Milyen számotokra az anyaság? Könnyebb vagy nehezebb lett mint amilyennek elmondták?

Az eleje sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam. Én az első 4 hónapban ha nem is megbántam, de borzasztó "depressziós" voltam. Óriási változás volt ez a korábbi életünkhöz képest, a kislányom is nehezen akklimatizálódott. Aztán volt egy "elmegy" időszak és úgy 8 hónapos kora óta én egyre könnyebbnek érzem. Főleg azóta, hogy elkezdett mutogatni, nyúlni dolgok után, majd érte menni, idehozni, megértette hova megyünk, mit csinálunk, stb.

Soha nem adnám semmiért és a legmélyebb pillanataimban sem csináltam volna vissza. Brutál önismereti út, az tuti. De amit ad, azt meg kár magyarázni... Akinek van gyereke úgyis tudja, aki nem akar, annak meg hiába!

2 gyerek után (akik közül az egyik snis), most 4 és 1,5 évesek, én azt mondom, könnyebb mint amire számítottam.

Vannak mély pontok, legalábbis nekem volt, szülés után olyan 6.-7. hónapban, de szerintem az a saját kis mentális gondom volt, azóta is előfordulnak problémák persze, amik megérintik az embert de hát semmi sem lehet tökéletes 🥲😀

A magánnyal nehéz volt megküzdeni, az egyoldalú kommunikáció nekem olyan lehangoló volt egy idő után, de mindezek mellett én élvezem, semmire nem cserélném.

Aki itt vergődik az oldalon, általában én nagyon sajnálom, mert az ilyen anyáknak gyakran a nyakába szakad minden, ugye a férj csak hazamegy aztán vakarja a tökét, semmit nem ad hozzá a gyerekneveléshez stb stb., jó társ kell a gyerekneveléshez, egyedül én sem bírnám, én sem élvezném.

Amikor 1 volt, klasszisokkal könnyebb volt, mint amire számitottam.

Kost 2 van, 4 éves lesz a nagy jövőhéten, a kicsi holnap 1.5. Sokkal sokkal nehezebb.

A kicsi többemberes baba/gyerek. 1.5 éve nem aludtam 3 óránal többet egyben. Lassan 2 hónapja pisilni sem voltam egyedül.

Hiába a férjem, segítene, ha a kicsi meglátja (vagy barkit rajtam kívül) sikítófrászt kap.

Szóval számomra baszottnehéz. De nem cserélnék senkivel. Nyugtatom magam, hogy egyszer csak felnőnek már 😅

2 gyerekem van, kisiskolas es ovis. A nagyobbikkal a szules es az elso 3 ev nagyon megviselt, rengeteget ebredt. Babakent ha nem hordoztam, vagy szoptattam, sirt. Bizonyos zajokra extremerzekeny volt. Ha eltavolidtam tole 5 centinel messzebb alvas kozben, felebredt, es sirt. Kicsit nagyobb koraban a delutani alvasok utan 45-60 percet visitott kb. minden egyes nap, akkor is, ha 3 orat aludt.

3 eves koraban kivettek az orrmandulajat, es atvette a ferjem az altatasat. Onnantol 6-8 helyett 3-4x ebredt, es olyan 4,5 eves korara ez lecsokkent 1-2re, esetenkent at is aludta onnantol az ejszakat.

1,5 eves kora korul nagyon nyugodt volt, es sokat jartunk ketten mindenfele programokra, pl. strandra. Onnan sok szep emlekem van. Aztan 1,5-2 eves kora kozott nagyon nehezen viseltem, hiaba vittem gyerektarsasagba, keves volt neki. Akkor lett jobb a helyzet, mikor bolcsis lett du.2-ig, es alig tudtam hazavinni, nem akart jonni.

5 eves kora ota lehet vele jokat kirandulni, meg mindenfele programot csinalni a horgaszastola muzeumozasig. Most 7 eves. Edes, okos gyerek lett, ugy erzem, sikerult az enyhe szenzorossagat (amit tolem orokolt) ellensulyozni.

A kicsivel sokkal jobb volt a szules, es nagyon szivesen gondolok vissza a legelso idoszakra is. Vele sokkal konnyebb volt, meg ugyis, hogy mar addigra ott volt a nagyobb is. Ot siman le lehetett eleinte tenni a kisagyba, a zajokra sem volt erzekeny, a kocsiban is aludt, nem orditotta vegig az utakat, mint anno a nagy kezdettol. A babakocsiban is jol elvolt, szerette, nem kellett annyit hordozni sem. Illetve en neha probaltam, o meg ritkan elviselte.

1,5 eves koraig teljesen jo volt. Vissza azert nem sirom, mert3-4x azert o is ebredt, es szopizva aludt vissza, ami faraszto volt. De most, hogy valoszinuleg mar nem lesz tobb kisbabam, azert meg 1-1 rovid idore visszatekernem megiscsak az ido kereket.

Most egy nehezebb idoszakbol jovunk kifele, mert 2 eves kora ota a kicsivel nagyon nehez, ha a naggyal egy legterben vannak. Neha jol eljatszanak egyedul, de akkor is mar boritekolhato, hogy jonni fog a visitas. Az igaz, hogy lekotik idonkent egymast, de sztem duplaannyi ideig megy a veszekedes. Megis orulok, hogy ketten vannak, nagyon jo latni, mikor a nagy vigasztalja, vagy tanitgatja a kicsit.

Osszessegeben sokkal nehezebb lett a kezdeti idoszak az elsovel, es konnyebb a masodikkal, mint vartam. A szulest mindketszer alabecsultem. Azt sajnalom, hogy nem jartam jobban utana a lehetosegeimnek, es nem szultem mar az elsot is szuleteshazban, mint a kicsit. Akkor talan vele is konnyebb lehetett volna az eleje legalabb reszben, testileg es lelkileg is.

Azon en is meglepodom, hogy mennyien mondjak, hogy nem jo az anyasag, bar sokan kozuluk pont, hogy gyerektelenek, vagy ha nem, akkor mar altalaban kamasz gyerekuk van, es ott azert lehetnek kemeny dolgok.

Nehezebb, mint gondoltam, ettől függetlenül én is csak azt tudom mondani, megéri a nehézségeket, az a szeretet, amit az ember a gyereke iránt érez, igazából nem is mérhető semmihez.

Nekem amúgy az a legnehezebb, hogy soha nincs benne szünet. Jó, ez nem igaz, a nagyi néha vigyáz rá, de azért nem heti szinten, és azért baromi nehéz, hogy nincs szinte semmi énideje az embernek, sosem tud kicsit kikapcsolni, a hobbijával foglalkozni, pihenni. Nyilván itt a férjem, ő is foglalkozik a gyerekkel, de azárt akkor is én vagyok vele egész nap, és néha bizony szívesen csinálnék valami mást, minthogy, ezredjére leüljek rajzolni. De nem lehet.

Ettől függetlenül imádom, a mindenem. Csak vannak olyan dolgok, amikre nem számítottam.

Ebben semmi vergődés sincs, csak egyre többen be merjük vállalni, hogy nem mindenki számára gyöngyörű dolog ez, hanem bizony tönkre is tudja tenni az ember életét.

Ha mindenhonnan azt hallod, hogy X étel milyen csodálatosan finom és megkóstolván rosszul leszel olyan szr, meglepődsz és azt hiszed veled van a baj, közben meg csak sokan elhallgatták, hogy bizony van akinek pocsék...