Szerintetek az valamennyire igaz, hogy akinek gyerekkorában foglalkozni, vigyázni kellett a kisebb testvérével/testvérére, annak könnyebben fog menni az anyaság, ha akar gyereket?

Nekem van egy 14 évvel fiatalabb öcsém. Volt, hogy vigyáztam rá, de nem kényszerítették rám a szüleim, fizetett segítséget hívtak, ha szükséges volt.

De ha vállalkoztam, akkor anya mindig azt sugározta, hogy bízik a kompetenciámban. Ez nekem adott egyfajta alap önbizalmat a gondozási feladatokkal kapcsolatban.

Az meg a csapból is folyik, hogy milyen megterhelő a babás időszak. Erre is számítottam. De pont egy nagyon nyugodt babát dobott a gép, szóval annyira nem nehéz mégsem.

Öcsémnek voltam apja helyett második anyja, mert az apánk a kocsmában ült, ha nem dolgozott. Bár ha otthon lett volna, akkor sem lehetett volna valószínűleg rábízni egy gyereket, szóval megnyertem ezt a feladatot.

Amúgy én akkor is nagyon szerettem a tesómat, és most is imádom (már 30 éves), de jó eséllyel ez a tapasztalat is hozzájárul ahhoz, hogy semmilyen anyai ösztön nincs bennem, egyáltalán nem vágyom gyerekre, sőt, kifejezetten ellene vagyok, hogy nekem vállalni kellene.

Már felneveltem egyet, többet nem akarok.