Ilyen körülmények mellett örökbe fogadhatnám a húgom babáját? Kérlek olvassátok el, szerintem elég komoly a helyzet.
Húgomék nagyon jó anyagi körülmények között élnek. Van egy 6 éves kislányuk, mikor húgom teherbe esett el akarta vetetni, de a férje azt mondta, hogy akkor elválik tőle. 5 hónapja született meg a kisfiú, akit -lehet furcsán hangzik- de a húgom szinte utál. Nem foglalkozik semmit a kicsivel, kislánya ki nem állhatja a kisöccsét, folyton bántja, elég durván (már nem egyszer felborította a kiságyat), húgom pedig tűri, sőt mintha biztatná is, soha nem szól rá a kislányra. Mikor a pici sír kimegy a szobából, nem érdekli a gyereke. Egész nap vásárolgat a kislánnyal, szoliba, körmöshöz, fodrászhoz jár. A férje sem foglalkozik többet a kicsivel, nem is értem miért akarta, hogy megszülessen. Mind a ketten csak a lányukkal foglalkoznak, szépségversenyekre és divatbemutatókra viszik, elkényeztetik, a kicsire születése óta a babysitter vigyáz.
Nagyon rosszul érzem magam, mert én imádom a kicsit, mikor látom, hogy a nagy elég durván veri, mindig rászólok, egyszer a kezére is csaptam, a húgom persze teljesen kiakadt, hogy hogyan merészelem bántani a gyerekét. Mondtam neki, hogy örökbe fogadnám a kicsit, azt mondta felőle bármi lehet azzal a kölyökkel, neki csak nyűg.
Mit tehetnék? Kihez kell fordulnom ilyen ügyben?
Hát rajta !
gyámügy v. gyámhatóság akihez fordulhatsz.
szegény baba... kár volt elolvasnom - vagyis jó mert válaszoltam de a szivem is belefájdult-
Menj a gyámügyre és kérd az örökbefogadást!!!
Nem depressziós a tesód???
Miért szülte meg a másik babát??
Egészséges a kisfiú??? Miért utálja???
Ha így áll hozzá lehet a kislányt is elveszik tőle.(én elvenném)
Látjátok ilyen az mikor van pénz egy családnál, de szeretet nincs.
Nem lehet h a hufod csak akkor beszél így a gyerekről mikor ott vagy szóval nem mindig ilyen?: Illetve ha ki is mennek a gyámügytől, a tesódtól azért igy hirtelen nem fogják ám elvenni. Nyilván hogy tesód akkor majd összekapja magát, mivel van pénzük, segítségük, ezért kosz, mocsok elhanyagoltság tuti nincs, és ha kezébe kapja a babát úgy csinál, mintha semmi baj se lenne, akkor nem veszik el tőle az alapján hogy te mit mondasz.
Max.kimennek vizsgálódni, de mint írtam fent, nem fognak találni semmit. Ha nincsenek rajta bántalmazás nyomok, meg ilyesmi akkor nem hiszem.Ez meg hogy a nagyobb mit csinál vele, még ha a gyámügyisek jelenlétében csinálná is, csak azt mondanák rá hogy neveletlen, meg nagyon erős benne a testvérféltékenység.
De még ha tesód be is vallaná hogy hát igen, neki megterhelő ez a gyerek, nem kell neki stb. akkor is először csak védelembe veszik és van 30 napja "megváltozni" stb. szóval irtó hosszú folyamat ez...
kérdezz rá a védőnőtől hogy ő mit tud,mik a lehetőségeid.
ja és beszélj hugoddal miért nem szereti a babát.lehet tényleg nem a férjétől van és ezért nem szereti.mert emlékezteti egy rossz döntésére.és lehet a terhesség alatt ez a férj számára is kiderült csak akkor már nem lehetett elvetetni és ezért nem szereti az apa sem.
mást nem tudok elképzelni hogy miért nem szeretheti szegény babucit.pláne hogy már van egy gyerekük és azt imádják.
a kislányról nem is írok csak annyit hogy egy gonosz kis ördögfióka.
szóval szerintem intézkedj!akár meddig is tart a procedúra,megéri mert szegény picinek még lehet boldog élete,de nem ott!!!!
majd írd meg a fejleményeket!!
24N
Hát ahogy látom, a húgodékat nem érdekli a dolog, szóval valószínűleg nem lesz nehéz menet, hogy belemenjenek abba, hogy lemondanak a piciről. Utána te örökbe fogadhatod. Először a gyámügyön kérdezd meg, hogy mi az egésznek a menete, mindent el fognak magyarázni.
Hát azért a húgod nem semmi alak lehet... Meg a férje szintén...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!