssel. Lehet hisztizni, csak értelme nincs, mert te elmész onnan.
Arra, hogy megbántva érzed magad, mert nem hálás: ezt engedd el, nem kell, hogy hálás legyen. Aki ilyen érzelgősen hálás a szüleinek, mint ahogy írod, az valami trauma miatt van, hidd el. Nem kell hálasnak lenni, csinálni kell az otthoni feladatokat. Es adhatsz neki még többet nyugodtan. A jövendőbeli menyed érdekében is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Inkább praktikák után olvass hogyan lehet rávenni. Nem is tudom már mi a neve, de facen meg TikTokon van egy pasi aki problémákra mond több megoldás ötletet.
Van egy csaj is, őt is szeretem, Beszédes Henrietta.
Egyébként régebben is bevontad? Már kiskorban el kell kezdeni bevonni őket. Akkor még ők játéknak tekintik, de így legalább játékosan tanulnak.
Érdemes tudni hogy 9-10 éves korában a gyerekeknek van egy fordulópont..
Ez a szöveg meg tök felesleges, hogy örülhetnél, így sem sok, ezzel csak az ellenkezőjét éred el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!